KK BH 1988/425
KK BH 1988/425
1988.11.01.
Törvénysértően enyhe büntetés kiszabása segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette esetén [Btk. 83. §, 172. § (3) bek.].
A katonai bíróság a rendőr tiszthelyettes I. r. terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette, valamint társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt 1 évi és 4 hónapi – börtönben letöltendő – szabadságvesztésre, és a gépjárművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint a terhelt a sértetteket, sérülést okozó módon hivatalos eljárása során bántalmazta.
E cselekmény miatt ellene büntetőeljárás indult, majd ezt követően este 22 óra után, szolgálatának befejeztével bement a rendőrkapitányság klubjába, ahol 0,5 dl vodkát fogyasztott. Felajánlotta az ott szórakozó munkatársának, hogy feleségével és 5 éves gyermekével együtt hazaviszi a tulajdonát képező személygépkocsival. Lakásuk felé útban azonban a terhelt mintegy 80-85 km/óra sebességgel haladt a város belterületén a zárt villamos-pályával elválasztott úttesten. Bár más jármű haladását nem zavarta, figyelmetlensége miatt a gépkocsival a jobb oldali járdaszegélynek ütközött, majd az úttest bal oldalára áttérve a járdaszigeten levő vezetéktartó oszlopnak csapódott. A baleset folytán utasai közül a gyermek 8 napon belül gyógyuló horzsolásos, míg munkatársa és annak felesége 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett. A vádlott munkatársát a gépkocsiból kivette, és a sínek mellé fektette, majd anélkül, hogy a sérülteknek segítséget nyújtott volna – lakására távozott. A balesetről értesülve elöljárói másnap 11 órára tudták csak előállítani, amikor a vérvétel alkoholos befolyásoltságot nem mutatott nála. A balesetet megelőzően általa elfogyasztott szeszes ital ily állapot előidézésére nem volt alkalmas.
Munkatársának felesége néhány nap elteltével a kórházban elhunyt. Halálát a baleset során elszenvedett csonttörés szövődményeként fellépő zsírembólia okozta, amelyben közrehatott korábban már meglevő betegsége is.
Az I. r. terhelt és védője által bejelentett fellebbezések alapján az ítéletet felülbírálva, a Legfelsőbb Bíróság azt annyiban változtatta meg, hogy az I. r. terhelt hivatali bűncselekményét 4 rb hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségének és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségének minősítette. Egyebekben – annak megállapítása mellett, hogy az I. r. terheltre kiszabott büntetés enyhe – az ő vonatkozásában azt helybenhagyta.
Az ekként jogerőssé vált ítélet ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa alaposnak találta.
A jogerős ítéletben rögzített tényállás szerint az I. r. terhelt a közlekedési szabályok durva megsértésével lakott területen a megengedettet jelentősen meghaladó sebességgel közlekedve, igen súlyos, helyrehozhatatlan eredménnyel járó közúti balesetet idézett elő. A törvényben írt kötelességeket és egyben az emberiesség alapvető követelményeit is megsértve, a töréses sérüléseket szenvedett vérző áldozatait segítségnyújtás nélkül hagyva, eltávozott a helyszínről, noha mint rendőrt hivatása is fokozottan kötelezte a segítség biztosítására. Terhére kellett figyelembe venni azt is, hogy több sérült, köztük egy kisgyermek is volt. Növelte e magatartásának súlyát, hogy ezt egy másik bűncselekmény miatt ellene folyamatban levő eljárás alatt valósította meg. Az alanyi bűnösség ily mértéke mellett pedig cselekményeinek súlyára és halmazatára figyelemmel az eljárás elhúzódása és az sem indokolhatta a szabadságvesztés és a járművezetéstől eltiltás ily alacsony mértékben történő megállapítását, hogy a halálos eredmény bekövetkeztében a sértett korábbi betegsége is közrehatott.
A büntetés eltúlzottan enyhe voltát a másodfokon eljárt bíróság is észlelte, de a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában azt nem tudta súlyosítani. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa ezért megállapította, hogy az I. r. terheltnél a fő- és mellékbüntetés eltúlzottan enyhe mértékben történt megállapítása miatt az eljárt bíróságok ítélete törvénysértő, miért is ezen ítéletek erre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte. Egyben e terhelt büntetését cselekménye tárgyi súlyával és alanyi bűnössége mértékével is arányban állóan, 3 évi börtönre, 3 évre a közügyektől, valamint 4 évre a járművezetéstől eltiltásban állapította meg (Eln. Tan. Kat. Törv. 102/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
