GK BH 1988/361
GK BH 1988/361
1988.10.01.
A központi fűtésrendszer hibás kialakításával kapcsolatos szavatossági igény. – A bíróság erre irányuló kereseti kérelem nélkül nem határozhatja meg ítéletében, hogy az épület hibás radiátorait cserével vagy egyéb módon kell-e kijavítani [Ptk. 306. §; GKT 7/1973. sz.].
Az I. r. alperes építette és adta át 1983. októberében a „G” jelű kórházi épületet. Az utó-felülvizsgálatot 1984. október 15-én tartották, amelyről felvett jegyzőkönyvben többek között rögzítették egyes radiátorok korróziós hibáját, majd az 1985. április 17-én felvett jegyzőkönyvben újabb hibákat állapítottak meg. A peres felek 1987. február 12-én helyszíni bejárást tartottak, és számba vették a meghibásodott radiátorokat. A hiba okaként tagosítási korróziót, a vég- és bevezető dugóknál levő korróziót és 8 db radiátornál gyártási hibát állapítottak meg.
A felperes az 1987. február 23-án benyújtott keresetében az I. r. alperest a hibás radiátorok kijavítására kérte kötelezni, majd keresetét akként módosította, hogy a per során 1987. április 28-án felvett jegyzőkönyvben megjelölt radiátorok kijavítását kéri.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását elévülésre, és arra hivatkozással kérte, hogy a hiba oka nem a tevékenységével áll összefüggésben, továbbá a felperes keresetével megegyező tartalmú keresetet terjesztett elő a radiátorokat szállító II. r. alperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság az I. r. alperes keresete folytán indult pert a jelen perhez egyesítette és együttesen bírálta el.
A II. r. alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte, egyben beavatkozóként perbe hívta a radiátorokat gyártó vállalatot.
A gyártó vállalat a II. r. alperes pernyertességének előmozdítása végett a perbe beavatkozott.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakértő véleménye szerint a hiba az I. r. alperes helyszíni szerelési tevékenységével okozati összefüggésben keletkezett. A megrendelt és leszállított, gyárilag tagosított radiátorokat az I. r. alperes nem ennek megfelelően, hanem ötletszerű, a saját maga által végzett tagosításokkal szerelte fel. A tagosításokat követően nem, csupán az egész rendszer felszerelése után végzett nyomáspróbát. A korrózió a tagosításoknál és a vég-, illetve bevezető dugóknál fordult elő. A szakértő által kifejtettek szerint az üzemeltetői közrehatás, továbbá a radiátorok gyártási hibája kizárható. Álláspontja szerint minden olyan radiátor cseréje szükséges, amelyet két vagy több elemből tömítéssel tagosítottak, míg egyéb hibák kijavíthatók.
Az elsőfokú bíróság a szakvéleményt elfogadva az I. r. alperest a szakértői megállapodásnak megfelelően a radiátorok cseréjére, illetve javítására kötelezte, míg az I. r. alperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az I. r. alperes hibás teljesítése folytán köteles a hibát javítással, illetve cserével megszüntetni. Az I. r. alperes elévülési kifogásának nem adott helyt.
Az ítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be fellebbezést, és annak hatályon kívül helyezését kérte. Vitatta a szakvélemény megállapításait, ugyanis a radiátorok tagosítása a gyártó kiadványa szerint is korlátlanul lehetséges. Állította, hogy a nyomáspróbát sikeresen elvégezte, és a hiba oka az, hogy a rendszer tervezetten és állandóan 25 %-os túlnyomással működik, amelyhez nem normál, hanem fokozott minőségű radiátorokat kellett volna tervezni. Előfordulhatott gyártási hiba is. Kifogásolta azt is, hogy a szakértő nem adott arra magyarázatot, hogy a bejárati- és végdugóknál miért van korrózió.
A felperes és a II. r. alperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
A fellebbezés részben, az alábbiak szerint alapos.
A perbeli központi fűtésrendszert az I. r. alperes készítette a II. r. alperes által szállított radiátorok felhasználásával. Az elsőfokú eljárásban eljárt szakértő a fellebbezési tárgyaláson is fenntartotta azt a korábbi álláspontját, hogy a hiba oka az I. r. alperes tevékenységi körében keletkezett, mert a radiátorok tagosítását a helyszíni szerelés során nem megfelelően végezte el, és az összeszerelt részeknél vízszivárgás és ezáltal korróziós folyamat indult meg. A bejárati és végdugók elhelyezése is helyszíni szerelési munka. Alaptalanul hivatkozott ezért az I. r. alperes a fellebbezésében arra, hogy a hiba nem a helyszíni szerelés körében keletkezett, továbbá arra is, hogy azt üzemeltetői közrehatás okozta vagy esetleg a radiátorok gyártási hibája. E körben a szakértő előadta, hogy az I. r. alperes tévesen értelmezte a szakvéleményt, mert a szakértői megállapítás az volt, hogy előfordulhatott: esetenként nagyobb volt a nyomás. Ez azonban semmiképpen nem lehetett oka a hiba keletkezésének, mert az esetenként előforduló nagyobb nyomást a rendszernek bírnia kell, másrészt az esetleges túlnyomás nincs okozati összefüggésben a korrózióval. A gyári hibával kapcsolatos szakértői vélemény az volt, hogy a gyártó felelőssége azért zárható ki, mert a korrózió kizárólag a helyszíni szerelt részeken fordult elő. A szakvélemény aggálytalan.
Mindezek folytán helyesen állapítatta meg az elsőfokú bíróság az I. r. alperes hibás teljesítését.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. alperest részben javításra, részben cserére kötelezte. A központi fűtésrendszer kialakítása ugyanis olyan egyedi szolgáltatás, amellyel kapcsolatos szavatossági igény a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése értelmében kijavítás vagy megfelelő árleszállítás lehet. A Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése a csere lehetőségét a fajta és mennyiség szerint meghatározott szolgáltatás esetén teszi lehetővé.
Mindezek folytán az I. r. alperes a hibát szavatossági kötelezettsége alapján a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése szerint kijavítani köteles. Az egyes radiátorok cseréjére való kötelezés a hivatkozott jogszabályhely értelmében nem lehetséges, másrészt az a javítás módjának meghatározása lenne, amelyre kifejezett kérelem nem volt, és ennek hiányában arról – amint azt a GKT 711973. sz. állásfoglalás kifejti – rendelkezni sem lehet.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és az I. r. alperest a hibás radiátorok kijavítására kötelezte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. V. 30 215/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
