BK BH 1988/65
BK BH 1988/65
1988.03.01.
Nem terrorcselekményt vagy a közveszély-okozás bűntettének előkészületét, hanem a kényszerítés bűntettét valósítja meg az az elítélt, aki annak érdekében, hogy kierőszakolja a nevelőtiszt által történő azonnali meghallgatását, a festékraktárba zárkózva annak felgyújtásával fenyegetőzik [Btk. 174., 261. §, 259. § (5) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat kényszerítés bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – börtönben végrehajtandó 1 év és 6 hónapi szabadságvesztésre és 3 évre a közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte; egyben megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vagyon elleni bűncselekmények, izgatás bűntette, tiltott határátlépés előkészülete és más bűncselekmények miatt többször felelősségre vont vádlott elítélései többszörös visszaesői minőségét alapozzák meg.
A vádlott az utolsó büntetését a bv. intézetben töltötte, munkahelyeként a fegyintézet bútor festékszóró műhelye volt kijelölve. A vádlott és a két másik rabtársa órabérét 50 fillérrel csökkentették. A vádlott ezt a hátrányos intézkedést a brigádvezető intézkedése eredményének tulajdonította.
A vádlott és két társa elhatározta, hogy kihallgatásra jelentkeznek a bv. intézet nevelőtisztjénél. A vádlott jelezte a szándékát a bv. alkalmazott részlegvezetőnek, valamint a faipari vállalat részéről jelen levő vezetőnek, de mert a kérelem indítékát nem volt hajlandó közölni: utasították, hogy a nevelőtiszt írnoka útján szerezzen be kérelmi lapot, és azt juttassa el a kérdéses szervhez. Időközben azonban minden érdekelt visszakapta az 50 fillér órabér-különbséget, ezért mindannyian elálltak a kihallgatási kérelmüktől. Az elkövetkező két munkaszüneti napon azonban a vádlott mégiscsak úgy határozott, hogy „kierőszakolja” a meghallgatását.
A vádbeli napon a vádlott a részlegvezetőnek jelezte, hogy az órabére csökkentése miatt a nevelőtiszttől kihallgatást kíván kérni, majd elhatározta, hogy bezárkózik a különféle tűzveszélyes anyagokat tartalmazó festékanyag-raktárba, és onnan addig nem jön ki, amíg a kívánságát nem teljesítik. Elhatározásának megfelelően cselekedett, és magával vitt két doboz gyufát is.
A festékanyag-raktárba történt bezárkózáskor ott mintegy 1000-1100 kg anyag volt tárolva, értéke kb. 70 000 forintot tett ki. A szellőző kürtővel és szellőzőnyílásokkal ellátott raktár szellőzése kifogástalan volt. Bezárkózásakor a vádlott az ajtózárban hagyta a kulcsot, így a pótkulcsot nem lehetett használni. A vádlott egy edénybe 2 liter nitro-higítót öntött ki, és azt az ablakba tette.
A vádlott bezárkózását észlelte a brigádvezető, illetve az őrségparancsnok, az ő felszólításának sem engedelmeskedett a vádlott, de kilátásba helyezte a raktár felgyújtását. Erről értesülve a parancsnok-helyettes, elrendelte az épületszárny kiürítését. A termelőüzem leállását a vádlott is jól hallotta.
A vádlott a parancsnok-helyettesnek sem volt hajlandó „kívánságát” elmondani; csupán annyit mondott, hogy hívják oda a nevelőtisztet vagy a katonai ügyészt, ha pedig ezt a kívánságát nem teljesítik, a raktárt „felrobbantja”.
A parancsnok-helyettes intézkedése nyomán érkezett a helyszínre a nevelőtiszt, akinek a felhívására a vádlott engedelmeskedett, kijött a raktárból és a két doboz gyufát átadta.
A vádlott magatartása következtében a büntetés-végrehajtási intézetnek az épületszárnyban levő üzemeiben mintegy 20 perc időtartamra a szokásos rend megbomlott, és a munkavégzés leállt.
Cselekményéért a vádlottat fegyelmező csoportba helyezték 3 hónapi időtartamra, és ezt a büntetését le is töltötte.
A tűzrendészeti szakértő megállapítása szerint a raktárhelyiség jó szellőzésére tekintettel robbanás előidézésének veszélye nem állott fenn; fenyegetése beváltása esetén azonban a vádlott tűzveszélyt idézhetett volna elő.
A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és az anyagi jogi szabályok hibátlan alkalmazásával minősítette azt kényszerítés bűntettének.
A Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett az elsőfokú ítéletnek azzal a jogi okfejtésével, hogy az adott tényállás ismeretében a vádlott terhére a Btk. 261. §-a szerinti terrorcselekmény elkövetése azért nem állapítható meg, mert annak a törvényben elengedhetetlenül megkövetelt több eleme nem valósult meg.
Nem értett egyet azonban azzal az ügyészi érveléssel, amely szerint a vádlotti tevékenység a Btk. 259. §-ának (5) bekezdésében meghatározott közveszély-okozás bűntettének előkészületét valósította volna meg.
Kétségtelen, hogy a kényszerítés törvényi tényállása kisegítő (szubszidiárius) jellegű, vagyis megállapítására – az egyéb törvényi előfeltételek megvalósulása esetén – kizárólag akkor kerülhet sor, ha a jogellenes magatartás a Különös Részben foglalt más tényállásba nem ütközik, függetlenül annak jellegétől és súlyától. Célja viszont vitathatatlanul az, hogy az ember cselekvési szabadságát a lehető legszélesebb körben védje, bármilyen erőszakos jellegű – akár egyéb jogtárgy sérelmét is eredményező – támadással szemben.
A Btk. 18. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezése értelmében – ha a törvény külön elrendeli – előkészület miatt büntetendő, aki a cselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges, vagy ezt könnyítő feltételéket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. Az előkészület tehát – a törvényi tényállás keretein kívül rekedve – formailag egyezik a büntetőjogilag közömbös, megengedett magatartásokkal, csupán céljában különbözik azoktól, mert itt a cél egy társadalomra veszélyes tevékenység megvalósítása, bűncselekmény elkövetése. Az előkészület kifejezetten célzatos volta tehát nem tagadható.
Ezt követően azt kellett vizsgálni, hogy a vádlott ismert aktív tevékenysége (melyet szóbeli kijelentések, illetve követelések is kísérték, illetve színeztek) tartalmilag valóban tükrözheti-e egy a közveszély-okozásra irányuló, annak tényleges létrehozását célzó szándékot avagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság ezt a kérdést nemlegesen döntötte el. A vádlott kifejezetten hatásvadász, ám merőben formális jellegű tevékenységgel és az ismert fenyegető kijelentésekkel kizárólag a nevelőtiszttel való kapcsolatba lépését kívánta elérni, és éppen a helyiségben való jelenléte miatt fel sem merült benne komolyan a festékanyag felgyújtása után a közveszély-okozás reális lehetősége. Ezt igazolhatja az a körülmény, hogy a nevelőtiszt megjelenésekor azonnal elhagyta a raktárt, átadta a nála levő kulcsot és gyufát.
A közveszély-okozás bűntettének előkészületét tehát a vádlotti magatartás ismeretében – a kérdést szigorúan tartalmi szempontból megközelítve – a szükséges célzat hiányában, vagyis a fenyegető kijelentések merőben eltérő irányultsága miatt megállapítani nem lehet.
Ehhez képest tehát helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott bűnösségét az ítéletében kifejtett indokok alapján kényszerítés bűntettének értékelte.
A büntetés kiszabásának kérdését felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak az enyhítést célzó védelmi fellebbezéseket.
A vádlott, amint arra a büntetés-végrehajtási jellemzés utal, veszélyes bűnöző. Korábbi büntetései a megkívánt visszatartó hatást nem tudták kiváltani. Ezért a vele szemben alkalmazott büntetés feltétlenül szükséges a büntetési cél maradéktalan eléréséhez.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 240/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás