PK BH 1989/308
PK BH 1989/308
1989.08.01.
A találmányi díjszerződés érvényességével kapcsolatos jogvita elbírálásánál irányadó szempontok [Ptk. 200. § (1) bek., 202. §; 11/1983. (V. 12.) MT r.1 2. § (4) bek., 10. § (2) bek.].
Az alperes a szabadalmasa az 1978. évi elsőbbségű, „Szintkifolyású olvasztókemence...” és a „Berendezés... cseppadagok... képzésére” című szolgálati találmányoknak, amelyeknek a felperes a feltalálója. A találmányok az izzólámpa tömeggyártás fejlesztése során jöttek létre, és ezeket 1976. óta az alperes üzemi tevékenységében rendszeresen hasznosítják. A felek az 1984. június 11-i keltezésű okiratban foglaltan találmányi díjszerződést kötöttek. Ebben megállapították, hogy a két találmány üzemszerű használatbavételének napja 1976. január 1., és az ettől számított nyolc éves időtartam a „díjazási időszak”. Részletesen taglalták a találmány műszaki hatását, gazdasági eredményeit. Számszerűen meghatározták az alapul vett díjazási időszakban figyelembe veendő vállalati hasznot és ennek 25 %-ában meghatározott találmányi díjalapot, amely 16 362 795 Ft-ot tett ki. Megállapodtak abban is, hogy a találmányi díj mértéke a díjalap 4,8 %-a: 785 414 Ft; ebből azonban levonásra kerülnek „a feltaláló részére e témákban korábban kifizetett újítási pályázatok díjai, amelyeknek összege 100 000 Ft.” A felperes a szerződésben kijelentette, hogy a „rögzített díjon kívül” (az esetleges licencia értékesítést nem számítva) további díjkövetelése nincs. A szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a 45/1969. (XII. 29.) Korm. rendelet az irányadó.
1985. júniusában a felperes keresetet indított a szerződésben kikötött díj után járó késedelmi kamatokra. A bíróság az első-fokon jogerőre emelkedett ítéletében az alperest 150 239 Ft késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.
A felperes sérelmesnek találta azt, hogy a hasznos eredmény hányadában meghatározott találmányi díjból a 100 000 Ft „újítási pályázati díjat” levonták, és ezért ennek kifizetését szorgalmazta. Mivel az alperes ettől elzárkózott, a felperes újabb keresetet indított a „találmányi díjból jogszerűtlenül levont 100 000 Ft kifizetésének elrendelése iránt”. Előadta, hogy a találmányi díjszerződés megkötését megelőzően is vitás volt, hogy a pályamunka után kifizetett 100 000 Ft levonásba hozható-e, az alperes azonban „... az Iparjogvédelmi Osztály véleménye alapján kész helyzet elé állította, és csak abban az esetben volt hajlandó a díjszerződés megkötésére, ha a találmányi díjból az újítási díj levonásra kerül”. Később azonban „...az illetékesek egyértelmű álláspontja az volt, hogy a pályázati díjat a találmányi díjból jogszerűen nem lehet levonni.”
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A per tárgyalásán az elsőfokú bíróság – a 4. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítetten – azt közölte a felekkel, hogy „az oltalmi idő kezdetét megelőző időre feltalálói díj nem fizethető, és így a találmányok vonatkozásában a díjszerződés semmis”. A bíróság felhívására a felperes a keresetét felemelte, annak megállapítását kérve, hogy az 1984. június 11-én kelt találmányi díjszerződés semmis, ezért a szerződés hiányában a bíróság állapítsa meg a találmányért járó díjat, mégpedig 1 337 558 Ft-ban. Keresetét a tárgyalás berekesztését megelőzően, az 1978-85 díjazási időszakra számítva (25 %-os fedési hányad és 10 %-os díjkulcs számításával, levonva a szerződés szerint teljesített összeget) 1 036 507 Ft-ban tartotta fenn.
Az alperes a módosított kereset elutasítását kérte. A felperes követelését az érvényesnek tartott szerződés teljesítésével kielégítettnek tartotta. Egyébként pedig összeg szerint is vitatta az érvényesített díjkövetelést.
Az elsőfokú bíróság a módosított keresetnek helyt adva 1 036 507 Ft találmányi díj és ennek 1983. január 1-jétől számított törvényes késedelmi kamata, valamint 60 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a találmányi díjszerződés „olyan időszakra állapít meg a felperes részére feltalálói díjat, amikor a találmányok nem álltak szabadalmi védettség alatt, ez a kikötés tehát az 1969. évi II. törvény előírásaiba ütközik, ezért a Ptk. 202. §-a értelmében semmis”. A továbbiakban tényállást állapított meg a találmányok 1978-tól 1985-ig terjedő hasznosításának az eredményességére nézve, és elfogadta a módosított keresetben érvényesített követelés 17 219 211 Ft díjalapját. A körülményeket értékelve a 10 % díjkulcsot is elfogadta. Kimondta, hogy „a pályadíj nem minősül újítási díjnak és így az a feltalálói díjba nem számítható be”.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Elsődlegesen a per megszüntetését indítványozta, arra az érvelésre alapítva, hogy a perbeli jogviszonyt rendező találmányi díjszerződés érvénytelenségének hiányát a Fővárosi Bíróság a korábbi perben már jogerősen elbírálta. Ehhez képest ítélt dolog áll fenn, amelynek következményeként a pert az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna szüntetnie. Másodlagosan a szerződés érvényességének ítéleti megállapítását, végül harmadlagosan – az érvényes szerződés hiányának jogállásában – a követelés összegszerűségét vitatta, az alapul vett hasznos eredmény számítására, a pályadíj beszámítására is kiterjedően.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult. A másodfokú tárgyaláson tett nyilatkozata szerint a szerződési okiratban kikötött díjszolgáltatás és a perben érvényesíthető díj összegszerűsége között mutatkozóan állított aránytalanságra megtámadást nem kíván alapítani, mert ez – jogi álláspontja szerint – önmagában is a szerződésnek a jogszabályba való ütközését és ezért semmisségét eredményezi.
A fellebbezés helytálló.
Nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság az alperesnek azzal az álláspontjával, hogy a korábbi, a kamatkövetelés tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja a díjszerződés érvényességének vitássá tételét.
A Pp. 229. §-ának (1) bekezdése szerint a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje azt zárja ki, úgy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt indíthassanak egymás ellen új keresetet ugyanazok a felek, illetőleg tehessék vitássá a már elbírált jogot. A korábbi perben a kamatfizetési kötelezettség elmaradásának tényalapján a követelés teljesítése iránt folyt per. A jelen perben eltérő tényalapon más jog iránt lépett fel a felperes. Nincs eljárásjogi akadálya annak, hogy a találmányi díjszerződés érvényességét és ennek jogkövetkezményeit a bíróság elbírálhassa.
Téves azonban az elsőfokú bíróságnak a szerződés érvényességével kapcsolatban elfoglalt jogi álláspontja. A szolgálati találmányért járó díjazásról szóló 11/1983. (V. 12.) MT rendelet (Tr) 10. §-ának (2) bekezdése szerint a Tr hatálybalépése (1983. július 1.) után kötött találmányi díjszerződés esetén a Tr rendelkezéseit kell alkalmazni. A per elbírálásánál tehát ez a jogszabály az irányadó. Ennek nem mond ellen a szerződésnek az a rendelkezése, hogy a „nem szabályozott kérdések tekintetében” irányadó a korábbi jogszabály. A perbeli vita ugyanis nem a szerződésben nem szabályozott kérdésekről szól, hanem magának a szerződésnek az érvényességéről.
A Tr 2. §-ának (4) bekezdése szerint a találmányi díj mértékét, folyósításának idejét és módját a találmányi díjszerződés határozza meg. Ez a jogszabály a díjszerződés tartalmára nézve nem ír elő kötelező, eltérést nem engedő szabályokat. Ebben a körben a szerződés elbírálására a Ptk. általános szabályai az irányadók; köztük elsősorban az a rendelkezés, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg [Ptk. 200. § (1) bekezdés]. Nem volt törvényi akadálya annak, hogy a felek a rendelkezési joguk keretében a felperesnek járó találmányi díj mértékét az írásban foglalt szerződésben kikötötteknek megfelelően határozzák meg. Annak sincs jogi akadálya, hogy a díj mértékének meghatározásakor díjalapként a hasznos eredménynek olyan részét is figyelembe vegyék, amely nem az oltalmi idő alatt keletkezett. Ugyancsak a felek rendelkezési jogához tartozott az, hogy 100 000 Ft-ot „újítási pályázati díj” beszámításaként a díjkikötésnél figyelembe vegyenek. Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely ennek beszámítását megtiltaná, illetőleg kizárná.
A fentiekből következően téves a felperesnek az az érvelése, hogy a szerződésben levő díjkikötés azért semmis, mert az a hasznos eredménnyel nem arányos, és ezért jogszabályba ütközik. Ez az állítás a tényalapját tekintve sem helytálló, minthogy a szerződés díjkikötése éppen a hasznos eredménnyel arányos, mégpedig olyan mértékben, ahogyan azt a felek a szabad rendelkezési joguk alapján egyező akaratnyilatkozattal meghatározták.
Bár keresetlevelében előadta a felperes, hogy a szerződésre, amely a 100 000 Ft pályadíjat beszámítani rendelte, bizonyos ráhatással vették rá, erre azonban nem kívánt megtámadási jogot alapítani, valamint arra sem, hogy a szerződés a szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága miatt lenne megtámadható. A bíróságnak ezért sem valamely megtámadási oknak érdemben való helytállósága, sem annak esetleges elkésettsége tekintetében nem kellett állást foglalnia.
A szerződés érvénytelensége (semmissége) körében a másodfokú felülvizsgálásra szoruló jogvitát a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően, az alperesre kedvezően bírálta el, és ehhez képest a találmányi díjkövetelés alaposságát a szerződés alapján döntötte el. [Ptk. 277. § (1) bekezdés]. Mivel a szerződésben kikötött szolgáltatást az alperes teljesítette, és ez – ugyancsak a szerződés rendelkezéseinek megfelelően – a felperesnek a hasznosításból eredő további díjkövetelését kizárja, a felperesnek mind a szerződés hiányára (érvénytelenségére) alapított díj-megállapítási igénye, mind pedig a szerződésben rendezett 100 000 Ft levonás kifizetésére irányuló igénye alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította [Pp 253. § (2) bekezdés]. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 974/1988. sz.)
1
A rendeletet a 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet, utóbbit az 1995: XXXIII. törvény hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás