GK BH 1989/164
GK BH 1989/164
1989.04.01.
Be nem jegyzett gazdasági munkaközösség tekintetében a cégbíróságnak nincs felülvizsgálati jogköre, ezért – ügyészi indítvány ellenére – nincs lehetősége arra, hogy az ilyen céget – jogszabályba ütköző – tevékenységétől eltiltsa, vagy azt megszűntnek nyilvánítsa [1985. évi 16. sz. tvr. 12. §; 28/1981. (IX. 9.) MT r. 4. § (4) bek., 5. § (2) bek.].
A kérelmezők társasági szerződéssel hozták létre a T. Gazdasági Munkaközösséget, amelyben meghatározott tevékenységi kör gyakorlására az illetékes államigazgatási hatóság engedélyező határozatot hozott. A bíróság a cégbejegyzési kérelem elutasítására történt figyelmeztetéssel a tevékenységi kör módosítására hívta fel a kérelmezőket, mert úgy ítélte meg, hogy a társasági szerződésben meghatározott tevékenységek között jogszabályba ütköző is van. A cég a tevékenységi kört nem módosította, ezért a bíróság a cégbejegyzés iránti kérelmet elutasította. A végzés ellen a kérelmezők fellebbezést nyújtottak be, melyben – az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával – a cég bejegyzését kérték. Az ügyben a Pp. 2/A. §-a alapján fellépő Legfőbb Ügyészség az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését.
Az ügyben hozott határozatok megküldésével az elsőfokú bíróság értesítette a társasági szerződést jóváhagyó államigazgatási hatóságot a bejegyzési kérelem elutasításáról. Az az értesítésre nem válaszolt, ezért az elsőfokú bíróság ezt követően jelzéssel élt a megyei főügyészséghez.
Az ügyész indítványozta, hogy a cégbíróság a GMK-t nyilvánítsa megszűntnek, és tiltsa el a további működéstől. Az elsőfokú bíróság végzésében a T. Gazdasági Munkaközösséget megszűntnek nyilvánította, valamint a további működéstől eltiltotta. Kifejtette a végzés indokolási részében, hogy a cég társasági szerződésében foglalt tevékenységek közül jogszabályba ütközik a munkaerő, munkavállaló közvetítése, a bérlet, albérlet, helyiségbérlet közvetítése, amely tartalmában ingatlanközvetítés.
A végzés ellen mindhárom kérelmező fellebbezést terjesztett elő, abban annak a megváltoztatását és a gazdasági munkaközösségnek a cégjegyzékbe történő bejegyzését kérték. Arra hivatkoztak, hogy a birtokukban levő tanácsi határozat szerint a társasági szerződésben feltüntetett tevékenységeket gyakorolhatják, minthogy a cégbejegyzés deklaratív jellegű, így a működésük folytatható.
A Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését változtassa meg, és az indítványt utasítsa el. A fellebbezés nem, a legfőbb ügyészségi indítvány alapos.
Az eljárás adataiból megállapíthatóan a gazdasági munkaközösségnek a cégbejegyzés iránti kérelmét a bíróságok jogerősen elutasították. Emiatt a T. Gazdasági Munkaközösség nem szerepel a cégjegyzékben. Ilyképpen az elsőfokú bíróság nem dönthetett volna a gazdasági munkaközösségnek egyes tevékenységi körök gyakorlásától való eltiltásáról, mivel a GMK nem bejegyzett cég, így a cégbíróságnak nincs felülvizsgálati jogköre. A bírósági cégnyilvántartásról szóló 1985. évi 16. sz. tvr. 12. §-a ugyanis felsorolja azokat az eseteket, amelyekben – indítványra – a cégbíróság felülvizsgálja a cégjegyzékben szereplő adatokat. A törvényhely (3) bekezdése szerint – többek között az ügyész indítványára – lehetősége van eljárnia a gazdasági munkaközösség jogszabálysértése esetén is. Az eljárás adataiból megállapíthatóan azonban be nem jegyzett cégnek a megszűntté nyilvánítását és további működésétől történő eltiltását kérte az elsőfokú eljárás során fellépő ügyész. Ennek az indítványnak természetszerűen nem lehet eleget tenni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a folytán alkalmazandó 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az ügyészi indítványt elutasította.
A kérelmezők fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
A gazdasági munkaközösségek cégbejegyzése a módosított 28/1981. (IX. 9.) MT sz. rendelet 5. §-ának (2) bekezdése értelmében kötelező. Ezt a jogszabályt a 65/1985. (XII. 30.) MT sz. r. 1. §-ának (2) bekezdése a 4. § (4) bekezdését illetően kiegészítette, mert a gazdasági munkaközösség jogosult arra, hogy a hatósági jóváhagyás után – a cégbejegyzés előtt – megkezdje a tevékenységét. Nincs azonban törvényes lehetőség arra, hogy kötelező cégbejegyzés esetén – a bejegyzési kérelem jogerős elutasítása után gazdasági munkaközösségként – tevékenységét folytassa. (Legf. Bír. Gf. II. 30 170/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
