PK BH 1989/14
PK BH 1989/14
1989.01.01.
A közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél, illetve a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításnál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § és 31/C. §].
A peres felek 1979. augusztus 25-én kötött házasságából három gyermek született: 1981. április 7-én Katalin, 1982. július 1-jén pedig Zsuzsanna és Gabriella. Utolsó közös lakásuk a perbeni családi házban volt. Ennek az ingatlannak először a 1/2, majd 1984-ben további 1/2 tulajdoni illetőségét vásárolták meg, és a telken levő eredeti épület lebontásával kétszintes lakóépület építésébe fogtak.
A peres felek házassága anyagi természetű vitáik, valamint a felperes 1985-ben létesített házasságon kívüli kapcsolata miatt megromlott, és közöttük a házastársi életközösség 1986. augusztusában véglegesen megszakadt. A felperes ekkor a közös lakásból elköltözött, élettársi kapcsolatot létesített, és élettársától 1987. szeptember 27-én Szabolcs nevű gyermeke született.
Az életközösség megszakadásakor a családi ház alsó szintjén levő három szoba és a mellékhelyiségek voltak lakható állapotban, a felső szint még ma sem beköltözhető. Az ingatlanon levő melléképületet az alperes lakás céljára bérbeadás útján hasznosítja.
A felperes a keresetében az alperessel kötött házasságának felbontását, a gyermekeknek az alperesnél történő elhelyezését és a gyermekek javára a korábbi perben megállapított gyermektartásdíj leszállítását kérte. Igényt tartott a közös tulajdonban levő családi ház felső lakószintjének, valamint a melléképületnek a kizárólagos használatára.
Az alperes a házasság felbontását és a gyermektartásdíj leszállítását ellenezte. Kérte, hogy a bíróság őt jogosítsa fel az ingatlan kizárólagos használatára a három gyermekkel együtt, mivel a felperes élettársának házában lakik, így elhelyezése megoldott.
A városi bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a gyermekeket az alperesnél helyezte el, és részben helyt adott a gyermektartásdíj leszállítására irányuló kereseti kérelemnek is. A „volt közös lakás” kizárólagos használatára az alperest jogosította fel; a felperes elhelyezéséről nem rendelkezett, a lakáshasználat fejében ellenértéket nem állapított meg. A lakás használatával kapcsolatos döntését azzal indokolta, hogy a felperes a lakást önként hagyta el, és a lakóépület jelenlegi készültségi állapotában nem alkalmas a megosztott használatra, de a feleknek és a felperes élettársának, valamint a különböző anyától származó gyermekeknek az együttélése nem is lenne elfogadható megoldás. A lakáshasználati jog ellenértékeként pedig – az alperes kérelmével egyezően – a felperes birtokában levő és a közös vagyonhoz tartozó személygépkocsi értékét számolta el (25 000 forint).
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A lakáshasználat rendezése körében arra hivatkozott, hogy hajlandó a családi ház felső szintjét saját költségén külön bejárattal rendelkező, önálló lakásként kialakítani saját maga számára.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 30 napon belül 120 000 forintot lakáshasználati ellenérték címén. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a felperes az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.
A másodfokú bíróság – az ítéletének indokolása szerint – egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával a gyermekelhelyezés; tartás, valamint a lakáshasználat ellenértékének megállapításánál a jogszabály rendelkezése szerint a lakás lakott és beköltözhető értéke közötti különbözetből kell kiindulni, ezt azonban – a felek eltérő nyilatkozata ellenére – bizonyítás lefolytatás nélkül; lényegében becslés alapján határozta meg.
A jogerős ítéletnek a volt házastársi közös ingatlan használatára vonatkozó rendelkezései ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 31./B. §-ának (4) bekezdése értelmében a bíróság a házastársak közös tulajdonában levő lakás használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.
A törvény idézett rendelkezéseinek helyes értelme az, hogy ha a házastársak a lakás közös tulajdonosai, a volt közös lakás használatát elsősorban meg kell közöttük osztani. Az ettől való eltérésre csak akkor kerülhet sor, ha azt a lakás objektív oszthatatlansága, illetőleg az együttlakás szubjektív lehetetlensége (pl. az egyik házastárs durva, tettleges magatartása) indokolttá teszi. A jogpolitikai elvekkel is ellenkezik az olyan jogalkalmazás, amely – kellő indok nélkül – megfosztja a társtulajdonost a jelentős anyagi áldozattal megszerzett és komoly vagyoni értéket jelentő ingatlan használatától és hasznosításának lehetőségétől.
Az adott esetben az eljárt bíróságok teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a volt házastársi közös lakás egy nagyméretű házas ingatlanon helyezkedik el, amelyen egy két lakószinttel rendelkező családi ház és egy ugyancsak lakás céljára használt melléképület található. Az elsőfokú bíróság ítéletében a „volt közös lakásról” rendelkezett, ahelyett hogy döntésének meghozatalánál az egész ingatlan adottságait, a használat rendezésének valamennyi lehetőségét felderítette volna. Ez azért sem lett volna mellőzhető, mert a felperes már az elsőfokú eljárás során hivatkozott arra, hogy a lakóépület felső szintjén egy külön bejáratú, teljesen elkülöníthető lakás alakítható ki. A fellebbezésében foglaltak szerint pedig a felperes az ehhez szükséges hátralevő munkákat is hajlandó a saját költségén elvégeztetni. A megyei bíróság nem indokolta meg ítéletében, hogy a használat rendezésének ezt a módját miért vetette el, és miért nem vizsgálta egy olyan megoldás kialakításának a lehetőségét, amely a közös tulajdonban levő ingatlanon belül a volt házastársak részére kellő elkülönülést nyújt, biztosítja a súrlódásmentes használatot, tehát a családvédelmi érdeknek is eleget tesz, de ugyanakkor a tulajdonosi érdeket sem csorbítja számottevően. A megyei bíróság akkor járt volna el helyesen, ha építész szakértő bevonásával tisztázza a felső szinten az önálló lakás kialakításának a lehetőségeit, azok költségkihatását, és vizsgálja a felperes ezzel kapcsolatos anyagi erőforrásait.
Az eljárt bíróságok annak a ténynek sem tulajdonítottak jelentőséget, hogy az ingatlanon egy melléképület is van, amelyet az alperes lakás céljára hasznosít. Az alperes – perbeli nyilatkozata szerint – ide a későbbiekben szüleit kívánja befogadni, de a felperesnek, mint tulajdonostársnak a használati jogosultsága az alperes rokonainak használati jogát megelőzi. Abban az esetben tehát, ha a felperes részére a főépület felső szintjén önálló lakás nem lenne kialakítható, fel kell tárni, hogy a felperesnek a melléképületbe költözésével az ingatlan osztott használata súrlódásmentesen biztosítható-e.
Amennyiben az ingatlan használatának megosztására és a felperes részére önálló lakás kialakítására objektíve lehetőség van, a bíróságnak ezt kell elrendelnie, mert a törvény helyes értelmezése mellett ezt nem zárja ki sem az, hogy a felperes a házastársi hűség megsértésével maga is hozzájárult a házasság megromlásához, sem pedig az, hogy az életközösség megszakadása után élettársi kapcsolatot létesített, és jelenleg élettársának más helységben levő lakóingatlanában tartózkodik. A jelen esetben az alperesnél elhelyezett kiskorú gyermekeknek is érdeke, hogy a felperesnek lehetősége nyíljon Ny.-n lakni és – esetleg korábbi munkahelyén – olyan munkát vállalni, amely a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség teljesítéséhez szilárdabb alapot ad, mint a jelenlegi egyéni gazdálkodás.
Ha az ingatlan használatának megosztása objektíve nem lenne lehetséges, a felperes a Csjt. 31/C. §-ának (1) bekezdése alapján a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére válik jogosulttá. Azt helyesen állapította meg a megyei bíróság, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke a Csjt. 31/C. §-ának (2) bekezdése értelmében a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. Ennek összegére azonban bizonyíték nem áll rendelkezésre. A felperes előadása szerint az ingatlan a jelenlegi állapotában is 2 000 000 forintot ér, az alperes szerint pedig annak értéke csupán 1 500 000 forint. A feleknek a forgalmi értékre tett, összegszerűségében nagy eltérést mutató nyilatkozata alapján a bíróság nem mellőzhette volna ingatlanforgalmi szakértői vélemény beszerzését. Ezt követően kerülhetett volna sor arra, hagy a bíróság a felek jövedelmi és vagyoni viszonyait és személyes körülményeit mérlegelve elbírálja, megállapítható-e az alperes javára olyan rendkívüli méltánylást érdemlő szempont, mely a lakáshasználat ellenértékének összegét a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdésében meghatározott alsó határhoz képest esetleg tovább csökkentheti. Az alperes által állított gázbevezetés értéknövelő hatását azonban nem ebben a körben, hanem a forgalmi érték megállapításánál kell megfelelően értékelni.
A Csjt. 31/C. §-ának (4) bekezdése módot ad arra, hogy ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincs, vagy ha egyébként kéri, a házastársi közös vagyonból ráeső részt az ellenérték összegével csökkenteni kell. Ebben az esetben általában nem mellőzhető a vagyonmérleg felállítása és a közös vagyonból a feleket megillető rész meghatározása. Csak így biztosítható ugyanis, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése]. Egyes kiragadott vagyontárgyaknak az ellenérték fejében történő elszámolására akkor van lehetőség, ha a felek egyező perbeli nyilatkozatot tesznek a kérdéses vagyontárgynak a közös vagyonhoz való tartozására, értékére, és mindketten kérik a közös vagyon teljes feltárás nélkül az ekként történő elszámolást. Ez pedig azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a közös vagyon esetleges későbbi megosztásánál a kérdéses vagyontárgyat figyelmen kívül kell hagyni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a lakáshasználat rendezésével és a perköltséggel kapcsolatos rendelkezéseit a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot – a kifejtett szempontok szerint – új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 640/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás