GK BH 1988/47
GK BH 1988/47
1988.02.01.
Ha a jogosult – jogszabály vagy szerződés alapján – a kötelezett által vitatott követelést azonnali inkasszóval hajtotta be, az összeg visszafizetésére irányuló perben őt terheli a bizonyítás a követelésének jogszerű voltát illetően [Pp 164. § (1) bek.].
A felek 1983. február 1-jén szállítmányozási keretszerződést kötöttek. A szerződésben kikötötték a raklapok vonatkozásában, hogy az időben eltolt csere esetén a szállítmányozó a megbízó helyett a MÁV részére saját készletből a kiegyenlítést elvégzi, a vasúti árudíjszabásban meghatározott díjakat azonban a megbízó terhére felszámítja. Az alperes 1985. március 23-án azonnali inkasszóval összesen 1 374 120 Ft bírságot emelt le a felperes egyszámlájáról.
A felperes az 1985. augusztus 8-án benyújtott keresetében ennek visszafizetésére kérte az alperest kötelezni, majd keresetét 798 600 Ft-ra módosította. Előadta, hogy az 1984. március 23-a előtti tételek elévültek, ezért 1984-ben 526 db csereraklap, 1985-ben 346 db csereraklap vehető figyelembe; így összesen 660 Ft/db-bal számolva az alperes jogosan 575 520 Ft bírságot számíthatott fel. A különbözet azonban visszajár.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy igénye nem évült el, mert az az 1984. évi elszámolásra, mint egyenlegre vonatkozott.
Az elsőfokú bíróság az alperest 786 060 Ft visszafizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint időben eltolt raklapcseréről van szó, amelyre a MÁV szabályai szerint 60 napos késedelem esetében 660 Ft maximális bírság számítható fel. Az 1984. március 24. előtt felmerült, de időben fel nem számított bírságok elévültek.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy 1983-ban a felperes a raklapokat időben visszaadta, ezért ebben az évben ilyen igénye nem volt vele szemben. A felperesnek 1984. évben 1984. október 8-ig 5821 raklapot adott át, és ezt a mennyiséget a felperes 1984. december 31-ig szolgáltatta vissza. A bírságigénye a raklapok visszaadásától kezdődik, és ez legkorábban 1984. október 8-án volt, ezért az inkasszót 1985. október 8-ig benyújthatta volna. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül jelölte meg az elévülés bekövetkezésének idejét 1985. március 24-ben. Álláspontja ugyanis az, hogy mivel az inkasszót 1985. március 23-án nyújtotta be, az 1984. március 22. előtti követelések nem vehetők figyelembe, és így a helyes marasztalási összeg 456 060 Ft lett volna.
A fellebbezés nem alapos.
A felek közti szerződés értelmében az alperes rendszeres részszállítmányozói tevékenységet fejt ki a felperes javára. Ennek keretében átveszi a vasúttól azokat a felperes részére érkező küldeményeket is, amelyeket az eredeti vasúti feladó ún. csereraklapokon helyezett el, azokat a MÁV-tól bérelve. A vasúti szabályzatok értelmében e csereraklapokkal a címzettnek el kell számolnia, azaz vagy azonnal vissza kell adnia a kiszolgáltató állomásnak, vagy pedig később, de ebben az esetben napi 11 Ft-os használati díjat köteles fizetni maximum 60 napig, amikor is a címzett terhére eső összeg raklaponként 660 Ft, azzal, hogy ebben az esetben a raklap természetbeni visszaszolgáltatására már nem kerül sor.
A rész-szállítmányozói tevékenység mellett a felek egymás közt nagy vonalakban rendezték a raklapokkal kapcsolatos és a vasúti szabályzatokból következő fenti feltételeket is. Ennek lényege az, hogy az alperes a saját birtokában levő tartalékraklapokkal természetben kiegyenlíti a vasúttól átvett raklapok mennyiségét, következésképpen a vasút szempontjából az áruval együtt kiszolgáltatott raklapok után nem merül fel a napi 11 Ft-os használati díj, és annak maximuma sem, a 660 Ft. Mindennek ellenében viszont az alperes – a felek közti szerződés szerint – igényt tart ugyanilyen mértékű bérleti díjösszegre, azaz raklaponként napi 11 Ft-ra, amit a felperes köteles megfizetni annak függvényében, hogy a raklapok milyen időtartamig maradtak birtokában, végső soron 60 nap után a 660 Ft-ot.
Az elsőfokú bíróság könyvszakértőt rendelt ki szakértőként annak megállapítása céljából, hogy a felek közti szerződéses kapcsolatrendszerben az alperest milyen összeg illeti meg. A könyvszakértő szakvéleményében előadta, hogy a felek, de különösen az alperes által vezetett nyilvántartás nem alkalmas a szerződés szerinti elszámolásra, mert a rendelkezésre álló okmányok részben hiányosak, részben olvashatatlanok. Az elszámolást igen nagy mértékben akadályozta az, hogy az alperes nem készít meghatározott időszakonként, hetente, dekádonként vagy legfeljebb havonta szaldót, és így a felek egymással szembeni követelései egy évre vagy még annál is hosszabb időre visszamenőleg sem határozhatók meg teljes pontossággal.
A Pp 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
Az adott esetben az alperes tekinthető követelést előterjesztő félnek, függetlenül perbeli pozíciójától, mert az 1 374 120 Ft összeget azonnali beszedési megbízással emelte le a felperes egyszámlájáról, tehát a felperesnek nem volt módja azt kifogásolni.
Az alperes bizonyítékai azonban a fentiekből kitűnően nem voltak alkalmasak a leemelt teljes összeg alátámasztására, ezért a bizonyítási teher szabályaiból folyóan mindazon következményeket, amelyek az összegszerűség részbeni bizonyítatlansága folytán előállottak, neki kell viselnie.
A perben felmerült a részbeni elévülés kérdése is abban az értelemben, hogy az alperes által eszközölt azonnali inkasszó benyújtását egy évvel megelőzően keletkezett követelések bíróság előtti érvényesítésére már nincs mód.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja az, hogy a felek közti szerződés a raklapok elszámolási kötelezettségét szinte azonnali hatállyal írja elő, a felperes kötelezettsége tehát beáll minden egyes raklapra nézve azáltal, hogy azt az alperestől átveszi, a felperes fizetési kötelezettsége pedig azonnal megszűnik, amint egy-egy raklapot az alperesnek visszaadott. Ezek alapvető fontosságú kérdések, mert a raklapok tekintetében nemcsak a maximális 60 napot és az azután járó 660 Ft-ot kellett volna a feleknek egymás közt elszámolniuk, hanem amennyiben korábbi visszaadásról van szó, úgy napokra bontva a 11 Ft-os összegeket is. Ilyen formán – mivel a felek nem állapodtak meg elszámolási időszakokban – az esedékességet a napi elszámolási tételek váltották ki.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét indokai fenti kiegészítésével a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 30 304/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás