GK BH 1989/25
GK BH 1989/25
1989.01.01.
I. A beszámítási kifogás címzett jognyilatkozat, annak hatályosságához az szükséges, hogy az a másik félhez megérkezzék. A beszámítási kifogásnak határozottnak és az ellenkövetelés megszüntetésére irányulónak kell lennie. [Ptk 207. § (1) bek., 214. § (1) bek., 296. § (1) bek.].
II. A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet követelésével szemben beszámítási kifogásnak – a Ptk 296. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben – már csak az ugyanabból a jogviszonyból eredő pénzkövetelés esetében van helye [1986. évi 11. sz. tvr. 17. § (2) bek.].
A felszámolás alatt álló jogosult felperes 1 061 000 Ft és kamata iránt fizetési meghagyás kibocsátását kérte a megyei bíróságtól, mert a kötelezett a 42/1987. sz. számlából 253 309 Ft-ot, a 44/1987. sz. számlából 778 685 Ft-ot és a 81/1987. sz. számlából 30 006 Ft anyagellenértéket az előírt 15 napos fizetési határidőn belül felszólítás ellenére sem fizette ki.
A kötelezett ellentmondással élt. Nem vitatta a felperes követelésének jogosságát, arra hivatkozott azonban, hogy vele szemben a felperesnek azonos értékű tartozása áll fenn, amit az 1987. március 31-én megtartott egyeztető eljárás során tett nyilatkozatára tekintettel beszámított a felperes követelésébe.
A perré alakult ügyben a felperes arra hivatkozott, hogy az alperes követelése nem azonos jogviszonyból származik, mint az övé, ezért az 1986. évi 11. sz. tvr. 17. §-ának (2) bekezdése alapján annak beszámítására nincs lehetőség.
A megyei bíróság a fenti adatok alapján hozott határozatával a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes a felperessel szemben fennállott jogos követelését beszámítással érvényesítette a felperes ugyancsak jogos követeléseivel szemben. Miután az alperes még a felperesre vonatkozó felszámolási eljárás megindítása előtt közölte a felperessel az igényének beszámítással történő érvényesítését, nem alkalmazható a felperes által hivatkozott jogszabályi rendelkezés.
Az ítélet ellen annak megváltoztatása, az alperes marasztalása érdekében a felperes fellebbezett. Azt nem vitatta, hogy az alperes több ízben is tett olyan nyilatkozatot, hogy ezeket a követeléseit beszámítással kívánja majd érvényesíteni, tagadta viszont, hogy az alperes a felszámolási eljárás megindítása előtt ténylegesen beszámította volna a saját követelését a felperesébe. A fellebbezés alapos.
A rendelkezésre álló adatok alapján nem vitás, hogy a feleknek egymással szemben kölcsönösen megalapozott követeléseik keletkeztek. A felperes követelése a fizetési meghagyáson feltüntetett számlák alapján áll fenn, az alperes követelését az iratokhoz csatolt „kimutatás” tartalmazza.
A Ptk 296. §-ának (1) bekezdése értelmében a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A (2) bekezdés értelmében a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. A perbeli esetben az alperesnek a felperessel szemben lejárt és egynemű (pénzbeni) követelése állt fenn, ezért azt a felperessel szembeni felszámolási eljárás megindításáig beszámítással érvényesíthette. Az 1986. évi 11. sz. tvr. 17. §-ának (2) bekezdésére tekintettel azonban – amely a Ptk előbb hivatkozott általános rendelkezéséhez képest eltérő, speciális rendelkezést tartalmaz – a felszámolási eljárás megindítása után csak az ugyanabból a jogviszonyból eredő pénzkövetelés tekintetében van lehetőség a beszámításra. Az nem vitás, hogy az alperes követelése más jogviszonyból ered. Ezért a felek közötti vitára tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy az alperesnek a felszámolási eljárás megindítása előtt tett jognyilatkozatai a követelés beszámítását eredményező jognyilatkozatként értékelhetők-e [Ptk 214. § (1) bek.]. Ennek megítélésénél a következőkből kell kiindulni.
A Ptk 207. §-ának (1) bekezdése analóg alkalmazásával a felek egymáshoz intézett jognyilatkozatait vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általában elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az illetékes bíróság 3. Fkp. 16/1987/13. sz. végzése szerint a felszámolási eljárás megindításának időpontja: 1987. április 15. napja volt. Ezért azt kellett vizsgálni, hogy az alperes ezt megelőzően milyen jognyilatkozatot tett a beszámítással kapcsolatban. Az alperes által hivatkozott okiratokból a következők állapíthatók meg:
1. Az alperes a Magyar Hitelbank Rt-hoz írt 1987. március 6-án kelt levelében – többek között – az található, hogy „amennyiben a VÁÉV a szerződésben vállalt munkát elvégzi, a munka értékének kiegyenlítésénél élni fogunk a beszámítási lehetőséggel, és csak tartozása feletti összeget utaljuk át Önök részére”.
2. Az 1987. március 31-i hitelezői egyeztetésről készült jegyzőkönyvnek az iratokhoz fénymásolatban csatolt 21. oldalán az alperes részéről elhangzott, dr. K. K. által tett nyilatkozat szerint az alperes követelése 1 062 000 Ft, „amit beszámítással kívánunk majd érvényesíteni”.
A Legfelsőbb Bíróság a fenti okiratok tartalma alapján – az elsőfokú bíróságtól eltérően – azt állapította meg, hogy az alperes a felszámolási eljárás megindítása előtt kilátásba helyezte ugyan, hogy a későbbiekben beszámítás útján fogja a felperessel szembeni követelését érvényesíteni, ennek ellenére azonban nem tett a Ptk 296. §-ának (1) bekezdése szerinti követelményeknek megfelelő, a felperesi követelés megszüntetésére alkalmas beszámítási nyilatkozatot. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint beszámítás útján nem szünteti meg az ellenkövetelést a jogosultnak az olyan jognyilatkozata, amellyel arról tájékoztatja az adósát, hogy a jövőben beszámítással kívánja majd érvényesíteni a saját követelését.
A rendelkezésre álló adatok szerint az alperes a felperes követeléseit tartalmazó számlákat olyan időpontban kapta meg, hogy a saját követelését a felperes felszámolásának elrendelése előtt beszámíthatta volna. Az alperes azonban még az 1987. március 31-i egyeztetés időpontjában is csak arról tájékoztatta a felperest, hogy a későbbiekben fogja a saját követelését beszámítással érvényesíteni. Erre a felszámolási eljárás megindításáig nem került sor. A további, a felszámolási eljárás megindítása után tett jognyilatkozatoknak pedig a már hivatkozott jogszabályi rendelkezés figyelembevételével azért nincs jelentősége, mert az alperes beszámítani kívánt követelése más jogviszonyból ered, mint a felperes követelése. Mivel tehát az alperes követelésének beszámítására a felszámolási eljárás megindítása után nincs lehetőség, az alperes köteles a felperes vele szembeni, összegszerűségében sem vitatott, megalapozott követelését és annak törvényes kamatait megfizetni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperest a felperes által érvényesített főkövetelés és annak kamatai megfizetésére kötelezte. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 446/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás