• Tartalom

BK BH 1989/134

KK BH 1989/134

1989.03.01.
I. Az elvárhatóság kérdése a segítségnyújtásnak az ittas személy által történt elmulasztásánál [Btk. 172. §].
II. Járművezetéstől végleges eltiltás [Btk. 58. §, 59. § (1) bek.; BK 107. sz.].
A katonai bíróság az I. r. vádlottat járművezetés halált okozó tiltott átengedésének bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 1 év 4 hónapi börtönbüntetésre, 1 évre a közügyektől eltiltásra, valamint 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt – mint visszaesőt – 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre, 5 évre a közügyektől eltiltásra, valamint 5 évre közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A tényállás lényege szerint a vádlottak előzetes megállapodás után úgy találkoztak a reggeli órákban, hogy a helyszínre az I. r. vádlott a tulajdonát képező személygépkocsijával utazott. Miután szeszes italt fogyasztottak, az I. r. vádlott a személygépkocsi kulcsait azzal adta át a II. r. vádlottnak, hogy a továbbiakban ő vezessen. Ezt követően a II. r. vádlott által vezetett személygépkocsival több környékbeli községbe mentek, miközben folyamatosan italoztak.
A kora esti órákban a gépkocsit szintén a II. r. vádlott vezette, mellette pedig az I. r. vádlott foglalt helyet.
A II. r. vádlott tompított fényszóróval, mintegy 60 km/óra sebességgel vezette a gépkocsit, amikor az egyik község belterületén az úttestnek a személygépkocsi menetiránya szerinti jobb szélén a kerékpárjára támaszkodva tartózkodott az ittas sértett. A II. r. vádlott az ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelte a sértettet és elütötte, majd az elütés helyétől 140 méterre állt meg. Itt a vádlottak a járműből kiszálltak, és anélkül, hogy visszamentek volna az elütés helyéhez és a sértettnek segítséget nyújtottak volna, a helyszínről elmenekültek. A II. r. vádlott hazautazott, a község külterületén bolyongó I. r. vádlottra pedig a rendőrség talált rá. A sértett a baleset során elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt.
A cselekmény elkövetésekor az I. r. vádlott vérében 2,55-2,75 ezrelék, míg a II. r. vádlott vérében 2,54-3,04 ezrelék alkoholkoncentráció volt, amely náluk súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett.
I. Az I. r. vádlott és a védője a segítségnyújtás elmulasztása vétségében a bűnösség megállapítását arra hivatkozással támadta, hogy az I. r. vádlott ittasságánál fogva nem volt képes a segítségnyújtásra, így az tőle nem is volt elvárható.
A Legfelsőbb Bíróság ezt az álláspontot nem találta alaposnak.
Érvelése szerint kétségtelen, hogy az I. r. vádlott súlyos fokú ittasság állapotában volt, a segítségnyújtás elmulasztása vétségének megállapítása szempontjából azonban nem az alkoholos befolyásoltság mértékének van döntő jelentősége, hanem azt kell vizsgálni, hogy az ilyen befolyásoltság alatt álló személy ténylegesen képes-e segítséget nyújtani, az tőle elvárható-e, s ha igen, milyen formában. Az a súlyos fokban leittasodott személytől is megkövetelhető és elvárható, hogy más személy segítségét kérve nyújtson segítséget a veszélyben levőnek. Az adott esetben erre az I. r. vádlott képes lett volna, hiszen a beállt helyzetet értékelte, annak súlyát is felmérte, majd a menekülésével is tudatos magatartást tanúsított. Később pedig a vádlott-társa hollétéről érdeklődött, akiről tudta, hogy a helyszínről elfutott. Ennek ellenére meg sem kísérelt meggyőződni arról, hogy a kerékpáros sérülést szenvedett-e, valamint hogy milyen formában tudna számára segítséget kérni vagy nyújtani.
Az ítélkezési gyakorlat szerint az ittas személy terhére is megállapítható a segítségnyújtás elmulasztása, ha az alkoholos befolyásoltság mellett is képes a segítségnyújtásra, amin az is értendő, hogy más személy segítségét veszi igénybe (BH 1978/12. sz. – 511. sorsz. – 1983/5. sz. – 183. sorsz.) Az I. r. vádlott felismerte, hogy baleset történt, ugyanakkor arra is lehetősége volt, hogy a baleset helyszínére visszatérjen, és ott vagy máshol másoktól segítséget kérjen. Mindezt azonban elmulasztotta. Ezért nem bizonyult helytállónak az I. r. vádlott védőjének a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége tekintetében a bűnösséget támadó érvelése.
II. A Legfelsőbb Bíróság megállapította továbbá, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a II. r. vádlottat határozott időre tiltotta el a közúti járművezetéstől. E vádlottat ugyanis korábban ittas járművezetés vétsége miatt már két ízben felelősségre vonták, ezek után valósította meg a jelen ügyben elbírált cselekményét. Nagyobb nyomatékkal kellett értékelni továbbá, hogy bár vezetői engedéllyel nem rendelkezett, korábban is többször vezetett járművet. Az adott esetben pedig egész napos italozás során folyamatosan vezette a vádlott-társa személygépkocsiját, és okozta az emberi életet követelő balesetet. Járművel közlekedése így különösen nagy veszélyt jelentene a közúti forgalom más résztvevőire. Mindezek ugyanakkor a II. r. vádlottnál olyan súlyos jellemhibára is utalnak, amelyek arra engednek következtetni, hogy a jövőben is hajlamos lenne hasonló cselekmények elkövetésére. Mindezek szem előtt tartásával véglegesen alkalmatlan arra, hogy a közúti forgalomban járművezetőként részt vegyen.
A Legfelsőbb Bíróság ezért – a BK 107. számú állásfoglalásában kifejtetteket is szem előtt tartva – a II. r. vádlettnál a közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést a Btk. 59. §-ának (1) bekezdése alapján járművezetéstől végleges eltiltás mellékbüntetésre súlyosította. (Katf. I. 264/1988. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére