PK BH 1989/106
PK BH 1989/106
1989.03.01.
A lakáshasználati jog ellenértéke szempontjából közömbös, hogy a volt házastársi közös lakást a munkáltató kikötéssel biztosította a házastársaknak. Ez a belső viszonyt nem érinti [1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 42. §; Csjt. 31/A. 31/C. §-ok; Pp. 3. § és 148. § (2) bek.].
A peres felek 1980. március 8-án kötöttek házasságot, amelyből 1981. május 2-án Gergő nevű gyermekük született. A felek a házassági együttélést a perbeni két szobás, összkomfortos – a rendelkezésre álló adatok szerint az alperes munkaviszonyára tekintettel kiutalt – vállalati bérlakásban folytatták. Együttélésük 1987. júliusában megszakadt, és a felperes a gyermekkel együtt a szüleihez költözött.
A peres felek egyező akaratnyilvánítás alapján kérték a házasság felbontását. A felperes a tárgyaláson csatolta a járulékos kérdésekre vonatkozó megállapodásukat, amely egyebek mellett azt tartalmazza, hogy amennyiben a bíróság megállapítja, hogy a felperes jogosult a lakáshasználati értéknek 50 százalékára, akkor a felperes a közös lakásról az alperes javára lemond.
Ezt követően a tárgyaláson a peres felek egyezséget kötöttek, amely szerint a Gergő nevű gyermek a felperesnél nyer elhelyezést, és az alperes 1988. április hó 1. napjától 20 százalékos mértékű, havi 1340 forint alapösszegű gyermektartásdíj fizetését vállalta. A felperes az alperes vállalati gazdasági munkaközösségben végzett tevékenysége után járó jövedelemből tartásdíjat nem igényelt. Az egyezségben szabályozták az alperes és a gyermek kapcsolattartását, és kijelentették, hogy az ingóságokból álló közös vagyon megosztásában megegyeztek. A peres felek megállapodtak abban is, hogy házastársi közös lakásra nézve a felperes bérlőtársi jogviszonya megszűnik, elhelyezési igénye nincs, lakása a szüleinél van. Az alperes vállalta, hogy a lakáshasználati jog ellenértékeként meg fizet a felperesnek 25 000 forintot és ennek 1987. július hó 1. napjától a kifizetés napjáig esedékes évi 8 százalékos kamatát. Az alperes ezt az összeget részletekben jogosult teljesíteni úgy, hogy 1988. december 31-ig megfizet 10 000 forintot, 1989. december 31-ig további 10 000 forintot, 1990. június 30. napjáig pedig a fennmaradó 5000 forintot, mindenkor az addig esedékes kamattal együtt.
A bíróság az egyezséget jóváhagyta, majd a felek házasságát egyező akaratnyilvánításuk alapján felbontotta. Az egyezséget jóváhagyó végzés, valamint az ítélet a feleknek a fellebbezési jogról való lemondása folytán első fokon jogerőre emelkedett.
A végzésnek a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó egyezséget jóváhagyó része ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 31/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a házastársak a házasság felbontása esetére rendezhetik a közös lakás további használatát, így megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastárs a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja. A Csjt. 31/C. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult. A (2) bekezdés értelmében a lakáshasználati jog ellenértéke bérlakás esetén legalább a hasonló tanácsi bérlakásnál a lakásügyi hatóság javára történő lemondás esetén fizetendő térítés mértékének megfelelő összeg, függetlenül attól, hogy a távozó házastárs milyen lakásba költözik. A (3) bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy a távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének arra a részére tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársa és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára figyelemmel arányosan megilleti. A jogosultnak járó összeg – különös méltánylást érdemlő esetet kivéve – a lakáshasználati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet, kivéve, ha a bíróság az egyik házastárs különvagyonában levő lakás vagy szolgálati lakás elhagyására kötelezte a másák házastársat, vagy ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt.
A törvény idézett rendelkezéseiből az következik, hogy a házastársak a közös lakásra vonatkozó jogviszonyukat szabadon rendezhetik. A bíróság azonban a felek erre vonatkozó egyezségét a Pp. 148. §-ának (2) bekezdése értelmében csak akkor hagyhatja jóvá, ha az megfelel a jogszabályoknak és a felek méltányos érdekeinek. A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a bíróság hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek a perben a jogaikat helyesen gyakorolják, és perbeli kötelezettségeiknek eleget tegyenek. A bíróság köteles a felet, ha nincs képviselője, a szükséges tájékoztatással ellátni és őt, jogaira, illetőleg kötelességeire figyelmeztetni.
A rendelkezésre álló adatok szerint a perbeli lakás vállalati bérlakás, így abban a peres felek, bérlőtársakként laktak. A Csjt. vonatkozó rendelkezései vállalati vagy más bérlakás között nem tesznek különbséget a lakáshasználati jog ellenértékének szempontjából. Ebből következik, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke vállalati bérlakás esetén is a hasonló tanácsi bérlakásnál a lakásügyi hatóság javára történő lemondás esetén fizetendő összeg, és ebből kiindulva kell a távozó házastársnak járó térítés mértékét megállapítani.
Az adott esetben a bíróság nem vizsgálta, hogy a perbeli lakáshoz hasonló tanácsi bérlakásról a lakásügyi hatóság részére történő lemondás esetén a helyben irányadó rendelkezések szerint a térítés összege miként alakul. Elmulasztotta a vállalat megkeresését, illetőleg a lakásbérleti szerződés beszerzését annak a tisztázására, hogy a perbeli lakás kiutalására mikor került sor, annak tehát az alperes a házasságkötéskor önálló bérlője volt-e vagy sem. Nem fordított kellő figyelmet arra, hogy a lakásból való kiköltözést elhelyezési igény nélkül a felperes vállalta, akinél a kiskorú gyermek elhelyezést nyert, a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek lakhatását tehát a jövőben egyedül a felperes fogja biztosítani. Mindezeknek a kérdéseknek alapvető jelentősége van annak elbírálásánál, hogy a feleknek a 25 000 forint térítésre vonatkozó egyezsége megfelel-e a jogszabályoknak és a felek, valamint a közös kiskorú gyermek méltányos érdekeinek, és az egyezség összhangban áll-e a csatolt írásbeli megállapodás 4. pontjában foglaltakkal, amely szerint a lakásból eltávozott felperest a lakáshasználati ellenérték 50 %-a illeti meg. Az említett körülmények felderítése nélkül tehát az egyezség jóváhagyása ebben a részében megalapozatlan.
Az alperesnek a törvényességi óvásra tett észrevételeivel ellentétben a felperes térítési igényét nem befolyásolja, hogy a lakást a vállalat az alperes munkaviszonyára tekintettel biztosította a feleknek, és az sem, hogy a kiutalásra a bérleti szerződés szerint azzal a kikötéssel került sor, hogy a munkaviszony tíz éven belüli egyoldalú megszüntetése esetén a bérlő sem elhelyezésre, sem térítésre nem jogosult. [A 18/1976. (VII. 23) ÉVM és a 24/1980. (XII. 10.) ÉVM rendeletekkel módosított 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 42. §-ának (2) bekezdése]. A felek egymás közötti (belső) jogviszonyában a lakáshasználati jog ellenértéknek összege szempontjából ugyanis ezeknek a körülményeknek nincs jelentősége.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság végzését – a törvényességi óvás keretei között – a Pp. 274. §-ának (3) bekezdésé alapján, hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 722/1988/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás