PK BH 1989/110
PK BH 1989/110
1989.03.01.
A fellebbezés, tárgyaláson kívül nem bírálható el, ha a tartásdíj összegszerűsége mellett az igény jogalapja is vitás [Pp 256/A. § (1) bek. d) és e) pontok].
A peres felek 1955-ben kötöttek házasságot, amelyből egy leány- és egy fiúgyermekük született. A gyermekek már nagykorúak, de egyikük sem egészséges: a leánygyermek koraszülés folytán 40 %-ban rokkant, a fiú pedig cukorbetegségből eredően elvesztette a látását.
A gyors- és gépírói képesítésű alperes a házasság kezdeti időszakában, munkaviszonyban állt, vagyis a háztartás és a beteg gyermekek ellátása mellett kereső foglalkozást folytatott, 1976-tól kezdődően pedig az agrármérnök felperessel közösen létrehozott magánkertészetben fizikai munkát végzett.
A felek életközössége 1985-ben a felperesnek idegen személlyel létesített kapcsolata miatt megszűnt.
A városi bíróság a házasságot felbontotta, egyben a felperest az alperes javára – a bontóperben érvényesített viszontkereseti követelésének részben helyt adva – havi 2500 forint házastársi tartásdíj fizetésére kötelezte. A tartási kötelezettség jogerős megállapítására – amely a 20 %-ban csökkent munkaképességű és önálló jövedelemmel nem rendelkező alperes rászorultságán alapszik – a másodfokú bíróság ítélete alapján 1986. június 10-én került sor, annak azonban a felperes önként nem tett eleget. Az alperes ezért a követelés behajtását végrehajtási úton szorgalmazta.
Ezt követően a felek között a házastársi közös vagyon megosztása iránt per indult. Ez az eljárás a felek közös kérelmére ez idő szerint szünetel.
Ilyen előzmények után, 1987. február 17-én, a házastársi kötelezettség megállapítását, mintegy nyolc hónappal követően a felperes fizetésképtelenségére (kertészete tönkremenetelére, nagy összegű adókivetésre stb.) hivatkozással keresetet nyújtott be tartásdíj fizetési kötelezettségének a megszüntetése iránt. A per átmeneti felfüggesztését követően az alperes viszontkeresettel élt, kérve, hogy a bíróság a javára megítélt tartásdíj mértékét havi 5000 forintra emelje fel.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes javára megállapított, a felperest terhelő házastársi tartásdíj fizetési kötelezettséget 1986. szeptember 1-jétől kezdődően megszüntette, az alperes viszontkeresetét pedig elutasította. Ítéletének indokolása szerint a korábbi ítélettel megállapított tartási követelés alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás következett be: a felperesnek nincs jövedelme, az alperes pedig, aki a munkaerejét a leánygyermeke segítségével ingyen hasznosítja, a segítségért ellenértéket igényelhet, de munkát is végezhet a felperes által felajánlott, neki hasznosításra átengedett 200 m2-es, sátorral borított kertben, illetőleg kereső foglalkozást is vállalhat, a tartásra tehát nem szorul rá.
A másodfokú bíróság tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy az alperesnek elsősorban a saját megélhetését kell biztosítania, s ha munkaereje döntő részét nem erre fordítja, annak következményei nem háríthatók a felperesre.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor az alperes fellebbezését a Pp. 256/A. §-ának alkalmazásával tárgyaláson kívül bírálta el. A perbeli jogvita ténybeli és jogi megítélése nem tekinthető egyszerűnek, és az nemcsak a tartásdíj összegszerűségét, hanem annak jogalapját is érinti [Pp 256/A. § (1) bekezdés d) és e) pontja]. A másodfokú bíróság ezért akkor járt volna el megfelelően, ha az alperes fellebbezését tárgyalás kitűzésével és annak során kiegészítő bizonyítás elrendelésével bírálja el, a rendelkezésre álló peradatok ugyanis – az alább kifejtendők szerint – a jogvita megalapozott és törvényes elbírálásához nem alkalmasak és nem is elegendők.
A házassági bontóper és az annak keretében érvényesített házastársi tartásdíj iránti követelés elbírálásának alapjául szolgáló tényállás szerint a felek házasságát a felperes házastársi hűséget sértő kapcsolata rontotta meg. A házasság felbontását a felperes több mint három évvel ezelőtt a saját hibájából, de „minél előbb” kérte, amikor a felek közösen létesített virágkertészete a felek együttes erőfeszítése folytán már jól jövedelmezett, vagyis amikor a házastársak közös munkájuk gyümölcsét is élvezhették. Erre az időre azonban az alperes egészségi állapota a 30 évig tartó házassági életközösség alatt kifejtett tevékenysége (munkaviszony, háztarás és két beteg gyermek ellátása, illetőleg felnevelése; majd a kertészetben végzett nehéz fizikai munka) folytán leromlott, és munkaképessége az aggálytalan szakértői vélemény szerint 20 %-kal csökkent. A kialakult feszült családi konfliktushelyzetben az alperes okszerűen felhagyott a kertészetben folytatott tevékenységével, véglegesen Győrbe költözött, s azóta a születési rendellenesség folytán 40 %-ban csökkent munkaképességű leánya virágüzletének vezetésében segédkezik. Ilyen tényállás mellett a bíróság kellő alap nélkül értékelte az alperes terhére azt a tényt, hogy a felperes kizárólagos birtokában tartott kertészetben az őt feltehetően jogszerűen megillető részhasználati jogosultságával annak ellenére nem kíván élni, hogy ezáltal saját jövedelemre tehetne szert. Az alperes előadása szerint ugyanis a felperes nem is teszi lehetővé számára a használati jogosultság gyakorlását (ez a tény az iratokhoz csatolt ítélet indokolásából is kitűnik). A bíróságnak ezért a tényállást e tekintetben részletesen fel kellett volna tárnia, egyfelől a fentebb kifejtettek tisztázása végett, másfelől azért, hogy megvizsgálja: képes-e az alperes az említett terület megművelésére, vagyis munkaereje alkalmassá teszi-e őt ennek a jövedelemszerző munkának az ellátására, és rendelkezik-e a kertrész megműveléséhez szükséges eszközökkel, végül pedig, hogy a kertrész hasznosításából befolyó jövedelem milyen mértékben biztosítaná a megélhetését. Ebben a tekintetben nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes munkaképessége a kiegészítő házastársi tartásdíj megállapítása óta tovább romlott: a perben beszerzett újabb orvos-szakértői vélemény szerint a korábbi 20 %-kal szemben a munkaképesség-csökkenése 30 %.
A kiegészítő házastársi tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére az sem ad alapot, hogy az adóhatóság a felperessel szemben magas összegű pótadót vetett ki. Erre a tényre a felperes a bontóperben megállapított tartási kötelezettség megszüntetése érdekében annál kevésbé hivatkozhat, mert a kivetésre a tartási kötelezettség megállapítását megelőzően (1986. március 28-án), nem pedig azt követően került sor. A pótadó mértéke és annak elszámolása egyébként a felek között folyamatban levő, ez idő szerint azonban közös kérelmükre szünetelő közös vagyon megosztása iránti per tárgya lehet, a tartási kötelezettség megszüntetésének alapjául azonban azon a címen, hogy a felperes a tartásdíj megfizetésére nem képes, már csak azért sem szolgálhat, mert az adóhatóság határozatából, majd az azt módosító, 1987. szeptember 2-án kelt, az adó mértékét csökkentő határozatból alapos következtetés vonható le a felperes jelentős mértékű korábbi és feltehetően jelenleg is befolyó jövedelme mértékére. Amíg pedig a házastársi közös szerzeménnyel kizárólag a felperes rendelkezik, az alperesnek pedig csupán a kizárólagos használatába került 53 m2 alapterületű győri lakás van a birtokában és a csökkent munkaképességű közös leánygyermek segítségnyújtására kényszerül, a kertészet jövedelmét egyedül élvező felperes a kiegészítő házastársi tartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetését kellő alappal nem kérheti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással támadott jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot a fentiek figyelembevételével lefolytatandó új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 793/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás