• Tartalom

BK BH 1989/297

KK BH 1989/297

1989.07.01.

Megrovás alkalmazása huszonnégy órát meg nem haladó önkényes eltávozás vétségét megvalósító, az elbíráláskor már leszerelt sorkatonával szemben [Btk. 345. § (1) és (3) bek., 36. §, 71. §; Be. 263. §].

A katonai bíróság a honvéd vádlottat, huszonnégy órát meg nem haladó önkényes eltávozás vétsége miatt, mint visszaesőt 6 hónapi – fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó – börtönbüntetésre ítélte.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott – akinek a szolgálati hely önkényes elhagyása miatt két érvényes fenyítése van – az ítéletben írt körülmények között 17.30-kor, engedély nélkül elhagyta alakulatát, és a közeli községbe ment italozni. Onnan másnap reggel 07 óra körül tért vissza. E cselekménye miatt a vádlott ellen a parancsnoka feljelentést tett.
E tényállást a Legfelsőbb Bíróság a vádlott másodfokú tárgyaláson tett nyilatkozata alapján a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében, annyiban egészítette ki, hogy a vádlott időközben leszerelt, s munkát vállalt, a reá háruló feladatokat jól végzi.
Helyesen következtetett a katonai bíróság arra, hogy a vádlott cselekményével megvalósította a huszonnégy órát meg nem haladó önkényes eltávozás vétségét.
Ma azonban már nem indokolt a vádlott bűnösségének kimondása és vele szemben büntetés kiszabása. Nem kétséges, a vádlott már többször állt bíróság előtt, és visszaeső is. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a katonai szolgálatát másfél éven keresztül összességében jól teljesítette, eközben időlegesen megkapta az Élenjáró Katona címet is. A sorkatonai szolgálatának egész ideje alatt lényegében csupán az a kifogás merült fel vele szemben, hogy három alkalommal engedély nélkül elhagyta a laktanyát rövid időre italozás céljából. Ezen kívül viszont a magatartása teljesen kifogástalan volt. Az eljárás során pedig cselekményét megbánta, s időközben le is szerelt a katonai szolgálatból, ma már a termelőmunkában vesz részt.
Mindezekre figyelemmel megállapítható, hogy a cselekménye csekély fokban veszélyes a társadalomra, és ezért a vádlottal szemben a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása is szükségtelen.
A Legfelsőbb Bíróság ezért – az enyhítésért bejelentett fellebbezéseknek helyt adva – a katonai bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a vádlott ellen a Btk. 345. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdése szerint minősülő huszonnégy órát meg nem haladó önkényes eltávozás vétsége miatt indított büntetőeljárást, a Btk. 36. §-ára figyelemmel, a Be. 263. §-a alapján megszüntette, s őt a Btk. 71. §-ának (1) bekezdésében írt kötelező törvényi előírás folytán megrovásban részesítette. (Katf. I. 58/1989. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére