• Tartalom

BK BH 1989/304

BK BH 1989/304 1

1989.08.01.
A kábítószer fogyasztójának esetében az egy alkalommal fogyasztás céljából az elkövető birtokában ténylegesen együtt levő gyógyszer-kábítószer mennyiség az irányadó a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének mennyiség szerinti minősítése szempontjából [Btk. 282. § (1) bek., (3) bek. c) pont, (5) bek.].
A városi bíróság a terheltet jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt segédorvos, egy kiskorú gyermeke van. Jelenleg segédápolóként dolgozik. A terhelt kóros lelkialkatú személy, beszámítási képessége azonban nem korlátozott. Családi problémái miatt először szeszes italt kezdett fogyasztani, majd különböző orvosi vényekre Dolargan injekciót írt fel magának, ugyanis 1985. őszétől a nagyközségben körzeti gyermekorvos volt. 1986. szeptemberéig mintegy 180 ampulla Dolargan injekciót használt fel.
A Dolargan gyógyszer a vonatkozó jogszabályok értelmében kábítószer, és a terhelt által felírt és kiváltott mennyiség legalább 10 ember életének vagy testi épségének a veszélyeztetésére volt alkalmas.
Az orvos-szakértői intézet véleménye szerint a gyógyszer szokásos therápiás adagja szükség esetén naponta legfeljebb 3x1-2 ampulla. A felírt mennyiség a napi therápiás adagot, de még a halálos adagot is többszörösen meghaladja.
A városi bíróság ítélete ellen a kábítószerrel visszaélést minősítő, valamint büntetést kiszabó rendelkezése miatt a terhelt javára emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett a városi, bíróság, amikor az orvos-szakértői véleményre hivatkozással azt állapította meg, hogy 180 ampulla Dolargan jelentős mennyiségű kábítószer.
A Legfelsőbb Bíróság VI. számú Büntető Elvi Döntésének III/1. pontjának a) pontja és 2. pontja foglalkozik a gyógyszerként is alkalmazott kábítószerek mennyiségének a Btk. 282. §-ának (1) bekezdése, a (3) bekezdés a) pontja, illetve az (5) bekezdés elhatárolása szempontjából történő értékelésével.
Ennek értelmében a Magyar Gyógyszerkönyv által meghatározott legnagyobb – az orvos által egy-egy beteg részére előírható – napi adag tízszerese tekinthető olyan csekély mennyiségnek, amely rendszerint még csupán egy személy ellátására szolgál. Erre a mennyiségre történő elkövetés a Btk. 282. §-ának (5) bekezdésében foglalt vétség megállapítását teszi lehetővé. Az ennél nagyobb mennyiség – ami már több személy életének, egészségének a veszélyeztetésére alkalmas – a bűncselekmény alapesetének, a Btk. 282. §-a (1) bekezdésének a megállapítására nyújt alapot.
A kábítószerrel visszaélés társadalomra veszélyességi foka az alapesethez képest akkor ér el újabb, minőségileg magasabb szintet, ha olyan mennyiségre követik el, hogy már nem csupán néhány ember, hanem sok – legalább tíz – ember életének és testi épségének a veszélyeztetésére alkalmas. Az ilyen mennyiségű kábítószer már jelentős mennyiségnek tekintendő, és a cselekmény a Btk. 282. §-a (3) bekezdésének c) pontja szerint súlyosabban minősül.
Az orvosi gyakorlatban használatos Útmutató a Gyógyszerkészítmények Rendelésére harmadik átdolgozott kiadása a Dolargan készítményre nézve azt tartalmazza, hogy hatóanyaga: 100 mg pethidinium chloratum (2 ml) ampullánként. Felnőtteknek naponta 1-3-szor 50-100 mg (1-2 ml) adható.
Ezeket az adatokat egybevetve megállapítható, hogy a legnagyobb napi mennyiség 6 ampulla Dolargan injekció. Ennek a mennyiségnek a tízszerese, 60 ampulla Dolargan injekció tekinthető olyan csekély mennyiségnek, amely rendszerint még csupán egy személy ellátására szolgál, és erre a mennyiségre történő elkövetés a Btk. 282. §-ának (5) bekezdésében foglalt vétség megállapítására nyújt alapot.
Mindebből kitűnően tévedett a bíróság, amikor ítéletében a 180 ampulla Dolargan injekciót a cselekmény minősítésekor jelentős mennyiségnek tekintette. Az előbbiekből adódóan a jelentős mennyiség 60x10, azaz 600 ampullának felel meg. Az adott esetben azonban – a megállapított tényállásból kitűnően – a terhelt a 180 ampulla Dolargánt 1985. októberétől 1986. szeptemberéig folyamatosan váltotta ki, és adta be saját magának oly módon, hogy az egy-egy alkalommal kiváltott, majd önmagának beadott, azaz felhasznált Dolargan injekció mennyisége nem haladta meg egy alkalommal sem a 10 ampullát.
A helyes jogértelmezés szerint az egy-egy alkalommal kiváltott és elfogyasztott gyógyszer-kábítószer, a ténylegesen egy időpontban fogyasztás céljára az elkövető birtokában együtt levő mennyiség – és nem a valójában együtt soha nem létező részmennyiségek összességéből adódó mennyiség – képezi a minősítés alapjaként értékelhető mennyiséget.
A folytatólagosság törvényi egységet teremtő hatásának, jellegének a megítélésekor ugyanis elsősorban a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének a jogi tárgyából kell kiindulni. E bűncselekmény jogi tárgya: az állampolgárok egészségének sértetlenségéhez fűződő társadalmi érdek, azaz a közegészség védelme, és nem az egyes személyek egészsége. A jogi tárgy sérelmének a jellemzői e bűncselekménynél eltérnek pl. a vagyon elleni bűncselekmények jogi tárgyának a sérelmétől, amely az egyes részösszegekkel arányosan halmozódva növekszik.
Ezzel szemben a kábítószerrel visszaélésnél az egy alkalommal fogyasztás céljára az elkövető birtokában ténylegesen együtt levű kábítószer mennyisége fejezi ki a jogtárgy veszélyeztetettségét, illetve sérelmét és nem a valójában együtt soha nem levő részmennyiségek összességéből adódó mennyiség. Ez utóbbi ugyanis csupán számtani művelet eredménye, a jogtárgy fokozott sérelme pedig csak akkor következik be, ha a sérelmet előidéző mennyiségek egy időben együtt vannak. Ha ugyanis az egyes részmennyiségek az elfogyasztással folyamatosan megsemmisülnek, és ezért nem halmozódnak fel, a közegészség fokozott veszélyeztetése nem következik be.
Ezért a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének a minősítése szempontjából a nem forgalomba-hozatal céljából egy személy birtokában együtt levő kábítószer mennyisége az irányadó.
Ez a jogértelmezés áll összhangban a Btk. 282. §-ával és az ehhez fűzött, a törvényhozói akaratot kifejező miniszteri indokolással, amely külön választotta egymástól a kábítószer „áldozatait” és „haszonélvezőit”.
A kábítószer „áldozatain” azokat a személyeket kell érteni, akik a kábítószer fogyasztás rendszeressé válása folytán a kábítószer rabjaivá váltak, vagy ebbe az irányba indultak el. A kábítószer „haszonélvezői” viszont a kábítószerrel kereskedők, a kereskedelem erre specializálódott üzérei és a szervezett bűnbandák tagjai.
Az adott esetben ennek megfelelően a terheltnek az a cselekménye, hogy 1985. októberétől 1986. szeptemberéig folyamatosan mintegy 180 ampulla Dolargan injekciót szerzett meg és adott be saját magának, a Btk. 282. §-ának (5) bekezdése szerint minősülő kábítószerrel visszaélés vétségét valósította meg, tekintettel arra, hogy az egy-egy alkalommal megszerzett, és folyamatosan elfogyasztott Dolargan injekció mennyisége a 10 ampullát nem haladta meg.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a megtámadott ítéletnek a kábítószerrel visszaélést minősítő, valamint büntetést kiszabó rendelkezése törvénysértő. A törvénysértő rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, a terhelt cselekményét folytatólagosan elkövetett kábítószerrel visszaélés vétségének minősítette.
A minősítés változása folytán törvénysértővé vált a terhelttel szemben halmazati főbüntetésként kiszabott 1 év 6 hónapi börtönbüntetés is, annak ellenére, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre felfüggesztette. Az adott esetben – figyelemmel a terhelt életvezetésében beállott kedvező változásra – a büntetési cél pénzbüntetés alkalmazásával is elérhető. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a terheltet 60 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egy napi tétel összegét pedig 100 forintban határozta meg. (B. törv. III. 362/1989. sz.)
1

Az 1/2007. Büntető Jogegységi Határozatban (MK 2007/74.) kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a BH 1989/304. szám alatti határozatban közzétett döntést nem tekinti irányadónak.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére