BK BH 1989/11
BK BH 1989/11
1989.01.01.
Szerződéses üzemeltetés esetén a sikkasztás bűntettének megalapozatlan megállapítása (Be 239. § (2) bek. a) pont, 163. § (4) bek.; Btk. 317. § (5) bek. b) pont).
A városi bíróság a terheltet jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 évi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. Kötelezte őt egyúttal kártérítés fizetésére is.
A terhelt szerződéses üzletként üzemeltette az ÁFÉSZ tápboltját. A szerződés értelmében a terheltnek előbb havi 12 750 forint, majd pedig havi 12 250 forint átalánydíjat kellett befizetnie, s emellett más költségeket és díjakat is fizetnie kellett. A havi eszmei bére 4000 forintban volt megállapítva.
A terhelt négy hónapon keresztül üzemeltette a tápboltot, s ez idő alatt az ÁFÉSZ bélyegzőjével összesen 878 781 forint értékű árut vásárolt. Ebből 669 070 forintot fizetett be, így az elmaradása 179 711 forint volt. A vásárolt áru ellenértékét az ÁFÉSZ inkasszó alapján a szállítóknak kifizette. A nyitó és a záró leltár között áruban 31 888 forint többlet jelentkezett, így 147 823 forint az az összeg, amely sem áru formájában nem volt meg, sem pedig befizetésre nem került, amivel a terhelt sajátjaként rendelkezett.
A négy hónap alatt 68 417 forint árrés realizálódott, s 89 975 forint tényleges kiadás merült fel, így 21 558 forint az az összeg, amire az árrés nem biztosított fedezetet: A terheltnek az árutartozáson túl is 25 078 forint befizetési elmaradása volt, amely nem esik büntetőjogi felelősségre vonás alá. A terhelt esetében megállapítható, hogy egyrészt rendszeres és nagymértékű italozása miatt sok pénzt elköltött, másrészt éppen italozása következtében felelőtlenül bánt a rábízott áruval és pénzzel, s ezáltal keletkezhettek a veszteségei. A terhelt a 147 823 forint kárból 21 450 forintot megtérített.
A megyei bíróság a városi bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét folytatólagosan, nagyobb értélre és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette, a kártérítés összegét módosította; egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az említett ítéletek ellen emelt törvényességi óvásban kifejtettek lényege szerint az eljárt bíróságok a tényállást nem derítették fel, nem tettek eleget maradéktalanul indokolási kötelezettségüknek, és a terhelt cselekményét is tévesen minősítették. Ezért az ítéletek megalapozatlanok és törvénysértők.
A törvényességi óvás alapos.
A városi bíróság tényként állapította meg, hogy a terhelt azért nem tett eleget maradéktalanul a befizetési kötelezettségének, mert egyrészt italozása miatt sok pénzt költött; másrészt pedig éppen az italozása következtében felelőtlenül bánt a rábízott áruval és pénzzel, s így keletkezhettek a veszteségei.
A bíróságnak tévesek azok a megállapításai, amelyek szerint nem kell vizsgálni, hogy mi lett a sorsa a be nem fizetett pénznek. A sikkasztás megállapításának ugyanis előfeltétele annak a ténynek a pontos tisztázása, hogy a terhelt a kezéhez jutott összeget eltulajdonította, illetőleg azzal a sajátjaként rendelkezett.
Ennek tükrében a tényállás felderítetlen, tehát megalapozatlan. A városi bíróság ugyanis a terhelt által előadottakat nem vizsgálta. A terhelt a tárgyaláson hivatkozott arra, hogy az áru egy része megromlott, azt nem tudta megfelelően kezelni, és néha ki is kellett dobni a megromlott takarmányt; egy alkalommal több, mint 10 zsák sertéstápot kellett kidobni, aminek lejárt a szavatossága. M. J-né tanú azt vallotta, hogy az átadó leltárnál lejárt szavatosságú takarmányt is találtak. Hivatkozott a terhelt a tárgyalás során arra is, hogy a szerződés szerint nem számoltak el a részükre kálót, így a minőséghibás áru is az üzletvezető hiánya lett. Ezt a védekezést alátámasztotta U. G. tanú, a kereskedelmi osztály vezetője is. Az adott ügyben azonban a bíróság is tényként állapította meg, hogy a terhelt által vezetett tápboltban a 4 hónap alatt 68 417 forint árrés realizálódott, és a 89 975 forint tényleges kiadás már e költségek fedezésére sem volt elegendő.
Tisztázni kellett volna tehát, hogy mi lett volna az a megengedhető kálómennyiség forintban, amit a terhelt az említett árrés összegéből már semmiképpen nem tudott volna fedezni. A terhelt kérelemmel fordult az ÁFÉSZ vezetőségéhez, hogy a három hónap alatt minimális forgalmat bonyolított le, az ÁFÉSZ által kiszámított 320 000 forintos forgalommal szemben havi 240-260 000 forintnyi forgalom volt a legnagyobb, mert a közelben egy másik tápbolt nyílt, s ez a forgalom jelentős csökkenését eredményezte.
Vizsgálni kellett volna, hogy ez a forgalomcsökkenés okozati összefüggésbe hozható-e azzal, hogy a romlandó tápok egy részét ki kellett dobni.
A terhelt hivatkozott a kérelmében arra is, hagy az árrés nem megfelelő összegű, s még az átalánydíja kifizetésére sem volt elegendő. Ezért kérte az ÁFÉSZ vezetőségét az átalánydíj fizetési kötelezettségének felülvizsgálatára s az általa vezetett szerződéses üzlet számításainak felülbírálatára.
Erre a felülvizsgálatra azonban az ÁFÉSZ részéről nem került sor, holott a könyvszakértői vélemény is leszögezi, hogy a tápbolt a tervezett forgalmat nem teljesítette, s így a költségek és a saját jövedelmének biztosításához szükséges árrést sem tudta a terhelt elérni.
A terhelt hivatkozott arra is, hogy a kiszakadt zsákok helyett új zsákokat vásárolt, ami a kiadásai között nem szerepel, s hogy az árut nem a raklapon, hanem a földön tárolta, s emiatt a táp egy része nedvessé, használhatatlanná vált.
Mindezeket a tényeket egybevetve azzal, hogy a terhelt sem a nyomozás során, sem a tárgyaláson soha olyan vallomást nem tett, hogy a 147 823 forintot eltulajdonította volna; megalapozatlan annak a ténynek a megállapítása, hogy a hiányzó összeggel a terhelt sajátjaként rendelkezett. Erre egyértelmű következtetést egyéb adatokból sem lehetett levonni.
Valóban megállapítható, hogy a terhelt italozott, de arra konkrét adat nem merült fel, hogy a terhelt a hiányzó összeget italra költötte volna. A terhelt vallomásában foglaltak inkább gondatlan magatartásra utalnak. Ugyanakkor ki kell emelni azt is, hagy a befizetési hiány ténye önmagában véve nem is bizonyítja bűncselekmény elkövetését, az eljáró hatóságok feladata, annak igazolása, hogy a hiány bűnös (akár szándékos, akár gondatlanságból eredő) tevékenység eredménye.
Az adott esetben az eljárt bíróságok nem tárták fel, hogy a hiány milyen okra vezethető vissza, s ezért a terhelt bűnösségének és a magatartás helyes jogi minősítésének kérdésében nem lehet megalapozottan állást foglalni. Azzal a megállapítással, hogy a terhelt nagymértékben italozott, a bíróság nem indokolta meg; milyen tényekből következtetett arra, hogy a terhelt a hiányzó összeget ténylegesen italozásra fordította. Az a megállapítás pedig, hogy a hiány az italozással összefüggő hanyag magatartásra vezethető vissza, ugyancsak feltételes megállapítás, ami nem kellő indoka a bűnösség megállapításának.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) pontjában írt okból megalapozatlan, mert az ügy nincs kellően felderítve és törvénysértő, mivel a bíróságok nem tettek eleget a Be. 163. §-ának (4) bekezdésében írt indokolási kötelezettségének sem.
A megyei bíróság mindezeken túl tévedett abban is – az általa elfogadott tényállás alapulvétele esetén is -, hogy a terhelt cselekményét a Btk. 137. §-ának 7. pontja szerint üzletszerűen elkövetettnek minősítette. A terhelt esetében ugyanis a négy hónap alatt a rendszeres haszonszerzésre törekvése még a hiányosan megállapított tényállás alapján sem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre figyelemmel megállapította, hogy a megtámadott határozatok megalapozatlanok és törvénysértőek, s ezért azokat hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárásra az első fokon eljárt városi bíróságnak visszaküldte. (B. törv. III. 748/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás