PK BH 1989/312
PK BH 1989/312
1989.08.01.
I. A kitagadás megítélésénél irányadó szempontok [Ptk. 663. §].
II. Kitagadás esetén nincs helye arra vonatkozó megállapításnak, hogy milyen vagyontárgyak tartoznak a kötelesrész alapjához [Pp 123. §].
A felperes az 1987. szeptember 27-én elhunyt örökhagyó egyetlen gyermeke, az alperes pedig a felperes gyermeke, az örökhagyó unokája.
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 1986. október 15-én kelt végrendeletének az ő kitagadásáról rendelkező része érvénytelen, továbbá kérte annak megállapítását, hogy a kötelesrész alapjához hozzászámít az alperes tulajdonában álló házas ingatlan, valamint az örökhagyó által fenntartásos takarékbetétkönyvben elhelyezett pénzösszeg.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, hivatkozott arra, hogy a végrendelet szerinti kitagadási okok megvalósultak.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest 45 000 Ft perköltség, továbbá 81 240 Ft le nem rótt illeték megfizetésére.
Megállapította, hogy a végrendeletben foglalt kitagadás a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének c), d) és e) pontjaiban foglaltak szerint érvényes. Indokolása szerint ugyanis a felperes a gyermekéről: az alperesről, akit csecsemőkora óta az örökhagyó nevelt, soha nem gondoskodott, őt éveken keresztül nem látogatta, és vele semmiféle kapcsolatot nem tartott fenn, ezzel az örökhagyó egyenes-ági leszármazottja sérelmére súlyos „bűncselekményt” valósított meg akkor is, ha emiatt az örökhagyó vele szemben büntetőeljárást nem kezdeményezett.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes azzal a magatartásával, hogy az örökhagyó tartását, gondozását is elhanyagolta, az ezzel járó kötelezettségeit elmulasztotta, megvalósult a d) pont szerinti kitagadási ok, az örökhagyóval szembeni törvényes tartási kötelezettség megsértése.
Az erkölcstelen életvitel körében értékelte, hogy már 1967-től kezdődően az örökhagyó haláláig a felperes ellen – a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan – számos, őt elmarasztaló eljárás volt folyamatban. Tulajdon elleni bűntettek miatt a bíróság két ízben ítélte el javító-nevelő munka, illetve szabadságvesztés büntetés kiszabásával. Tulajdon elleni vétségek miatt ugyancsak két alkalommal folytattak le ellene bírói eljárást, és bűnösségét megállapították.
Ittas, illetve engedély nélküli járművezetés szabálysértését háromszor követte el, ezen felül 1972. november 2-án ittasan vezette személygépkocsiját, és balesetet okozott. Ekkor ittasan elkövetett közlekedési vétség és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt a bíróság őt szabadságvesztés büntetéssel sújtotta, és egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől.
A tulajdon elleni szabálysértés, majd hivatalos személy megsértésének szabálysértése miatt vele szemben két ízben szabtak ki pénzbírságot, munkáltatója pedig – ahol a felperes egyébként is megszakításokkal állott munkaviszonyban – igazolatlan távollétek és munkaidő alatti alkoholfogyasztás miatt személyi alapbércsökkentés fegyelmi büntetést alkalmazott vele szemben, majd ugyanezeknek a magatartásoknak az ismételt elkövetése miatt fegyelmi büntetésként elbocsátották.
Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a kitagadás okaként megjelölt erkölcstelen életvitel a felperes fenti cselekményeinek, valamint a perben egyéb adatokkal igazolt megbotránkoztató, közösségellenes magatartásának alapján szintén megállapítható.
Ezzel szemben nem látta bizonyítottnak azt, hogy az örökhagyó a végintézkedés megtétele után a felperesnek megbocsátott, végrendeletét ehhez képest meg akarta változtatni. A kötelesrész alapjának megállapítása iránti igényt elutasító döntését érdemben indokolta meg.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, részletesen kifej tette, hogy álláspontja szerint az egyes kitagadási okok nem valósultak meg, ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereseti kérelemnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Az alperes fellebbezési ellenkérelmét az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt terjesztette elő.
A fellebbezés alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges terjedelemben és körültekintően folytatta le, a tényállást mindenben helytálló részletességgel állapította meg, és érdemi döntése is helyes. Az ítélet indokolását azonban az alábbiak szerint változtatja meg.
Tény, hogy a felperes gyermekéről, az alperesről soha nem gondoskodott, tartásához nem járult hozzá, vele nem tartott kapcsolatot. Ezzel a magatartásával azonban csak a Btk. 196. §-ának (1) bekezdésében írt tartási kötelezettség elmulasztásának vétségét követte el, mivel a gyermeket nem tette ki olyan súlyos nélkülözésnek, melynek alapján cselekménye bűntettnek minősülne, hiszen az örökhagyó az alperest messzemenően ellátta. A Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének c) pontja a kitagadásra akkor nyújt lehetőséget, ha a törvényes örökös az örökhagyó egyenes-ági rokonainak vagy házastársának a sérelmére súlyos bűntettet követett el. Ez azt jelenti, hogy a törvény szerint vétségnek minősülő cselekmény nem lehet ok a kitagadásra, tehát a kitagadásnak ez az oka a felperessel szemben nem áll fenn.
Egyértelműen bizonyítást nyert az is, hogy a felperes az örökhagyót súlyos betegsége alatt is magára hagyta, iránta érdeklődést nem tanúsított, tartásához nem járult hozzá. A Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének d) pontjában írt kitagadási okot megvalósítja az, aki az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette. A Csjt. 60. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik a rokoni tartásról, hogy rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát eltartani nem tudja. Az öröklési jog körében a tartási kötelezettséget szélesebb körben kell vizsgálni, és e vonatkozásban a tartási kötelezettség megsértését jelentheti az is, ha az arra köteles személy az örökhagyó ápolását, gyógyíttatását, egyéb eltartását mellőzi. A felperest azonban az örökhagyóval szemben ilyen kötelezettségek a törvénynél fogva azért nem terhelték, mert arra az örökhagyó nem szorult rá, megfelelő saját jövedelemmel és vagyonnal rendelkezett, ápolása és ellátása egyéb módon megoldott volt. Önállóan ezen a címen tehát a kitagadás okát ugyancsak nem lehet megállapítani.
Mindezen cselekmények és magatartások azonban – a felperes többszörösen büntetett előélete, a vele szemben lefolytatott és elmarasztaló egyéb eljárások, a nem vitásan már huzamos ideje folytatott alkoholista, munkakerülő életmód, a gyermekével, valamint az őt korábban nagy áldozattal segítő édesanyjával szembeni felelőtlen, közönyös életvitel és magatartás – a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglalt kitagadási okot messzemenően kimeríti. A felperesnek ezt az életmódját nemcsak az örökhagyó ítélte meg kellő súllyal, de az a közfelfogás szerint is olyan mértékben erkölcstelen és elítélendő, mely a kitagadást, kétséget kizáró módon indokolttá tette.
Az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást abban a kérdésben is, hogy az örökhagyó részéről később megbocsátás nem történt, az erre vonatkozó ítéleti indokolás érvelésével a Legfelsőbb Bíróság egyetért.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a köteles-részhez tartozó vagyontárgyak körének megállapítása tárgyában hozott elutasító döntésének az indokolását feleslegesnek tartotta, ezért azt mellőzte. A kitagadás folytán a felperes az öröklésből kiesett, így a Pp. 123. §-ának második mondata értelmében, ebben a perben megállapításnak nem volt helye.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Pf. II. 21 006/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás