• Tartalom

GK BH 1989/283

GK BH 1989/283

1989.07.01.

Elfogultsági kifogás alaptalansága esetén is indokolt lehet azonos hatáskörű más bíróság kijelölése, ha a perrel érintett követelés több azonos hatáskörei bíróság területét érinti [Pp 47. §].

Az I-II. r. felperesek névhasználattól eltiltás iránt terjesztették elő keresetüket az alperes székhelye szerint illetékes megyei bíróságon. A keresetlevelükben egyidejűleg elfogultsági kifogást is bejelentettek a megyei bíróság összes bírája ellen. Ez utóbbit azzal indokolták, hogy a per tárgya „erősen kötődik” a megyéhez, mivel a megyei Idegenforgalmi Hivatal által használt „Balatontourist” elnevezést kifogásolták.
A megyei bíróság elnökének nyilatkozata szerint a megye bírái nem elfogultak, de a pernek más megyében történő tárgyalását nem ellenzik. A megyei bíróság elnöke csatolta a megye bíráinak nyilatkozatait is, amelyben a bírák szintén kijelentették, hogy nem tekintik magukat elfogultnak.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 47. §-a alapján beszerezte a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát is, amely indítványozta, hogy az illetékes megyei bíróság helyett a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróságot jelölje ki a per tárgyalására. A Pp. 47. §-a szerint a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész meghallgatása után az eljárásra egyébként illetékes bíróság helyett azonos hatáskörű más bíróságot jelöl ki, ha ezt az ügy előkészítése, a bizonyítási eljárás megkönnyítése vagy az eljáráshoz fűződő egyéb fontos érdek nyomatékosan indokolttá teszi. A per a Balaton melletti három megye idegenforgalmi hivatalát, illetve ennek a területnek az idegenforgalmát érinti, amelyhez országos jelentőségű érdekek is fűződnek. Nem látszik ezért helyesnek, ha a névhasználattól való eltiltásra irányuló pert az érintett három megye közül valamelyik megyei bíróság tárgyalja. Ezek olyan körülmények, amelyek indokolták, hogy a Legfelsőbb Bíróság az egyébként elfogulatlan megyei bíróság helyett más azonos hatáskörű bíróságot jelöljön ki a per tárgyalására.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványát és az érintett megyei bíróság elnökének javaslatát figyelembe véve a Pp. 47. §-a alapján a per tárgyalására a Fővárosi Bíróságot jelölte ki.
(Legf. Bír. Gpk. IV. 31 712/1988. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére