BK BH 1989/214
BK BH 1989/214
1989.06.01.
A közokirat-hamisítás és a hamis vád bűntettének bűnhalmazatban megállapítása [Btk. 12. § (1) bek., 274. § (1) bek. c) pont, 233. § (1) bele. a) pont]
Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat közokirat-hamisítás bűntettében és kisebb értékre elkövetett lopás vétségében, és az ellene hamis vád bűntette címén emelt vád alól felmentette.
A vádlott a vádbeli napon este az eszpresszóban szórakozott. Itt találkozott össze B. S.-al, aki a vádlottban régi ismerősét vélte felfedezni. Ezt követően együtt italoztak. Velük volt B. S.-né is. Mindhárman felmentek B.-ék lakására, ahol együtt folytatták a szórakozást. Éjfél után a vádlott kijelentette, hogy éhes, ezért B. S.-né a konyhába ment ennivalót készíteni. B. S. a rajta levő nadrágot levetette, és az egyik fotel karfájára tette, majd a szobát elhagyta. A vádlott kihasználva egyedüllétét, kivette B. S. nadrágzsebéből az ott elhelyezett pénzköteget – 27 000 forintot -, és ebből 5000 forintot elvett. A pénzt már nem volt ideje a nadrágzsebbe visszatenni, ezért a szekrény tetejére helyezte, az 5000 forintot pedig el akarta rejteni, azonban csak 4 darab bankjegyet sikerült a bugyijába rejteni, egyet elejtett. A visszatérő B. S.-nak feltűnt, hogy holmija nem úgy van, ahogy hagyta, ekkor észlelte, hogy a pénze nincs meg. Rögtön a vádlottra gyanakodott, és követelte tőle a pénzt. A vádlott tagadta, hogy valamit is elvett volna, és menekülni kezdett. A zajra B. S.-né is bejött, és a pénzt keresni kezdte. Végül is B. S.-ék 8 éves gyermeke mondta meg, hogy a vádlott hova tette a pénzt.
A vádlott a cselekmények elkövetése idején rendőri felügyelet alatt állt, s ezért előállításakor személyi adatait – személyi igazolvány hiányában – nem a valóságnak megfelelően adta elő, hanem V. M. adatait mondta be. Ennélfogva a büntetőeljárás V. M. ellen indult meg, s csak az eljárás későbbi szakaszában tisztázódott, hogy a vádlott nem azonos V. M.-val. Ezt megelőzően azonban a vádlott, mint V. M. írta alá a nyomozati jegyzőkönyveket.
A vádlott az eljárás kezdetétől tagadta a lopás elkövetését, azt azonban elismerte, hogy más személyi adatainak felhasználásával próbált kibújni az eljárás alól.
Azzal, hogy a vádlott nem saját személyi adatait közölte, cselekménye megvalósítja a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét, hiszen közreműködött abban, hogy valótlan tényt foglaljanak közokiratba. Ezért a bíróság a fentiek alapján állapította meg e cselekményekben a vádlott bűnösségét.
Az ügyészség álláspontja szerint az utóbbi cselekmény egyúttal megvalósította a hamis vád bűntettét is. A bíróság álláspontja ezzel ellentétes, ugyanis a Btk. 233. §-ában írt cselekményt az követi el, aki a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, illetőleg más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására. Jelen esetben egyikről sincs szó. A Btk. idézett törvényhelye egyértelműen a bűncselekményt, mint cselekményt teszi e bűntett megvalósításának alapjává. A hamis vádhoz jelen esetben tehát az kellett volna, hogy a vádlott, mint V. M. beismerjen valamilyen bűncselekményt. Nem ezt tette, sőt azt mondta, hogy ő – mint V. M. – nem követett el bűncselekményt. Ebből következik, hogy önmagában ez a nyilatkozat nem alkalmas arra, hogy vádló tartalmú legyen, ennélfogva ezt a bűncselekményt a vádlott nem követte el. Az a tény azonban, hogy a vádlott valótlan tartalmú nyilatkozata alapján az amúgy is megindult büntetőeljárásban más személyre vonatkozóan adatot gyűjtött a rendőrség, ezzel V. M.-nek közvetve hátrányt okozott a vádlott. Mindez azonban csak súlyosító körülményként értékelhető.
A másodfokú bíróság az ítélet megváltoztatásával a vádlott közokirat-hamisítás bűntetteként értékelt cselekményét büntető eljárást eredményező hamis vád bűntettének is minősítette.
Tévesen helyezkedett az elsőfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a vádlott a hamis vád bűntettét nem követte el. Az az érvelés ugyanis, hogy a vádlott a cselekményt tagadta, és ezért V. M.-et nem vádolhatta, a törvény hibás értelmezéséből fakad. A Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott cselekményt az követi el, aki mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol. A jogszabályból tehát nem következik, hogy a büntető eljárásnak a vádló tevékenysége (feljelentése stb.) alapján kell megindulnia. Az eljárás a vádlón kívül eső okból (pl. valaki elleni alapos gyanú) is megindítható.
Az ítélkezési gyakorlat hosszú idő óta egységes abban, hogy a más személyi adatait felhasználó gyanúsított – pusztán a vonatkozó adatok közlésével, illetve a megfelelő hamis aláírással – elköveti a hamis vádat. Annak a körülménynek pedig, hogy a más személyi adatait használó gyanúsított elismeri-e a bűncselekményt vagy tagadja azt, a hamis vád létesülése szempontjából nincs jelentősége. A gyanúsítottnak (elkövetőnek) mindössze azt kell tudnia, hogy az a tevékenység, amellyel őt gyanúsítják, akár objektív akár szubjektív okból alkalmas a büntetőeljárás megindítására. Ebben a helyzetben ugyanis számítani kell arra, hogy az eljárás az általa használt adatokkal rendelkező személy ellen indul meg. A konkrét esetben is ez történt. A vádlott tudta, hogy lopással fogják gyanúsítani, tudta, hogy e bűncselekmény miatt felelősségre vonják, vagy vonhatják, s ezeknek a körülményeknek az ismeretében egy kívülálló harmadik személyre terelte a gyanút. Ezzel a tevékenységével a hamis vád bűntettét is megvalósította.
Az elsőfokú bíróság álláspontja azt eredményezné, hogy a tagadó elkövető hamis vádért nem felelne, míg, az alapcselekményt elismerő személy bűnösségét ebben a bűncselekményben is meg kellene állapítani.
Ezért a másodfokú bíróság – a kifejtetteknek megfelelően – a vádlott közokirat-hamisítás bűntetteként értékelt cselekményét a Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettének is minősítette. (Fővárosi Bíróság 25. Bf. VIII. 7087/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás