• Tartalom

BK BH 1988/397

BK BH 1988/397

1988.11.01.

I. A bűnügyi költség egy részének viselése alól törvénysértő mentesítése a terheltnek [Be 217. § (3) bek.].
II. A bűnügyi költség viseléséről szóló rendelkezés korlátai a különleges eljárásban [Be 382. §].

A városi bíróság a terheltet halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt szabadságvesztésre ítélte, s kötelezte, hogy fizessen meg az állam javára 18 871 forint bűnügyi költséget.
A tényállás lényege szerint a terhelt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában vezette a rábízott vonójárműből és tartálykocsiból álló járműszerelvényt. Mintegy 60-70 km-es sebességgel haladt, és ittas állapota, valamint fáradtsága miatt elaludt. Emiatt a járműszerelvény egy enyhén jobbra ívelő kanyarban áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, és fékezés nélkül összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó személygépkocsival.
A baleset következtében a személygépkocsi vezetője életét vesztette, utasa pedig nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, amelyek tényleges gyógytartama 2 hónap volt.
A másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a terhelt által megfizetendő bűnügyi költség összegét 10 000 forintra leszállította azzal, hogy a további 8771 forint bűnügyi költséget az állam viseli.
A másodfokú bíróság ítéletének a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Mint az ítélet indokolása megállapítja, a bűnügyi költség legnagyobb része annak folytán merült fel, hogy a terhelt külföldön okozott balesetet, ezért a csehszlovák szervek által lefolytatott nyomozás iratait a magyar büntetőeljárás céljára le kellett fordítani (ezzel kapcsolatban 18 144 forint bűnügyi költség merült fel).
Ilyen esetben a fordítással kapcsolatos bűnügyi költségek megfizetésére a bűnösnek kimondott terheltet kell kötelezni [BJD 8467. sz. és BH 1987. évi 11. sz. – 393. sorsz.]. A másodfokú bíróság a Be 217. §-ának (3) bekezdése alapján azon a címen mentesítette a terheltet a bűnügyi költség egy részének megfizetése alól, mert „a költség a bűncselekmény súlyához, illetve a Magyarország területén történt hasonló cselekményeknél felmerülő bűnügyi költségekhez képest aránytalanul magas”.
Ez az okfejtés téves. A terhelt jelentős súlyú bűncselekményt követett el (ittasan halálos közlekedési balesetet okozott), és ezért hosszabb tartamú szabadságvesztéssel sújtották. Ilyen körülmények között a 20 000 forintot el nem érő összegű bűnügyi költség nem tekinthető a bűncselekmény súlyához képest aránytalanul nagynak, és a kivételes mérséklésének feltételei nem állanak fenn. Egyébként a Magyarországon elkövetett bűncselekmények esetében sem ritka, hogy hasonló összegű bűnügyi költség merül fel, pl., ha bonyolultabb szakértői vizsgálat válik szükségessé.
A Be 382. §-a szerint a bíróság utólag határoz a bűnügyi költség viseléséről, ha a jogerős határozat erről nem vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett. A különleges eljárásban a bírósági mulasztások és a „nyilvánvaló”, rendszerint elvétésen alapuló törvénysértések orvoslására kerülhet sor. A Be 217. §-ának (3) bekezdésén alapuló ítéleti rendelkezést azonban különleges eljárásban nem lehet módosítani. A bíróság ugyanis az összes körülmények mérlegelése alapján foglal állást abban a kérdésben, hogy a bűnügyi költség a „bűncselekmény súlyához képest aránytalanul nagy-e”, s erre figyelemmel indokolt-e a vádlott „kivételes” mentesítése a bűnügyi költség megfizetése alól. Az ilyen, többirányú mérlegelésen alapuló rendelkezést pedig különleges eljárásban nem lehet felülvizsgálni. Kifejezetten így rendelkezik a Be 357. §-a a szabadságvesztés végrehajtási fokozatáról szóló rendelkezést illetően, ha az a Btk. 45. §-ának (2) bekezdésén alapul.
Az utóbb hivatkozott elv a Be 382. §-a szerinti különleges eljárásban is érvényes. Az ellenkező álláspont azt eredményezhetné, hogy az elsőfokú bíróság különleges eljárásban felülvizsgálhatná a másodfokú bíróság mérlegelésen alapuló rendelkezését.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította a törvénysértő rendelkezés voltát, azt hatályon kívül helyezte, és a terheltet az eljárás folyamán felmerült teljes bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. (B. törv. II. 1539/1987. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére