• Tartalom

PK BH 1989/230

PK BH 1989/230

1989.06.01.
Gyógyíthatatlan beteg is köthet érvényes tartási szerződést [Ptk. 586. §].
A felperesek néhai M. M.-né oldalági rokonai. Keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a nagynénjük és az alperesek között 1987. február 27-én létrejött és az államigazgatási hatóság részéről is jóváhagyott tartási szerződés érvénytelen, mert a szerződést az alperesek annak tudatában kötötték meg az örökhagyóval, hogy a halálával – előrehaladott végbélrákos megbetegedés miatt – rövid időn belül számolni lehet.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
A megyei bíróság leszögezte, hogy az alperesek a szerződés megkötésekor tisztában voltak az örökhagyó egészségi állapotával. Tudták azt, hogy gyógyíthatatlan betegsége és életkora miatt 1-2 éven belül meghal, azonban az örökhagyó maga is tudatában volt elesett állapotának, és a helyzetét felismerve kifejezetten tartási szerződés formájában kívánta biztosítani a tartását és gondozását. A feltárt adatok és a társadalmilag elfogadott normák egymáshoz való viszonyítása alapján a megyei bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az érvényesen létrejött tartási szerződés megkötése az örökhagyó részéről szükséges volt.
A felperesek fellebbezésükben a keresetük értelmében kérték az elsőfokú ítélet megváltoztatását.
Az alperesek kérték az elsőfokú ítélet helybenhagyását. A fellebbezés alaptalan.
A rendelkezésre álló peradatokból kétséget kizáróan megállapítható, hogy az alperesek az örökhagyó egészségi állapotának ismeretében vállalkoztak a szerződés megkötésére. Erre azonban az örökhagyó kifejezett kérésére került sor és az alperesek az örökhagyó végbélrákos megbetegedésével együtt járó igen terhes kötelezettségeinek eleget tettek. Ezt egyéb peradatok mellett J. I.-né, az örökhagyó korábban hatálytalanított végrendeletében érdekelt tanú tárgyilagos vallomása kétséget kizáróan alátámasztja. Az pedig, hogy a tartási szerződéssel együtt járó kötelezettségek az örökhagyó 1987. április 18-án bekövetkezett halálával viszonylag rövid időn belül megszűntek, a szerződés kockázati jellege folytán annak érvényességét nem érinti. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság ezzel összefüggésben azt, hogy az alperesek bár tisztában voltak az örökhagyó egészségi állapotával, fennállott annak a lehetősége is, hogy az örökhagyó előrehaladott rákos betegsége miatt a fokozott terheket, fizikai erő igénybevételt is jelentő ápolást, gondozást esetleg hosszabb időn keresztül kell teljesíteniük.
Olyan esetben, amikor a tartásra szoruló személy súlyos betegségének következtében igényel ápolást és gondozást, az ellenkező álláspont érvényesülése azt eredményezné, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, akiknek a halálával esetleg viszonylag rövid időn belül számolni lehet, éppen az életük legnehezebb időszakában lennének kénytelenek támasz és segítség nélkül maradni.
A tartási szerződés tehát érvényesen jött létre (Ptk. 586. §). Ezért a Legfelsőbb Bíróság a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetet elutasító elsőfokú ítéletet a fenti indokok alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. 20 844/1988. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére