GK BH 1989/237
GK BH 1989/237
1989.06.01.
I. A vállalkozói díj a vállalkozás teljesítésekor esedékessé válik. A fizetési határidő vagy a jogosult számlázási késedelme az esedékességet nem érinti, hanem csak a kötelezett késedelmét zárja ki [Ptk. 397. § (1) bek.; GKT 51/1973. sz.].
II. Ha a megrendelő a szerződéstől eláll, a vállalkozót ezért megillető kártérítés az elállás időpontjában válik esedékessé. A megrendelő a kártérítésbe beszámíthatja azt az ellenkövetelését, amely a kártérítés esedékessé válásakor még nem évült el [Ptk. 297. § (2) bek. és 395. § (1) bek.].
A felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperes ellen 172 800 Ft és késedelmi kamata megfizetése iránt, mert az általa kiállított számlát az alperes ezzel az összeggel csökkentve egyenlítette ki.
Az alperes ellentmondásában azt adta elő, hogy a felperes számláját a követelt összeggel azért csökkentette, mert a felperessel szemben fennálló kötbérkövetelését beszámította.
A felperes előkészítő iratában arra hivatkozott, hogy a számla kiegyenlítésének időpontjában az alperes követelése már elévült, ezért a beszámításra álláspontja szerint már nem volt lehetőség.
Az alperes előkészítő iratában előadta, hogy a felperes szerződésszegésére tekintettel késedelmi kötbérigényét 1986. július 17-én bejelentette, majd 1986. október 6-án elállt a felperessel kötött szerződéstől. Álláspontja szerint a szerződéstől való elállás időpontjában keletkezett a számlakövetelés, ekkor pedig az ő kötbérkövetelése még nem évült el.
Az elsőfokú eljárás során megtartott tárgyaláson a felperes azt adta elő, hogy 1986. október 6-át követően 1987. január 22-én állapodtak meg az alperessel abban, hogy a per tárgyát képező munkák pénzügyi lezárását 1987. március 31-ig függőben tartják.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 172 800 Ft-ot és ennek késedelmi kamatát. Az ítélet indokolása szerint a per adatai szerint megállapítható, hogy a felek 1987. február 22-én a szerződés pénzügyi lezárását 1987. március 31-ig függőben tartották, a felperes pedig az 1987. június 30-án megtartott egyeztetésen közölte díjkövetelésének összegét. Az alperes kötbérkövetelése 1986. október 6-án, a felperesi késedelem megszűnésekor vált esedékessé, és a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint hat hónap alatt, vagyis 1987. április 6-án elévült. Az alperes 1987. május 11-én és június 30-án ugyan ismét bejelentette kötbérkövetelését, ezek azonban már az elévülést követően történtek. Mivel a felperes követelése 1987. június 30-án vált esedékessé, a bíróság megállapítása szerint e követelésbe a Ptk. 297. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmében az alperes kötbérkövetelése nem számítható be, mert az az ellenkövetelés keletkezése előtt elévült. A bíróság ezek alapján kötelezte az alperest a felperes által követelt összeg megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be, és kérte az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását. Arra hivatkozott, hogy álláspontja szerint a felperes követelése 1986. október 6-án, a szerződéstől való elállás időpontjában keletkezett, ekkor pedig kötbérkövetelésének elévülése nem következett be, a beszámítás tehát részéről jogszerű volt.
A fellebbezésre a felperes ellenkérelmet közölt, és kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Hivatkozott arra, hogy az alperes a felperesi számlakövetelés összegének megfizetését vállalta, továbbá hogy álláspontja szerint az alperes kötbérkövetelése nem egynemű a felperesi követeléssel.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság az általa lefolytatott bizonyítás alapján helyesen állapította meg a tényállást, a döntés meghozatala során azonban helytelen jogi álláspontra helyezkedett.
A per adatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes az alperesnek a szerződéstől való elállása folytán 1986. október 6-án be is szüntette az alperes részére végzett munkát. Mivel a szerződés felbontása az elállással megtörtént, az eddig végzett munkálatok ellenértéke, vagyis a felperesi díjkövetelés – helyesebben a vállalkozót az elállás folytán a Ptk. 395. §-ának (1) bekezdése alapján megillető kártérítés – ebben az időpontban esedékessé vált.
Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság GKT 51/1973. számú állásfoglalásának b) pontjában foglaltakra, amely szerint, ha a felek fizetési határidőben állapadtak meg, az ellenszolgáltatás ennek lejártakor válik esedékessé. A hivatkozott állásfoglalás c) pontja azonban azt is rögzíti, hogy a számlázási kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése az ellenszolgáltatásnak a szolgáltatás teljesítésekor való esedékessé válását nem érinti.
A jelen ügyben 1986. október 6-át követően egészen 1987. január 22-ig nem történt intézkedés a felperes részéről a követelésének érvényesítése, vagyis a számlázás érdekében. Ilyen körülmények között a felek 1987. január 22-i megállapodását nem is lehet akként tekinteni, hogy a felek a GKT 51/1973. számú állásfoglalás b) pontjában foglaltak szerint jártak volna el. A felperes az esedékessé vált számlakövetelésének érvényesítését több hónapon keresztül elmulasztotta, ez a tény azonban a fentiek szerint nem érinti teljesítése ellenszolgáltatásának a teljesítéskor való esedékessé válását. Megjegyzendő, hogy a feleknek a fizetési határidőben való megállapodása általában sem érinti az ellenszolgáltatásnak a teljesítéskor való esedékessé válását, csupán az ellenszolgáltatással összefüggő fizetési késedelemre, illetőleg a kamatfizetési kötelezettségre van kihatással. A fizetési határidőben való megállapodás csak azt jelenti, hogyannak lejártáig a kötelezett nem esik fizetési késedelembe, továbbá, hogy a határidő lejárta előtti teljesítés nem tartozatlanul történik.
A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a felperes követelésének keletkezésekor az alperes ellenkövetelése még nem évült el, az alperes tehát a Ptk. 297. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján a felperesi számla benyújtásakor már elévült követelését a felperesi követelés összegébe annál is inkább beszámíthatta, mert a felperes kimentési okra még csak nem is hivatkozott. Az elsőfokú bíróság tehát helytelenül kötelezte az alperest a felperes keresetében megjelölt összeg megfizetésére.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. V. 31 161/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás