GK BH 1988/83
GK BH 1988/83
1988.03.01.
Ha az SzMGSz hatálya alá tartozó vasúti fuvarozással exportot teljesítő feladó a saját fuvarlevélpéldányát az Általános Szállítási Feltételek szerinti ellenérték-fizetés végett a külföldi megrendelőnek megküldi, a küldemény elvesztése esetén csak az esetben élhet érvényes felszólamlással, illetőleg keresettel, a vasúttal szemben, ha a fuvarlevélpéldányát a megrendelőjétől visszakapja, vagy más módon igazolja, hogy a külföldi vasút nem elégítette ki a megrendelő igényét [114 058/1966. I/8. E (KK 25.) sz. hirdetménnyel közzétett megállapodás a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról (SzMGSz) 16. cikk 4. §, 28. cikk 1. és 7. §, 32. cikk; 1975. évi 27. sz. tvr.-tel módosított 1968. évi 35. sz. tvr.-tel közzétett KGST Általános Szállítási Feltételek (ÁSzF 73. § (1) bek.]
A felperes 1984. december 18-án vasúti kocsiban 10 008 db Vermouth küldeményt adott fel vasúti fuvarozásra Szovjetunió rendeltetéssel. A felperes a szovjet félnek megküldte a fuvarlevél 3. példányát, ennek alapján a vételárat megkapta, majd a szovjet fél arról értesítette, hogy az áru nem érkezett meg. A felperes ezért megkereste a vasutat az áru hollétének közlése végett. A vasút arról tájékoztatta a felperest, hogy a küldemény nem lépte át a határt, és a feladási állomásra sem érkezett vissza.
A felperes 1985. szeptember 16-án benyújtott felszólamlását az alperes azzal utasította el, hogy a felperes a fuvarlevél 3. sz. példányát és az exportszámlát nem csatolta.
A felperes az 1985. október 17-én benyújtott keresetében az alperest 9541,33 Rbl forintösszegének és kamatainak megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a felperes a felszólamlásához nem csatolta a szükséges okmányokat.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Az ítélet indokolása szerint az áru nem lépte át a határt, ezért az alperes nem is háríthatja át a szovjet vasutakra az igényét.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, és annak megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a fuvarlevél 3. sz. példányának birtokában az átvevő szovjet fél felléphet a szovjet vasutakkal szemben, a szovjet vasutak pedig a magyar vasutakkal szemben, tehát fennáll a kétszeres igényérvényesítés lehetősége.
A fellebbezés alapos.
A perbeli küldeményt 1984. december 18-án adták fel a Szovjetunióba. Ezt követően a felperes – a feladónál maradt 3. sz. fuvarlevéllel együtt – inkasszót nyújtott be a szovjet megrendelőhöz, aki azt rendben teljesítette, tehát a vételárat kifizette. Utóbb azonban közölte, hogy az áru nem érkezett meg a címzetthez, és ezért a felperes a vételárat visszafizette.
A felperest illetően kettős jogviszony alakult ki. Egyrészt a feladás révén közte és az alperes közt fuvarozási szerződés jött létre, amelyre az SzMGSz szabályai vonatkoznak, de ennek a szerződésnek – mint címzett – a felperes megrendelője is részese lett, e szerződésből reá nézve is jogok és kötelezettségek hárultak. Másrészt a felperes és a megrendelő közt az ÁSzF rendelkezései is hatályosultak, amelyek a két fél egymással szembeni jogait és kötelezettségeit tartalmazzák.
A fuvarozási és a külkereskedelmi szerződés egymás mellett párhuzamosan hatályosul, ezért a felperes, a vasút és a címzett magatartását ebben a kettős vetületben kell vizsgálni, egyben feltárva az SzMGSz és az ÁSZF adott ügyre vonatkozó összefüggéseit is.
A felperes a vételár-fizetés elősegítése céljából a fuvarlevél 3. példányát megküldte a megrendelőnek, mert ezzel bizonyította a küldemény feladását. Ez az eljárás sikerre vezetett, mert a megrendelő a vételárat kifizette. Amennyiben azonban a küldemény nem érkezett meg a rendeltetési helyre, úgy az SzMGSz 16. cikkének 4. §-a értelmében, amely visszautal a 14. cikkre, az átvevő minden további igazolás nélkül elveszettnek tekintheti a küldeményt a fuvarozási határidő lejártát követő 30. napon, tehát kb. 1985. január 20-án.
Ebben az esetben a megrendelőnek az ÁSzF 73. §-ának (1) bekezdése értelmében kötelessége lett volna a szovjet vasút ellen fordulni, hogy a saját és a szállító érdekeit megóvja, hiszen ebben az időpontban ismeretlen volt a küldemény sorsa, nevezetesen az, hogy a vagon átlépte-e a magyar-szovjet határt, tehát ha elveszett, úgy ez a szállító vagy a megrendelő veszélyviselésébe esik-e (ÁSzF 5. §). A megrendelőnek ezt a kötelezettségét szinte abszolúttá tette az a tény, hogy a fuvarlevél-garnitúrából minden példány nála volt, amelyek csatolását – elvesztés esetére – az SZMGSZ előírja. Az SZMGSZ – 1982. augusztusa óta érvényes – 28. cikkének 7. §-a szerint ugyanis az áru teljes elveszésekor – ha a feladó él felszólamlással, a fuvarlevél 3. példányát, – ha a címzett él felszólamlással, úgy a fuvarlevél 3. példányát vagy az 1. és 5. sz. példányát kell csatolni.
Tekintettel arra, hogy a küldemény elveszése esetén általában a kísérő fuvarokmányok (1, 2, 4, 5. számú) is elvesznek, így a 3. sz. fuvarlevélnek döntő jelentősége van.
Az SZMGSZ 28. cikk 1. §-a szerint a fuvarozási szerződésen alapuló igény érvényesítésére mind a feladó, mind az átvevő jogosult, de éppen e kettős igényérvényesítési lehetőség miatt az SZMGSZ 28. cikke szigorú okmánycsatolási kötelezettséget ír elő az igényt ténylegesen érvényesítővel szemben. Ezen okmányok nélkül a felperes felszólamlása hatálytalan, mert semmivel sem bizonyított, hogy a fentiekben említett módon a címzett – az ÁSZF-ből folyó kötelezettsége alapján is – nem érvényesítette igényét a szovjet vasúttal szemben, amely esetben az SZMGSZ 32. cikke szerint a vasutaknak egymás közt elszámolniuk. Az adott esetben a szovjet vasút által kifizetett összeget a MÁV-ra áthárítják, ha bebizonyosodott, hogy a vagon valóban nem lépte át a határt. Önmagában ugyanis az, hogy az alperes a határátlépés tényét nem igazolta megfelelően, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a küldemény ténylegesen Magyarországon veszett el, illetve ha e tény bizonyítva lenne is, a szovjet vasútnak a címzettel szembeni felelősségén mit sem változtatna.
A fentiektől függetlenül megállapítható volt az is, hogy a felperes, illetve a megrendelője tulajdonképpen nem bizonyította (pl. a szovjet vasút valamely okmányával), hogy a vagon valóban nem érkezett meg a rendeltetési állomásra, illetve, hogy a megrendelő a szovjet vasutaktól nem kapott reparációt, vagy hogy követelését e vasút elutasította. E téren a felperes is csupán a megrendelő bejelentésére támaszkodhatott.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. III. 30 263/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás