PK BH 1988/444
PK BH 1988/444
1988.12.01.
A találmány szolgálati jellegének megállapításánál, a találmányi díj alapjául szolgáló hasznos eredmény és az alkalmazandó díjkulcs számításánál, valamint a szabadalmas társak egymással szemben érvényesített díjigényének elbírálásánál irányadó szempontok [Szt 9. § (1), (2) és (5) bek., 16. § (2) bek.; 11/1983. (V. 12.) MT sz. r. 1. § (1) bek., 2., § (2) bek., 4. § (1) bek. a) pont].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperest 368 500 Ft szabadalomhasznosítási díj és kamatai, valamint 20 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte a felperesek javára, az alperes viszontkeresetét pedig melyben a II., III. és IV. r. felperesek vonatkozásában a perbeli szabadalmazott találmány szolgálati jellegének megállapítását kérte elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a felperesek a feltalálói és egyben a szabadalmasai is „Kapcsolási elrendezés egyenáramú, előnyösen párhuzamos-, külső- vagy állandó mágneses gerjesztésű motorok veszteségi jelleggörbével módosított alapjelű fordulatszám szabályozására” című találmánynak, melyet az alperes az 1982-1985 közötti időben a T4L típusú huzalelőtoló, hajtás és elektronika gyártásánál alkalmazott. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnél munkaviszonyban álló II-IV. r. alpereseknek a találmány tárgykörébe tartozó műszaki megoldás kidolgozása nem tartozott a munkaköri kötelessége körébe, ezért a találmány szolgálati jellegének megállapítására irányuló viszontkeresetet elutasította, és a felperesek részére hasznosítási díj címén az 1969. évi II. tv 17. §-ának (1) bekezdése alapján á találmány felhasználásával gyártott termékek értékesítéséből származó 7 370 013 Ft árbevétel 5 %-át ítélte meg.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása, a kereset elutasítása és a viszontkeresetnek való helyt adás érdekében az alperes fellebbezett. A felperesek ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.
A fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos.
A szabadalmi bejelentés idején hatályos 1969. évi II. tv (Szt) 9. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint szolgálati találmány annak a találmánya, akinek a munkaviszonyból vagy más jogviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki. A szolgálati találmányra a szabadalom a munkáltatót vagy más jogviszony alapján jogosultat (a továbbiakban: munkáltatót) illeti meg. Ha a munkáltató sem a szabadalomra, sem a találmányra nem tart igényt, hozzájárulása esetén a találmánnyal a feltaláló, illetve a jogutódja rendelkezhet.
Az eljárás alapjául szolgáló találmány szabadalmi bejelentésekor, 1981. szeptember 3-án, de már az ezt megelőző időben is a II. r. felperes üzemmérnöki munkakörben dolgozott az alperesnél, és munkaköréhez a fejlesztés tartozott. A III. r. felperes az alperes szövetkezet elektrotechnikai főüzemének volt a vezetője, és a találmány kifejlesztése, majd pedig a találmány felhasználásával a különböző termékek gyártása a III. r. felperes által vezetett főüzemben történt. A IV. r. felperes ugyanebben a főüzemben üzemvezetőként dolgozott.
Az alperes 1981. június 5-én műszaki fejlesztési tervet készített, és abban a következőket irányozta elő: „Huzalelőtoló továbbfejlesztése a védőgázas hegesztéshez. LENZE nyugatnémet motorra történő adaptálása. Az EVIG motorok »bukása« tette szükségessé, ezért az elektronikát korszerűsíteni kellett. Határidő folyamatos. Felelős: Sz. T. (IV. r. felperes).” A műszaki fejlesztési tervben rögzített feladat: „Speciális hajtásszabályozás kifejlesztése különböző hajtások vezérlésére és szabályozására. Határidő: 1981. IV. negyedév. Felelős: Sz. T., B. L. (II. és IV. r. felperesek).”
A fejlesztési terv a T3L típusjelű hajtás, huzalelőtoló berendezés és elektronika továbbfejlesztésére vonatkozott, a felperesek találmánya alapján a fejlesztés eredményeként gyártott termékek pedig a T4L típusjelet viselték.
A fentiekkel kiegészített tényállás alapján megállapítható, hogy a II. r. felperes fejlesztő mérnöki munkaköréből is adódóan, de a IV. r. felperessel együtt a fejlesztési tervben rögzített megbízás alapján munkaköri feladatként az alperes eszközeivel végezték azt a fejlesztési tevékenységet, amely a találmányi szintű megoldást és annak alapján a T4L típusú termékek gyártását eredményezte.
A találmány megalkotása magában foglalja mindazt az alkotó jellegű folyamatot, amely az alapgondolatnak az oltalmazhatóságra való bejelentéséhez szükséges kifejlesztéséhez tartozik. Ha ebben a folyamatban a munkaviszony vagy más jogviszony az alkotónak kötelességévé teszi az illető találmány tárgykörébe tartozó megoldás kidolgozását, akkor az alkotó tevékenység – legalább is részben – szolgálati jellegű, és ez a találmány szolgálati jellegének megállapítására alkalmas.
A kifejtettekre tekintettel a II. és IV. r. alperesek vonatkozásában a találmány szolgálati jellegének megállapítását nem zárja ki az a körülmény sem, hogy a fejlesztési terv elkészítése és a szabadalmi bejelentés megtétele között csak három hónap telt el, és valószínűsíthető, hogy a „találmányi gondolat” felötlése a fejlesztési terv elkészülte előtti időre vezethető vissza.
A III. r. felperes, mint annak az elektrotechnikai főüzemnek a vezetője, amely főüzem – fejlesztési tervben is megfogalmazott – érdekében készült el az a fejlesztési terv, amely a főüzem alkalmazottjainak feladatává tette a találmány tárgykörébe tartozó műszaki megoldás kidolgozását, nem hivatkozhat kellő alappal arra, hogy a vezetése alatt álló szervezeti egység feladatkörébe tartozó megoldásokkal kapcsolatban munkaköri kötelesség őt nem terhelte. A vezető beosztású dolgozók munkaköri kötelessége ugyanis azokkal a feladatokkal kapcsolatban áll fenn, melyek az irányításuk alatt álló szervezeti egység feladatkörébe tartoznak.
A kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontot foglalt el abban a kérdésben, hogy a kereset szerinti találmány a II. III. és IV. r. felperesek vonatkozásában nem szolgálati jellegű. Mivel pedig az érintett felperesek nem bizonyították, hogy az alperes a szabadalomra, illetve a találmányra nem tartott igényt, ezért az elsőfokú bíróság alaptalanul utasította el az alperes viszontkeresetét. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján a viszontkeresetet elutasító ítéleti rendelkezést megváltoztatta, és megállapította, hogy a perbeli találmány a II., III. és IV. r. felperesek vonatkozásában szolgálati jellegű. A feltalálói részarányok változatlanul hagyása mellett azt is kimondta, hogy a szabadalom jogosultja 65 %-os részarányban az alperes.
Az alperes a fellebbezésében vitatta a felpereseknek a szabadalom hasznosításával kapcsolatos díjazásra való jogosultságát. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következő álláspontot foglalta el.
Az I. r. felperes az alperes szabadalmastársa. Az Szt 16. §-ának (2) bekezdése értelmében a találmányt mindegyik szabadalmastárs egyedül is hasznosíthatja, de köteles a társainak részesedési hányaduk arányában megfelelő díjat fizetni.
A szolgálati találmány feltalálóit – a találmány értékesítése esetén – az Szt 9. §-ának (5) bekezdése és a 11/1983. (V. 12.) MT számú rendelet (R) 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a hasznos eredménnyel arányos díj illeti meg. Az R 2. §-ának (2) bekezdése szerint a találmányi díjat a munkáltató, közös szabadalom esetén pedig a hasznosító szabadalmastárs köteles fizetni. Az alperes az MT rendelet hatályba lépte, 1983. július 1. előtt a 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendelet 3. §-ának (4) bekezdése szerint a vállalati hasznos eredmény alapján volt köteles a feltalálókat díjazni.
Az alperes sem az elsőfokú eljárásban, sem pedig a másodfokú eljárásban a találmány felhasználásával gyártott termékek értékesítéséből származó vállalati hasznos eredmény számszaki megállapítására alapul szolgáló könyvelési adatokat nem szolgáltatott, és könyvelési adatokkal nem cáfolta meg a felpereseknek a másodfokú eljárásban tett azon előadását sem, mely szerint az elektrotechnikai főüzemben az ipari termékek előállításával kapcsolatos nyereség átlagosan 25 %-os volt.
A Legfelsőbb Bíróság ennek következtében a Pp 206. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy a felek egyike által sem vitatott, a találmány felhasználásával gyártott termékek 1982-1985 közötti értékesítéséből származó 7 370 013 Ft árbevétel 25 %-a, 1 842 503 Ft az a becsülhető hasznos eredmény, amely a találmány hasznosításából az alperesnél keletkezett. E kérdéskörrel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság elfogadta a műszaki szakértőnek a másodfokú eljárásban kiegészített véleményét, mely szerint a találmány felhasználásával gyártott termékek értékesítését megközelítően 100 %-os arányban a találmány szerinti megoldás alkalmazása biztosította, ezért az árbevételből a találmányra eső érték elkülönítése nem volt indokolt.
Az R 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a találmány hasznosítása esetén az ötévi hasznos eredmény nyolc százalékából kell kiindulni.
Az alperes a találmány hasznosítását befejezte, és nem merült fel olyan egyéb körülmény, amely az átlagos díjkulcs alkalmazásától való eltérést indokolna. Az R hatálybalépését megelőző időben sem tér el a találmányi díj mértékének meghatározásánál alkalmazható átlagos díjkulcs a jelenlegi értéktől, ezért az 1982-1985 közötti értékesítési időszakban keletkezett összes hasznos eredmény nyolc százaléka, 147 400 Ft a szolgálati találmány feltalálóit megillető díj számítási alapja.
A II., III. és IV. r. felperes 65 %-os részarányban feltalálói az alperes és az I. r. felperes közös szabadalmának, ezért találmányi díj címén az alperestől feltalálói részarányuknak megfelelő díjazásra tarthatnak igényt. Ez pedig azt jelenti, hogy a 147 400 Ft-ból a II. r. felperest a 25 %-os feltalálói részarányra tekintettel 36 850 Ft, a III. és IV. r. felpereseket pedig 20-20 %-os feltalálói részarányuk alapján 29 480-29 480 Ft feltalálói díj illeti meg.
Az I. r. felperest, mint szabadalmastársat az Szt 16. §-ának (2) bekezdése alapján megillető „megfelelő” díj mértékének meghatározásánál a Legfelsőbb Bíróság mérlegelési jogkörében értékelte, hogy a találmány szerinti termék gyártásával kapcsolatos kockázati elemek az alperest terhelték, és az alperes az, aki az I. r. felperes feltalálótársainak a találmány szolgálati jellegével összefüggő találmányi díjat is megfizeti. Mindezek alapján a szabadalom hasznosításával keletkezett és az előzőekben részletezett okból becsléssel megállapított 1 842 503 Ft hasznos eredményből az I. r. felperest megillető díj összegét 100 000 Ft-ban határozta meg.
A kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság ítéletének marasztaló rendelkezése módosításra szorult, ezért a Legfelsőbb Bíróság azt a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felpereseket megillető díjat személyenként részletezve a fentieknek megfelelő összegben megállapította. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 504/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás