PK BH 1989/190
PK BH 1989/190
1989.05.01.
Szállítmányozási vállalat kárfelelőssége a raktárában elhelyezett áru megsemmisüléséért [Ptk. 462. § (1) bek., 318. §, 348. §, 339. §; 1979. évi 13. tvr. 25. § e) pontja; 1978. évi 18. tvr.1 15. §].
Az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás lényege a következő.
A felperes magyar állampolgár, audio-video nagykereskedő. Vállalkozása: egyszemélyes vállalkozás; tevékenysége: Magyarországra irányuló exporttevékenység.
A peres felek között 1983. április 12-én szerződés jött létre különféle elektronikai termékek raktározására. A szerződés szerint a felperes 200 m2 raktárterületet vett bérbe az alperes szállítmányozási vállalat raktárában abból a célból, hogy ott a Magyarországon értékesítendő termékeit tárolja. Az alperes a szerződés szerint az árut - külső megtekintés után - raktározza, és a felperes számladiszpozíciója szerint a vevőnek kiszolgáltatja, esetenként a vevő kívánságára annak házhozszállítását is megszervezi. Egyébként a vásárló az árut saját szállítóeszközeivel veszi át.
A szerződés rögzíti, hogy az áru az alperes által nem lesz biztosítva. A szerződés 11. pontja pedig a következő rendelkezést tartalmazza: az alperes vállalat az Általános Magyar Szállítmányozási Feltételek alapján működik és vállal felelősséget.
Az alperes raktárában 1984. július 15-én az éjszakai órákban tűz keletkezett, a raktár, benne a felperes árui is leégtek.
A tűzesettel kapcsolatban az illetékes rendőr-főkapitányság a nyomozást megszüntette. A határozat indokolása rögzíti, hogy a tűz a raktár területén mintegy 300 000 000 forint kárt okozott. Kifejti, hogy a vizsgálat megállapítása szerint a tűz abban a raktározási szektorban keletkezett, amelyben Belgiumból érkezett vegyi árut raktároztak. A vegyi áruk között 12 coli (egységcsomag) füstölgő salétromsav is volt, ami a feltehetően sérült üvegből kifolyt, és a láda szerves anyagával érintkezve azt meggyújtotta, tüzet okozott.
Az áru kamionos gyűjtőáruként érkezett az alperes telephelyére. Az 1979. évi 19. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) szerint gyűjtőáruként összeállított szállítmány nem tartalmazhat veszélyes árut. Ennek ellenére a szállítást végző vállalat gépkocsivezetője a gyűjtőárut átvette, mert a feladást vérző szállítmányozási cég a szállítótól nem kapott értesítést arról, hogy a szállítmány veszélyes árut is tartalmaz, és ez a ládákon, illetve a fuvarlevélen sem volt feltüntetve. A fuvarlevél mellékleteként csatolt rakjegyzék azonban tartalmazta azt, hogy a szállított áruk között nitro-acid (a füstölgő salétromsav latin eredetű nemzetközi megnevezése) is szerepel.
Az alperes áruátvevője a szállítmányt gyűjtőáruként kezelve helyezte el a raktárban. Rakodás közben tapasztalta, hogy egy rétegelt falemezből készült láda kissé behorpadt, és abból szemcsés anyag szóródott ki. A láda megmozdításakor a lemez az eredeti helyére visszaugrott, az anyag szóródása megszűnt. A raktáros a ládát súlyhiány megállapítása miatt lemérte, majd a többi között elhelyezte, és a raktárt bezárta.
A nyomozó hatóság az előbbiekben részletezett tényállás alapján a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntette meg. Hasonló esetek megelőzése érdekben intézkedési javaslatot tett az alperes vezérigazgatójának.
A felperes a tűzesetet követően felhívta az alperest kárigényének rendezésére. Ezt követően a felek között erre vonatkozóan tárgyalások folytak. E tárgyalások során azonban a kárigény rendezését összekötötték egyéb üzleti megállapodások megkötésével, végül is több megállapodás-tervezet elkészítése után a rendezésre, illetve szerződéskötésre nem került sor.
A felperes módosított keresetében 854 644,73 DM kártérítés megfizetésére és ennek 1984. július 15-től járó törvényes mértékű kamata, valamint perköltség fizetésére kérte az alperes kötelezését. A kártérítési követelésből a tűzeset folytán megsemmisült árukészlet értéke 786 198,73 DM, a felperes üzleti vesztesége 58 446 DM, meg nem térült fuvarköltség 10 000 DM.
A felperes a szerződést letétnek minősítette, és követelését a kártérítésre vonatkozó általános polgári jogi szabályokra alapozta.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a peres felek között szállítmányozási szerződés jött létre, amelyből következően csak korlátozott felelőssége áll fenn. Hivatkozott arra is, hogy a szerződés 11. pontja alapján a szerződés részei lettek az Általános Magyar (Nemzetközi) Szállítmányozási Feltételekben foglalt rendelkezések, így az ott megszabott - csupán vétkességen alapuló - korlátozott felelősség és a hat hónapos elévülési határidő is. Tekintettel arra, hogy vétkessége nem állapítható meg a felperes keresete alaptalan. Az összegszerűséget előbb általában vitatta, majd az árukészlet 786 198,73 DM értékét elismerte, de az egyéb kártérítési követelések összegét a későbbiekben is vitássá tette.
Az elsőfogú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek „783 198,73 DM-nek megfelelő összeget”, kötelezte az alperest 1984. július 15-től 1984. december 31-ig évi 5 %-os, 1985. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 8 %-os kamat fizetésére is. Az ezt meghaladó keresetét elutasította, és az alperest 350 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felek között a Ptk. 462. §-ának (1) bekezdésében szabályozott letéti szerződés jött létre. A felek szerződési akarata arra irányult, hogy a felperes által ide irányított árut az alperes az áruk elhelyezésére biztosítandó 200 m2 raktárterületen elhelyezze, és a Ptk. 464. §-ának (1) bekezdése szerint a felperes eseti rendelkezése alapján azt harmadik személy (megrendelő) részére kiadja.
A felperes által az alperes őrizetére és kezelésére bízott áruk az említett tűzeset kapcsán megsemmisültek, tehát a felperest kár érte. Az alperes - mint letéteményes - felelősségét az általános kártérítési szabályok szerint, a Ptk. 318. § közvetítésével a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján lehet megállapítani.
A bíróság kifejtette azt is, hogy megállapítható: a gyűjtőáruként érkezett vegyi anyagokon az áruk veszélyes jellege nem volt feltüntetve, de azt, hogy vegyi árut tartalmazó sérült anyagot helyezett el egyéb anyagok között, az alperes alkalmazottja tapasztalta. „Vegyi anyag természetéből mindig fokozott veszélyre kell következtetni, tehát az alperes akkor járt volna el megfelelően, ha sérült szállítmányrészt tartalmában is megvizsgálja, de legalábbis a többi tárolt anyagtól elkülönítve helyezi el. Ennek elmulasztásából eredő káreseményért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítési felelősséggel tartozik.”
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes magatartásának kimentésére nem hivatkozott, a menthetőség az ismert tényállásból sem következik, ezért a bíróság az alperes teljes kártérítési felelősségét állapította meg.
A bíróság utalt arra is, hogy a felek szerződésében diszpozitív rendelkezésként utaltak az Általános Magyar (helyesen: Nemzetközi) Szállítmányozási Feltételekben rögzítettekre, erre lehetőségük volt. Nem foglal állást azonban abban a kérdésben, hogy az említett feltételekben foglalt rendelkezések a perbeli jogvita elbírálásánál alkalmazandók-e, és ha igen, miként.
Az elsőfokú bíróság a felperes kárát a megsemmisült áruk értékében határozta meg, figyelemmel arra is, hogy ennek összegét az alperes nem vitatta. Az ezt meghaladó kártérítésre irányuló keresetet elutasította, mert álláspontja szerint a felperes a meghaladó kárt nem bizonyította. A kamat fizetésére vonatkozó rendelkezése a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdésén és a 301. §-ának (1) bekezdésén alapult.
A pervesztes alperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a bíróság perköltség fizetésére is.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Fellebbezésében kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és a felperes keresetét utasítsa el.
Fellebbezésében az elsőfokú eljárás során már kifejtett álláspontját összegezte.
A felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be, amelyben a marasztalási összeg 10 000 DM-vel való felemelését kérte. Álláspontja szerint nem vitatható, hogy az áruk Magyarországra való szállításával fuvarköltsége merült fel, és ez kárként veendő számításba. Egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az alperes fellebbezése kis részben alapos, a felperes csatlakozó fellebbezése alaptalan.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és abból nagyobb részében helyes jogi következtetésre jutott.
A jogvita elbírálásánál mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy miután külkereskedelmi szerződésről van szó - amely a nemzetközi magánjog hatálya alá esik -, melyik állam jogát kell alkalmazni. Az 1979. évi 13. számú törvényerejű rendelet 25. §-ának e) pontjában foglaltakból következően a perbeli esetben a magyar jog alkalmazására volt lehetőség. Ez következik egyébként a szerződés 11. pontjában foglalt - a később részletezettek szerint nem egyértelmű - rendelkezésből is, amely az Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételekre utal.
A magyar jog alkalmazása körében az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felek között létrejött szerződés a Ptk. 462. §-ának (1) bekezdésében szabályozott letéti szerződés, amelyre a Ptk. XXXIX. fejezetében foglalt szabályok az irányadók.
Téves az alperesnek az elsőfokú eljárás során hangoztatott az az álláspontja, hogy a felek között szállítmányozási szerződés jött létre, mert a szerződés a szállítmányozási szerződésre vonatkozó tartalmi jegyeket nem mutat. Szállítmányozásra vonatkozó megállapodás a felek között nem jött létre. Ugyanígy téves az alperesnek a fellebbezési eljárás során kifejtett az a védekezése is, hogy a felek között egy olyan „tipikus” szerződés jött volna létre, amelyre az Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni. A felek szerződése ugyanis nem úgynevezett „atipikus” szerződés, hanem kétséget kizáróan és egyértelműen letéti szerződés. Ezért a jogvita elbírálására a Polgári Törvénykönyvnek a letéti szerződésre vonatkozó, valamint az általános szabályai az irányadók, az 1978. évi 8. számú törvényerejű rendeletben írt eltérésekkel, illetőleg kikötésekkel.
Az alperesnek azzal az érvelésével kapcsolatban, amely szerint a jogvitára a szerződés diszpozitív rendelkezése folytán alkalmazandók az Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételekben foglalt rendelkezések, a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
A szerződés 11. pontja nem egyértelmű. A szerződésnek e pontja bevezetőben „jogi illetékesség”-re (helyesen: bírói illetékességre) utal. Ez azonban nem illetékességi rendelkezés, és nem is állapítható meg egyértelműen, hogy a felek a szerződés e pontjában milyen rendelkezést kívántak tenni.
A 26/1965. (Jk. É. 13.) KkM számú utasítással jóváhagyott Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételeket az 1982. augusztus 6. napján kihirdetett 6/1982. (Kk. É. 11.) KkM számú utasítás a kihirdetés napjával hatályon kívül helyezte. Mivel a felek a szerződést 1983. április 12-én kötötték meg, alkalmazandó jogként már hatályon kívül helyezett jogszabály alkalmazását nem köthették ki.
Az alperesnek az az érvelése, hogy a feltételeket mintegy felelősség korlátozó rendelkezést kötötték ki, azért nem helytálló, mert bár az 1978. évi 8. számú tvr.-nek a Ptk. 314. és 318. §-ához fűzött 15. §-a kimondja, hogy a felek a szerződésszegésért való felelősséget korlátozhatják, vagy kizárhatják, az ilyen felelősség-korlátozó vagy kizáró rendelkezésnek egyértelműnek kell lenni, és magából a szerződésből ki kell tűnnie. Ha tehát az alperes a szerződés 11. pontjában az Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételekben foglalt felelősségkorlátozó rendelkezéseket akarta a szerződés részévé tenni, a szerződés e pontjában nem jogi illetékességre kellett volna utalnia, hanem egyértelműen arra, hogy a szerződés e pontjában felelősség-korlátozó rendelkezést kíván tenni. Az önmagában nem zárható ki, hogy magát a korlátozó rendelkezést külön okiratba foglalt vagy a szerződés mellékleteként csatolt más szabály tartalmazza, magának a szerződésnek utalnia kell azonban arra, hogy felelősség-korlátozás történik, és hogy a korlátozó rendelkezéseket az ellenérdekű fél által ismert vagy ismertetett, illetve a szerződéshez csatolt más okirat, jelen esetben az Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételek tartalmazzák. A szerződésbeli megfogalmazásból azonban nem lehet arra következtetni, hogy felelősség-korlátozás történt, ilyen következtetésre a szerződés aláírásakor a felperes nem juthatott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felek között létrejött szerződés felelősség-korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, így az Általános Nemzetközi Szállítmányozási Feltételekben foglalt ilyen tartalmú rendelkezések alkalmazására sem kerülhet sor.
A kifejtettekből következően az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. általános szabályai szerint kellett elbírálni. Ebből pedig az következik, hogy a felperes károsodására tekintettel a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján vizsgálni kellett, hogy az alperes úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
Nem vitás, hogy a Belgiumból érkező - vegyi anyagokat tartalmazó - szállítmány fuvarozásánál nem a nemzetközi előírásoknak megfelelően jártak el. Az sem, hogy a ládákon, illetve a fuvarlevélen nem tüntették fel, hogy a gyűjtő áru veszélyes vegyi anyagot is tartalmaz. Megállapítható azonban, hogy a fuvarlevél mellékleteként szereplő rakjegyzék tartalmazta a füstölgő salétromsav nemzetközi elnevezését, tehát a raktározás során ismert lehetett, hogy a szállítmányban nitro-acid is szerepel. Megállapítható tovább, hogy az alperes raktárosa észlelte, hogy az egyik láda megsérült. Egy olyan szállítmány esetében, amikor a szállított áruk között nitro-acid is szerepel, a láda sérülésének észlelésekor az alperes alkalmazottai nem elégedhettek volna meg azzal, hogy a súlymennyiséget ellenőrzik, hanem fel kellett volna deríteniük, hogy a sérült ládában milyen vegyi anyag található, szükséges-e további intézkedés megtétele vagy sem. Az alperes alkalmazottai e mulasztásukkal olyan gondatlanul jártak el, amely az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 318. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 348. §-a, illetve 339. §-ának (1) bekezdése alapján megalapozza. Az alperesnek az a védekezése, hogy alkalmazottai a vegyi anyagok nemzetközi megjelölését nem ismerik, súlytalan. Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy téves az elsőfokú bíróságnak az az okfejtése, hogy csupán az okból, mert az említett gyűjtő áru vegyi anyagokat tartalmazott, már a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése kerülhetne alkalmazásra.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapítja tehát az alperes kártérítési felelősségét, ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperest kártérítés fizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság azonban figyelemmel volt arra, hogy a már említett 1978. évi 8. számú tvr.-nek a Ptk. 314. és 318. §-ához fűzött 15. §-a olyan rendelkezést is tartalmaz, hogy a kártérítést a bíróság (választott bíróság) mérsékelheti. A Legfelsőbb Bíróság erre figyelemmel vizsgálta, hogy az adott esetben a kártérítés mérséklésére van-e lehetőség.
A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a felperes súlyos közömbösséget tanúsított az általa raktározott áruk sorsával kapcsolatban, miután azokra semmiféle biztosítási szerződést nem kötött. A szerződés 3. pontjából következően az alperes felhívta a felperes figyelmét a biztosítás szükségére, és nyilván ez okból került a szerződés e pontjába az a megállapodás, hogy az áru a raktározó által nem lesz biztosítva.
Mérlegelte tovább a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az alperes terhén csak a gondatlanság enyhébb foka állapítható meg, miután a tűzesetet okozó gyűjtőárun az áru veszélyessége semmilyen módon sem volt feltüntetve. A veszélyes jelleg csak a „rakjegyzék” áttekintése után lett volna egyértelmű és nyilvánvaló. Mindezeket mérlegelve a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy az adott esetben a kártérítés mérséklésére van lehetőség, s ezért a felek között egyébként nem vitás összegű árukárt, továbbá a felperes csatlakozó fellebbezésében érintett és ugyancsak nem vitásan felmerülő fuvarköltségből eredő kárt mérsékelte; az alperest terhelő marasztalás összegét 600 000 DM-re szállította le.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján ekként részben megváltoztatta, az ítélet egyéb rendelkezéseit, így az ezt meghaladó keresetet elutasító, valamint a kamatfizetésre és perköltségfizetésre vonatkozó rendelkezéseket helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. III. 20 750/1988. sz.).
1
A törvényerejű rendeletet a 2003: VIII. törvény hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás