• Tartalom

BK BH 1989/259

BK BH 1989/259

1989.07.01.
Jármű önkényes elvétele miatt a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés törvénysértő alkalmazása [Btk. 58. § (1) bek., 327. § (1) bek.; BK 107. sz.].
A városi bíróság tárgyalás mellőzésével hozott végzésével, a terhelttel szemben jármű önkényes elvételének vétsége miatt 50 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, és egyidejűleg 1 évi időtartamra eltiltotta őt az „A” kategóriájú járművek vezetésétől. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét a bíróság 100 forintban állapította meg.
A bíróság az ügyben – lényegét tekintve – az alábbi tényállást állapította meg.
A terhelt a vádbeli napon éjjel azért, hogy azt jogtalanul használja, elvette T. J. Romet típusú segédmotoros kerékpárját. Ezt követően a járművel a városban közlekedett.
A jogerős határozat ellen a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés törvénysértő volta miatt emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos.
A Btk. 58. §-ának (1) bekezdése szerint a járművezetéstől azt lehet eltiltani, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ.
A tényállásból következően a terhelt a terhére rótt bűncselekményt, a jármű önkényes elvételének vétségét nem a járművezetés szabályainak megszegésével követte el, de arra sem merült fel adat, hogy a jármű használata során közlekedési szabályt sértett volna meg.
Továbbmenően a terheltnek az a magatartása, hogy a jogtalanul elvett járművet használta, nem tekinthető olyannak, amely szerint a járművet bűncselekmény elkövetéséhez használta.
Mint azt ugyanis a Legfelsőbb Bíróság már a BK 107. számú állásfoglalásában kifejtette, nincs helye az ilyen használat megállapításának akkor, ha a jármű csak tárgya a szándékosan elkövetett bűncselekménynek, pl. jármű önkényes elvétele esetén.
Ekként törvényt sértett az ügyben eljárt bíróság, amikor a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazásának törvényi előfeltételei hiányában a terheltet a járművezetéstől eltiltotta.
Megjegyzendő a bíróság által alkalmazott járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés hatókörével kapcsolatosan az is, hogy az „A” kategóriájú járművek vezetésétől eltiltás a segédmotoros kerékpárok vezetésére egyébként sem terjed ki. (B. törv. IV. 926/1988. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére