PK BH 1989/272
PK BH 1989/272
1989.07.01.
A tartási (öröklési) szerződés érvényességének megállapításnál irányadó szempontok, különös tekintettel a szolgáltatások jellegére és terjedelmére [Ptk. 586. §].
Az örökhagyó 1951-ben feleségül vette B. M.-t, aki a házasságba hozta a korábbi házasságából származó B. K. nevű gyermekét (a perbeli alperest), s őt a további évek folyamán a házastársával közösen nevelte. A családi kapcsolat a nevelt gyermek nagykorúsága, majd M. Z.-nal kötött házassága után is bensőséges maradt: a fiatalok gyakran látogatták az idősödő házaspárt, és a háztartás ellátásában, a vásárlások és az egyéb ügyintézések során rendszeres segítséget nyújtottak nekik.
Ilyen előzmények után 1981. március 26-án az örökhagyó és felesége oly értelmű öröklési szerződést kötött az alperessel, amely szerint az alperes „tartás és gondozás körében kötelezettséget vállal arra, hogy mindenkor megfelelően gondozza, ápolja, orvosi gyógykezelésben és ellátásban részesíti az eltartottakat, elvégzi részükre a mindennapos bevásárlást, hivatalos ügyeikben a hatóságoknál eljár, és az eltartottak későbbi halála után illő és kegyelet-teljes eltemettetésükről gondoskodik” (2. pont). „Az eltartottak és örökhagyók a tartás és gondozás fejében hozzájárulnak ahhoz, hogy a perbeli ház, udvar, összesen 1 ha 1759 m2 területből az örökhagyó N. S. nevén szereplő tulajdoni részarányát M. Z.-né sz. B. K. örökölje eltartottak halála után” (3. pont).
A szerződést az illetékes államigazgatási hatóság jóváhagyta, annak teljesítését rendszeresen ellenőrizte, s azt mindenkor rendben levőnek találta.
Az örökhagyó 1985. május 25-én meghalt. A hagyatéki eljárás során a felperes, aki a rendelkezésre álló adatok szerint az örökhagyó gyermeke, vitatta az öröklési szerződés érvényességét, a közjegyző ezért a hagyatékot ideiglenes hatállyal adta át az alperesnek, mint szerződéses örökösnek.
A felperes keresete az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására irányult, figyelemmel arra, hogy az örökhagyó – a kereseti tényállítás szerint – a tartásra nem szorult rá. Utóbb öröklés jogcímén 617 731 forintos követelést is támasztott az alperes ellen.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert – védekezése szerint – az örökhagyó a személyi és vagyoni körülményeinél fogva mind az anyagi, mind a fizikai ellátást igényelte, arra rászorult.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, az ítéletet azonban a másodfokú bíróság alaki okból – az elsőfokú eljárás népi ülnökök közreműködése nélkül történt lefolytatása miatt – hatályon kívül helyezte, és újabb eljárást rendelt el.
A szabályszerűen megalakított elsőfokú bíróság a megismételt eljárást befejező ítéletével a felperes keresetét ismét elutasította, és őt perköltségben marasztalta. Ítéletének indokolása szerint az alperes az öröklési szerződésben kikötött tartási és gondozási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és megállapította, hogy az öröklési szerződés, úgy is, mint néhai N. S. írásbeli magánvégrendelete a peres felek egymás közti viszonylatában érvénytelen. Egyben az alperest a felperesi költségek megfizetésére is kötelezte. A jogerős ítélet indokolása kifejti, hogy a perbeli szerződés lényegében gondozásra és nem az örökhagyó tartására jött létre, az alperes ugyanis csak az örökhagyó gondozását, gondviselését vállalta, s az alperes tartási vagy életjáradéki szolgáltatást ténylegesen nem teljesített.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor az öröklési szerződés érvénytelenségét azon a címen állapította meg, hogy az örökhagyó és házastársa megfelelő jövedelemmel rendelkeztek, tartásra nem szorultak, hanem csupán koruk és egészségi állapotuk miatt „bizonyos mértékű gondozásra, hivatalos ügyeik intézésére” volt szükségük. A perbeli szerződés a szavak tényleges tartalmát tekintve nem hagy kétséget afelől, hogy a szerződő felek akarata az öröklési szerződéssel elérni kívánt célra, vagyis arra irányult, hogy az alperes az örökhagyót és házastársát – a szerződés szóhasználata szerint az eltartottakat – megfelelően gondozza, ápolja, orvosi gyógykezelésben és ellátásban részesítse, s eltemettetésükről gondoskodjék. A bizonyítási eljárás adatai alapján megállapítható, hogy a felek közötti szerződés a szavak általános jelentésének, vagyis tartalmának megfelelően foganatba ment, az alperes ugyanis a szerződésben vállalt kötelezettségét maradéktalanul teljesítette: nevelő apját (az örökhagyót) és édesanyját az igényeiknek és elvárásaiknak megfelelő ellátásban részesítette, vagyis őket tartotta, s róluk minden tekintetben kellően gondoskodott. Az alperesi tevékenység – figyelemmel arra, hogy az ellátás és a tartás az adott esetben azonos fogalom – éppen ezért nem értékelhető kizárólag olyan „gondozásnak'', amelyre tekintettel a szerződés érvénytelenségének megállapítása helyt foghat. Az alperes a feltárt bizonyítékokból megállapíthatóan mindazokat a szolgáltatásokat teljesítette, amelyek az ellátás körében egy tekintet alá esnek a tartás fogalmával: saját anyagi erőforrásainak felhasználásával gondoskodott az örökhagyó és házastársa étkezéséről, elvégezte a mosási, a takarítási és a nagyobb háztartási tevékenységeket (pl. festést), beszerezte a téli tüzelőt, és tartós fogyasztási cikkeket (pl. színes televíziót, olajos hordót stb.) is vásárolt részükre, a munkaszüneti és ünnepnapokat pedig a családjával együtt rendszeresen velük töltötte.
Ilyen tényállás alapján az elsőfokú bíróság döntött helyesen, amikor megállapította, hogy az öröklési szerződés a rendeltetését betöltötte, mert az a tartásra jogosult létfenntartását és gondozását megfelelően biztosította, a szerződés érvénytelenségének megállapítására tehát nincs törvényes alap.
A tartási (öröklési) szerződés érvényességének egyébként nem feltétele, hogy az eltartott a létminimumhoz szükséges anyagiakkal se rendelkezzék, és egészségi állapota miatt ápolásra, gondozásra szoruljon. A Ptk. 586. §-ának (1) bekezdésében meghatározott – a perbeli esetben is irányadó – „megfelelő tartás” egyrészt átlagos színvonalú és mértékű, másrészt az eltartott körülményeihez, vagyis a korához, anyagi helyzetéhez, egészségi állapotához és egyéb szükségleteihez igazodó tartást jelent. Az ilyen jellegű szerződésnek az sem feltétele, hogy az eltartó a saját háztartásában maga gondoskodjék az eltartott valamennyi szükségletének kielégítéséről. A szerződés érvényességét nem érinti, illetőleg nem rontja le az sem, ha a tartás ismérveinek egyik vagy másik eleme nagyobb mértékben, a többi esetleg csak kevésbé érvényesül. Irányadónak azt kell tekinteni, hogy a megvalósuló tartás az eltartott körülményeihez és szükségleteihez képest megfelelő legyen, és azzal az eltartott is meg legyen elégedve.
A perbeli esetben az érdektelen tanúk vallomásának a fenti szempontok szerinti értékelése alapján kétségtelen, hogy az alperes a szerződésben vállalt tartási kötelezettségének eleget tett, azt az örökhagyó körülményeinek (korának, egészségi állapotának, anyagi helyzetének) megfelelő szinten és módon, sőt rendszeres pénzbeli juttatásaival azon túlmenően is teljesítette, s a teljesítés rendszerességét, valamint megfelelőségét az államigazgatási hatóság is rendben levőnek találta. Ebből következik, hogy a szerződés érvénytelensége megállapításának nem volt helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással támadott jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (P. törv. II. 20 873/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás