PK BH 1989/188
PK BH 1989/188
1989.05.01.
Azt a kérdést, hogy a vevő által átadott pénzösszeget előlegnek vagy foglalónak kell-e tekinteni, egymagában nem dönti el az összeg rendeltetésének az írásbeli szerződésben használt elnevezése - Vita esetén a fél figyelmét fel kell hívni az ellenbizonyítás lehetőségére és módjára [Ptk. 243. § (1) és (2) bek.; Pp. 3. §].
A peres felek 1983. december 30-án megállapodtak abban, hogy a felperes megvásárolja az alperesektől a perbeli ingatlant. Az elismervénynek nevezett okiratban rögzítették, hogy a felperes a 100 000 forintos vételárból 10 000 forintot előlegként átadott.
Többszöri levélváltás után a felperes 1984. tavaszán közölte az I. r. alperessel, hogy az ingatlant nem kívánja megvásárolni. Ezt az alperesek tudomásul vették, és 1984. április 20-án az ingatlant másnak eladták. Az átvett 10 000 forintot nem fizették vissza.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket 10 000 forint vételárelőleg és kamatai megfizetésére.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal védekeztek, hogy a pénzt foglalóként kapták, és azt jogosultak megtartani.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen 15 nap alatt fizessenek meg a felperesnek 10 000 forintot járulékaival együtt.
Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alpereseken kívül tulajdonosa volt még az ingatlannak P. E. is, aki a szerződést nem írta alá, és nem adott írásbeli meghatalmazást tulajdonostársainak. Ennek hiányában az ő tulajdoni illetősége tekintetében a megállapodás érvénytelen. Mivel a felperes az érvénytelen rész nélkül nem kötötte volna meg a szerződést, a Ptk. 239. §-ának (1) bekezdése alapján az egész szerződés megdőlt. Erre tekintettel a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállításáról, és kötelezte az alpereseket a vételárrészlet visszafizetésére.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek fellebbeztek. Kérték, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és a keresetet utasítsa el. Az alperesek mellékletként csatolták a szerződés megkötésére P. E.-től kapott meghatalmazást.
A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el. [Pp 256/A. § (1) bek. d) pont]. Az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 300 forint fellebbezési eljárási költséget.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint „az alperesek képviselője által utóbb becsatolt iratból azonban megállapítható, hogy P. E. tulajdonostárs a perbeli ingatlan elidegenítésére szabályszerű meghatalmazást adott, így a perben a jogvita eldöntése szempontjából kizárólag annak van jelentősége, hogy a felperes a 10 000 forintot milyen jogcímen fizette ki az alpereseknek”.
Kifejtette a továbbiakban, hogy a felek az elismervénynek nevezett okiratban a 10 000 forintot ugyan előlegnek tüntették fel, az állandó bírói gyakorlat szerint azonban annak nincs meghatározó jelentősége, hogy a felek minek nevezték az átadott pénzösszeget. „Faluhelyen, kisebb településeken, így B.-ben is szokásos a szerződés foglalóval való biztosítása olyan esetekben, amikor a vevő nem tudja a vételárat nyomban megfizetni”. A perbeli pénzösszeg a foglaló szokásos összegének felel meg.
Arra is rámutat a megyei bíróság, hogy „gyakorlati tapasztalatokból ismert tény egyébként, hogy a jogban járatlan felek az előleg és a foglaló fogalmát gyakran azonos értelemben használják”. Arra a következtetésre jutott „a szerződés vázolt körülményeiből és a felek magatartásából”, hogy a felperes a 10 000 forintot foglalóként adta, amit a Ptk. 245. §-ának (1) bekezdése alapján elveszített, mert a teljesítés meghiúsulásáért kizárólag ő a felelős.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja következtében nem vizsgálta, hogy a felperes a 10 000 forintot milyen jogcímen fizette ki az alperesnek, a másodfokú bíróságnak nem állottak rendelkezésére megfelelő adatok a jogvita elbírálásához. Ezért a másodfokú bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy az ügy ténybeli és jogi megítélését egyszerűnek minősítse, s a Pp. 256/A. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálja el.
A másodfokú bíróságnak ugyanis észlelnie kellett volna, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró alperesek a Pp. 3. §-ának megfelelő tájékoztatást nem kapták meg. Az elsőfokú bíróság a már említett eltérő jogi álláspontja következtében nem hívta fel figyelmüket az érdekükben álló szükséges bizonyítás lehetőségére, s így a bizonyítás felvétele nélkül a felek közötti jogvita nem bírálható el. Tévedett ezért a másodfokú bíróság, amikor a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el.
Tévedett továbbá a másodfokú bíróság akkor is, amikor a felperes által a szerződéskötéskor átadott 10 000 forintot egyértelműen foglalónak tekintette. A 10 000 forint kifizetése jogcímének megállapításához szükséges adatok ugyanis nem állottak rendelkezésre, figyelemmel arra is, hogy a felek a 10 000 forintot a szerződésben előlegnek minősítették.
A Ptk. 243. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül foglalót lehet adni. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy a szerződés megkötésekor átadott pénzösszeget vagy más dolgot csak akkor lehet foglalónak tekinteni, ha ez a rendeltetése a szerződésből kétségtelenül kitűnik.
Arra helytállóan hivatkozott a megyei bíróság: nem annak van ügydöntő jelentősége, hogy a felek az átadott pénzösszeget minek nevezik. A szerződési nyilatkozatok, a körülmények, a szerződő felek magatartása alapján az a meghatározó, hogy az átadott pénzösszeggel kapcsolatos megállapodásuk mire vonatkozott.
A perbeli esetben azonban nincsenek olyan peradatok, amelyek azt támasztották alá, hogy a felek foglalóval biztosították a szerződést, de azt sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a kifizetett 10 000 forintnak milyen rendeltetést tulajdonítottak.
A bíróságoknak tehát fel kellett volna hívniuk az alpereseket annak bizonyítására, hogy a szerződésben foglalt előleg elnevezéssel szemben a 10 000 forintot a felperes foglalóként fizette ki. A szerződéskötéskor jelenlevő vagy a szerződésben részt vevő személyek részletes meghallgatásával, szükség esetén tanúk kihallgatásával lett volna tisztázandó, hogy a felek a 10 000 forintra vonatkozóan miben állapodtak meg. A megyei bíróság ítélete indokolásában foglalt okfejtésből nem következik, hogy az adott esetben a 10 000 forint foglaló volt, de az sem állapítható meg egyértelműen, hogy azt a felek előlegnek tekintették.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mindkét eljáró bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. III. 20 752/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás