PK BH 1988/403
PK BH 1988/403
1988.11.01.
A kiskorú gyermek – vagyonából eredő – jövedelmének figyelembe vétele a gyermektartásdíj összegének meghatározásánál [Csjt 69. § (1) bek., 69/C § (1) bek., 82. § (1) bek.].
A felek házasságából 1973. január 5-én Gabriella, 1975. június 28-án pedig Krisztina nevű gyermekek születtek. A házasságot a városi bíróság az 1984. január 26-án kelt ítéletével felbontotta. Az eljárás során a felek egyezséget kötöttek, amely szerint mindkét gyermek az anya gondozásában marad, a felperes pedig kötelezte magát, hogy megfizeti az alperesnek a bérköltség terhére, kifizetésre kerülő minden rendszeres pénzbeni díjazás 15-15 %-át, de gyermekenként legalább havi 1100 forintot, továbbá a részesedési alap terhére, kifizetésre kerülő minden összeg 15-15%-át. A bíróság a fenti egyezséget jóváhagyta, és a tartásdíjat a felperes munkáltatójánál letiltotta.
A felperes ezt követően keresettel élt az általa fizetendő tartásdíj mértékének csökkentése iránt, kérte, hogy a bíróság 1987. május 1. napjától kezdődően határozott összegben a két gyermek után összesen havi 3500 forintot állapítson meg. Arra hivatkozott, hogy az egyezség megkötése után az alperessel írásbeli megállapodást kötött. Eszerint a közös családi ház őt illető fele részét gyermekeinek ajándékozta, ugyanakkor az alperes az ő 1/2 illetőségére haszonélvezeti jogot engedett a gyermekek részére. Előadta, hogy a gyermekek, illetőleg az alperes 1984. óta az ingatlant bérbeadás útján hasznosítja, az ebből származó jövedelem a gyermekeket illeti meg, ennek figyelembevételével pedig a havi 3500 forint tartásdíj a gyermekek szükségleteinek biztosítására elegendő.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság a felek kereseti kimutatásának beszerzése után hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint: az a körülmény, hogy az alperes az ingatlan hasznosításából bevételt ér el, nem tekinthető a felek körülményeiben bekövetkezett olyan alapvető változásnak, amely a tartásdíj mértékének módosítását megalapozná.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A szülő kötelessége, hogy a gyermekét gondozza, tartsa, testi, értelmi és erkölcsi fejlődésében elősegítse. E kötelezettségén belül a gyermek szükségleteihez mérten anyagilag hozzá kell járulnia a gyermek életvitelét, nevelését, tanulmányai folytatását és megfelelő fejlődését biztosító kiadásokhoz.
Ehhez képest rendelkezik az 1986. évi IV. törvénnyel módosított 1952. évi IV. törvény (Csjt.) a gyermektartásdíj mértékének megállapításához irányadó szemponttikról. A Csjt. 69/ C. §-ának (1) bekezdése szerint a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25 %-ában kell megállapítani. A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira, a szülők háztartásában eltartott más – saját, illetőleg mostoha – gyermekekre és a gyermek saját jövedelmére is. Ez a rendelkezés tehát nem zárja ki azt, hogy megfelelő esetekben a bíróság a 15-25 %-os mértéktől eltérjen.
A Csjt. 69. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének a megváltoztatását vagy a tartás megszüntetését lehet kérni.
Megalapozatlan az eljárt bíróságoknak az a megállapítása, hogy az adott esetben a felek között létrejött egyezség óta a körülményekben nem következett be olyan változás, amely a tartásdíj mértékére kihatással lehetne.
A bontóperben megkötött egyezséget követően a felek rendezték vagyoni viszonyaikat, és ennek során került a gyermekek tulajdonába, illetőleg haszonélvezetébe a perbeli ingatlan, amelynek bérbeadás útján történt rendszeres hasznosításából a peradatok szerint 1984-ben 52 940 forint, 1985-ben 57 435 forint, 1986-ban pedig 129 585 forint jövedelem származott. Ezt a jövedelmet tévesen tekintették az eljárt bíróságok az alperes – az egyik szülő – jövedelmének.
Az alperes a Csjt. 82. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint a gyermekek vagyonának kezelésében a rendes vagyonkezelés szabályai szerint ugyanazzal a gondossággal köteles eljárni, mint saját ügyében.
E gondos eljárás körében került sor a gyermekek rendelkezése alatt álló ingatlan hasznosítására. Az ebből származó jövedelem azonban a tulajdonos, illetőleg a haszonélvező gyermekeket illeti, és a szükségleteiknek kielégítésére szolgál.
A per adataiból kitűnően ez a bevétel nem kivételes, hanem rendszeresen elérhető. A három éven keresztül történt hasznosítás ugyanis már rendszeresnek minősül.
A bíróságok ezért akkor jártak volna el helyesen, ha feltárják, hogy a kiskorú gyermekek megfelelő lakhatási lehetősége biztosított volt-e, vagy pedig saját indokolt szükségleteiket szorították meg az ingatlan bérbeadásával, és szűkös lakhatási feltételek közé kényszerültek.
Vizsgálni kellett volna azt is, hogy a perben igazolt jövedelem tiszta bevétel volt-e, vagy pedig azt még kiadások terhelték (adó, ráfordítás stb.).
A tényállást arra vonatkozóan is fel kellett volna tárni, hogy a gyermekek ténylegyes szükségleteire figyelemmel a saját jövedelmük mellett milyen összegű gyermektartásdíj megállapítása indokolt a felperes terhére. Mindennek hiányában a jogerős ítélet megalapozatlan és ez okból törvénysértő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott ítéletet – az elsőfokú ítéletre is kiterjedően – a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 294/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás