BK BH 1989/133
KK BH 1989/133
1989.03.01.
Súlyos testi sértés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége esetén az eljárás megszüntetése és fegyelmi eljárásra utalás [Btk. 125, 170. § (2) bek., 225. §; Be. 342/A. §].
A katonai bíróság a rendőr őrmester vádlottat súlyos testi sértés bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt – próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és a soron következő rendfokozatba előléptetésre előírt várakozási idő egy évvel meghosszabbítására ítélte, egyben előzetes bírósági mentesítésben részesítette.
A megállapított tényállás szerint a vádlott, mint járőr a járőrparancsnokával együtt teljesített szolgálatot. Budapesten az egyik ifjúsági klubnál intézkedtek, mert 30-40 cigány, valamint néhány ún. „bőrfejű” között verekedés alakult ki. Intézkedés közben a sértett odament a rendőrökhöz, és ingerült hangnemben kérdőre vonta őket, hogy miért velük és miért nem a cigányokkal szemben intézkednek. Ennek során mind a rendőrökkel, mind pedig a cigány társasággal szemben hangosan kiabálva igen durva, sértő kifejezéseket használt, és akadályozta a járőr tevékenységét.
Ekkor a járőrparancsnok közölte a sértettel, hogy a rendőri intézkedés akadályozása miatt előállítják. Ennek érdekében beültették a járőr-kocsiba. Ezután a vádlott az ajtón behajolva egy alkalommal, ököllel, közepes erővel arcul ütötte a sértettet. Amikor pedig a járművel elindultak, a vádlott ököllel még egy alkalommal arcul ütötte. A rendőrkapitányság épületébe megérkezve pedig felszólította, hogy vegye ki a kezét a zsebéből, és mivel ennek nem tett eleget, a vádlott a gyomrát, a fejét és a hátát megütötte. A sértett a bántalmazás következtében bal oldali állkapocstörést szenvedett.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az irányadó tényállás alapján törvényes a vádlott bűnösségének megállapítása. Cselekménye megvalósítja a súlyos testi sértés bűntettét és a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségét.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az adott esetben a vádlottal szemben büntetés kiszabása szükségtelen. Miként a tényállás tartalmazza: a sértett beavatkozott a rendőri intézkedésbe, akadályozta azt. Emellett durván sértő kifejezéseket használt a jogszerűen intézkedő járőr tagjaira. Így nagymértékben közrehatott az események alakításában. A tömegverekedés miatt nyilvánvalóan feszült helyzetben eljáró vádlott ennek hatása alatt is cselekedett. Mindemellett az iratok szerint a vádlott szolgálati feladatait megfelelően, jól teljesíti.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint vele szemben bírói büntetés kiszabása nem indokolt, elegendő a szigorú fegyelmi felelősségre vonás is. Így a Btk. 125. §-ára figyelemmel, a Be. 342/A. §-a (3) bekezdésének alkalmazásával az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, a vádlott ellen indított büntetőeljárást megszüntette, ugyanakkor az iratokat – fegyelmi eljárás lefolytatása végett – az illetékes parancsnoknak megküldeni. (Katf. II. 491/1988.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
