GK BH 1988/460
GK BH 1988/460
1988.12.01.
I. A szakértői díjat megállapító végzés indokolásának elmulasztása olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely a végzés hatályon kívül helyezését vonja maga után [Pp 187. § (2) bek., 220. § (1) bek. d) pont, 222. § (1) bek.].
II. Ha szakértőként a perben állami vagy más szerv járt el, utóbb pedig – külön megbízási szerződés alapján – a szerv volt dolgozója ad kiegészítő szakvéleményt az ügyben, ez utóbbi díjszámításánál az állami vagy más szervre irányadó árképzési szabályokat kell figyelembe venni [3/1986. (II. 21.) IM sz. r. 1. § (3) és (6) bek., 2. § (6) bek., 6. §, 8. § (2) bek.].
A felperes által az alperes ellen csomagolási munka nem megfelelő elvégzése miatt indított kártérítési perben a bíróság végzésével az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézetet (a továbbiakban: ACSI) rendelte ki szakértőként.
A kirendelés alapján az ACSI előterjesztette az alapszakvéleményét és a szakvélemény 5. oldalán található díj- és költségjegyzéket. Ez utóbbi szerint a szakértő 4744 Ft szakértői díjat és költséget érvényesített.
A bíróság végzésével elrendelte a szakértői vélemény kiegészítését. Az ACSI ennek kiegészítő szakvéleménnyel tett eleget. Ezért a tevékenységért költségjegyzék szerint 1554 Ft díjat és költséget érvényesített.
A bíróság a tárgyaláson hozott végzésével a szakértői vélemény ismételt kiegészítését rendelte el.
Az újabb kiegészítő szakvéleményben található költségjegyzék szerint a szakértő a legutóbbi tevékenységével kapcsolatban összesen 13 700 Ft díjat és költséget számított fel, annak a megelőlegeztetését kérte az ACSI számlájára.
A bíróság újabb végzésével a szakértő díját 13 700 Ft-ban állapította meg, és ennek megelőlegezésére az ACSI meghatározott számlájára a felperest kötelezte. A végzés indokolást nem tartalmaz.
A végzés ellen a bíróság által megállapított összeg csökkentése, a szakértői díj 6656 Ft-ban, míg a készkiadás 1448 Ft-ban történő megállapítása érdekében a felperes azzal fellebbezett, hogy ezen összeg átutalása iránt intézkedett. Fellebbezését azzal indokolta, hogy a szakvéleményt nem az ACSI, hanem magánszemély készítette, ezért a felszámított 290 Ft/óradíjjal szemben a felperes számításai szerint 104 Ft/óradíj érvényesíthető.
A fellebbezésre a szakértő nem tett észrevételt, az alperes úgy nyilatkozott, hogy mivel a szakvéleményt az ACSI készítette, jogosan kalkulálta a felszámított összeget.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Pp 220. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében – amely a Pp 222. §-ának (1) bekezdése alapján az indokolási kötelezettség alá eső végzésekre is vonatkozik – az írásba foglalt ítéletnek tartalmaznia kell az ítélet rendelkező részét és indokolását. A Pp 187. §-ának (2) bekezdése értelmében a szakértői díjat megállapító végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. Az előbb hivatkozott jogszabályi rendelkezések értelmében tehát a bíróságnak a szakértői díjat megállapító határozatát indokolnia kell. Mivel az elsőfokú bíróság végzése nem tartalmaz indokolást, nem állapítható meg, hogy a fellebbezett végzéssel melyik szakvélemény díja és költsége került megállapításra. A perbeli esetben ugyanis a már leírtak szerint három különböző szakértői vélemény készült, és a szakértő mindegyik szakvéleményhez külön-külön díj- és költségjegyzéket terjesztett elő. A szakértő összesen 20 008 Ft díjat és költséget számított fel, ezzel szemben csak 13 710 Ft-ról történt rendelkezés. Az indokolási kötelezettség elmulasztása a jelen esetben – arra is tekintettel, hogy a döntéshez szükséges adatok nem állnak rendelkezésre – olyan lényeges eljárási szabálysértés, ami a fellebbezési kérelem korlátaira tekintet nélkül indokolttá teszi az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzést a Pp 252. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során elöljáróban azt kell tisztázni, hogy a sérelmezett végzéssel megállapított szakértői díj és költség mely szakértői munkával van kapcsolatban.
A továbbiakban abból kell kiindulni, hogy a bíróság az ACSI-t rendelte ki szakértőként, és a kirendelést nem vonta vissza. Ezért az ACSI-t kell szakértőnek tekinteni, attól függetlenül, hogy az utolsó kiegészítő szakvélemény benyújtásának időpontjában D. M. szakértő már nem, mint az ACSI-val munkaviszonyban levő személy, hanem – az ACSI-val kötött megbízási szerződés alapján – mint az ACSI megbízottja működött közre a szakvélemény elkészítésében. Ezért a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a díj- és költségjegyzék megfelel-e az ACSI-ra vonatkozó elszámolási rendelkezésnek [3/1986. (II. 21.) IM sz. rendelet (R) 8. §-ának (2) bekezdése, 2. §-ának (6) bekezdése]. A hivatkozott jogszabály szerint a szakértői vizsgálatra és a vélemény elkészítésére feltüntetett óraszámok megalapozottságának, a számításnak az ellenőrizhetősége érdekében az írásbeli véleményhez jegyzéket kell csatolni, fel kell tüntetni, hogy a szakértő mely napokon hány órát töltött szakértői munkával és ez idő alatt milyen szakértői tevékenységet fejtett ki [R 1 §-ának (3) bekezdése].
A bírósán a hivatkozott jogszabály 1. §-ának (6) bekezdésében elírt ellenőrzési kötelezettségének ugyanis csak abban az esetben tud eleget tenni, ha a szakértői díj felszámítása a most ismertetett módon történt meg. Nem elegendő tehát egy összegben megjelölni a szakértői vélemény elkészítésére fordított munkaidő szükségletet, hanem azt részletezni kell. A készkiadásokra, a költségekre pedig a R. 6. §-a irányadó, amely úgy rendelkezik, hogy a szakvélemény elkészítése során szükségszerűen felmerült készkiadások számíthatók fel. A felszámított óradíjat és egyéb, költséget tehát ellenőrizhető, részletes kalkulációval kell alátámasztani. Az újabb eljárás során a szakértőnek, az előbbieknek megfelelő módon kell a díj- és költségjegyzéket előterjesztenie, a bíróságnak pedig a megfelelően alátámasztott elszámolást – a R. 2. §-a (6) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve – felül kell bírálnia, és a döntés alapjául szolgáló álláspontját a határozat indokolásában részletesen ki kell fejtenie. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 254/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
