MK BH 1988/421
MK BH 1988/421
1988.11.01.
A távollevő dolgozó helyettesítésére határozott időre alkalmazott dolgozó munkabérét nem a helyettesített dolgozó besorolása szerinti, hanem a reá irányadó besorolási feltételeknek megfelelő bértétel alapján kell megállapítani, és az e bértétel alsó határát elérő munkabérre alanyi joga van [6/1977. (VII. 27.) OM-MÜM sz. r. I. sz. mell.; 13/1984. (VIII. 22.) ÁBMH sz. rend. 4. § (2) bek., 14. § (3) bek.].
Az alperes 1986. október 1-jétől 1987. július 7-ig dolgozott a felperes alkalmazásában óvónői munkakörben. A felperes az alperest a gyermekgondozási segélyben részesülő U.-né T. M. nevű dolgozójának álláshelyén alkalmazta. Az 1986. október 2-án megkötött munkaszerződésben a felek az alperes alapbérét 3650 forintban állapították meg, melyhez havi 400 forint területi pótlék járult. A munkaszerződésben meghatározott besorolása a 13/1984. (VIII. 22.) ÁBMH számú rendelkezés 2. számú mellékletének a II. képesítési fokozata 3023 kulcsszámának felelt meg. Az alperes által helyettesített dolgozó besorolási kulcsszáma és bére ezzel azonos volt. A felperes 1987. április 1-jétől a területi pótlék érintetlenül hagyása mellett az alperes alapbérét 3850 forintra emelte fel. Az alperes 1956. július 27-én szerzett középfokú óvónői képzettséget az Aszódi Állami Óvónő Intézetben.
Az alperes a besorolás ellen munkaügyi vitát kezdeményezett. A munkaügyi döntőbizottság kötelezte a felperest, hogy az alperest az előzőekben felhívott ÁBMH rendelkezés 2. számú mellékletének III. képesítési fokozata szerinti óvónő T. 3023 kulcsszámú kategóriába sorolja be, melynek alsó bértétele 4400 forint. Rendelkezett a besorolásnak megfelelő bérkifizetésről is, ennek összegét azonban nem határozta meg.
A felperes a keresetében kérte mentesítését az alperesnek járó munkabér megfizetése alól arra hivatkozással, hogy a munkaszerződés megkötésekor tájékoztatta az alperest arról, hogy határozott időre szóló munkaszerződés alapján kizárólag a helyettesített, gyermekgondozási segélyezés alatt levő dolgozója munkabérének megfelelő munkabért képes folyósítani részére. Hivatkozott arra is, hogy költségvetésből gazdálkodik, és az alperes bérének emelésére pénzeszközökkel nem rendelkezik.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította, és a munkaügyi döntőbizottság határozatát annyiban változtatta meg, hogy kötelezte a felperest 15 napon belül 2336 forint munkabér megfizetésére, majd a kijavító végzésében a felperes által az alperes javára megfizetendő munkabér összegét 2506 forintban állapította meg. Az ítélet indokolása szerint az alperes 20 év feletti munkaviszonnyal rendelkezik, középfokú óvónői képzettségét a felsőfokú képzést megelőzően szerezte meg, ezért a már hivatkozott rendelkezés 2. számú mellékletének III. képesítési fokozatába kell besorolni az óvónő I. 3023 kulcsszám alá. E besorolás bérhatárai 4400 forinttól 8800 forintig terjednek. Megállapítja az ítélet indokolása azt is, hogy a peres felek által megkötött munkaszerződés a munkabér összegének meghatározásában jogszabályba ütköző, mivel az alperes bére nem érte el a reá irányadó besorolás bértételének alsó határát. A munkaköri besorolás kérdésében keletkezett munkaügyi vita elbírálása során közömbös, hogy a döntés folytán a munkáltató, túllépi-e a létszámkeretet vagy béralapját. A munkaviszony fennállása alatt az alperes bérpótlékot is magában foglaló személyi alapbére összesen 2433 forinttal volt kevesebb, mint ami az alperest a helyes besorolás esetén megillette volna, ezért a bíróság a felperest a nyugdíjjárulék levonása után a kijavító végzésben írtak szerint marasztalta.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helytállóan állapította meg a bíróság, hogy az alperesnek a reá irányadó besorolási bértétel alsó határát elérő munkabérre alanyi joga van. A határozott időre alkalmazott dolgozót e munkaviszonyának fennállása alatt a határozatlan időre alkalmazott dolgozókkal azonos jogok illetik meg, kivéve azokat a jogokat, amelyek kifejezetten a határozatlan idejű alkalmazáshoz fűződnek. Az alperes alapbérének megállapítása a 13/1984. (VIII. 22.) ÁBMH számú rendelkezés alapján történhet.
Az alperes munkabére tehát határozott időre szóló munkaszerződés alapján sem lehet alacsonyabb a besorolás szerinti bértételének alsó határánál, mivel munkabérét nem a helyettesített dolgozónak a besorolása alapján, hanem a reá irányadó besorolási feltétel szerint kell megállapítani. Az alperes 1986. október 1. napjával kötött munkaszerződést a felperessel. Munkabérét a felperes helytelen besorolás alapján állapítottat meg 3650 forint összegben, keresetveszteség azonban 1987. január 1. napjáig nem érte, mert a felhívott ÁBMH számú rendelkezés 14. §-ának (3) bekezdése szerint az alapbértételek alsó határa helyett 1986. december 31-ig a kihirdetéskor érvényes alsó bérhatárok voltak az irányadók. A 13/1984. (VIII. 22.) ÁBMH számú rendelkezés kihirdetésekor a többször módosított 6/1977. (VII. 27.) OM-MüM számú együttes rendelet volt hatályban, és az alperes munkabérére a rendelet I. számú mellékletének óvónő I. munkakör szerinti besorolása mellett 3600 forinttól 6600 forintig terjedő bértétel volt az irányadó.
1987. január 1-jétől viszont az alperesre irányadó bértétel legalacsonyabb összege 4400 forint lett. Az alperes személyi alapbére ugyanakkor 3650 forint volt, azaz 750 forinttal kevesebb, mint a jogszabályban meghatározott bértétel legalacsonyabb összege. Az 1987. április 1. napjával történő munkaszerződés-módosítás során pedig a felperes 3850 forintra emelte az alperes alapbérét, de a munkaszerződés-módosítás alapján is havi 550 forinttal kevesebb összegű munkabért kapott, mint ami a helyes számítás alapján járt volna.
A helyes számítás szerint tehát az alperes helytelen besorolásából a tényleges keresetvesztesége összesen 4020 forint volt a munkaügyi bíróság által kiszámított 2583 forinttal szemben (3x750 forint + 3x550 forint, a júliusi 5 munkanapra 120 forint).
Az alperes a peres iratokból kitűnően, a besorolási bértételek alapján adható alapbéren felül havi 400 forint területi pótlékra is jogosult volt. Kétségtelen, hogy a felhívott rendelkezés 4. §-ának (2) bekezdése szerint mindazokban az esetekben, amelyekben a jogszabály alapbért említ, a személyi alapbéren felül a pótlékokat is számításba kell venni, ez azonban nem a pótléknak az alapbérbe való beszámítását jelenti. Az alperest a jogszabálynak megfelelő helyes besorolás alapján járó alapbéren felül illeti meg a területi pótlék, figyelemmel arra, hogy az ott meghatározott munkahelyi pótlékra való jogosultság feltételeinek az alperes munkavégezése megfelelt. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a havi 400 forintos területi pótlékot a személyi alapbér összegébe beszámította. (M. törv. I. 10 044/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás