GK BH 1989/320
GK BH 1989/320
1989.08.01.
Licenc vásárlás során kikötött, a külföldi fél teljesítésének megfelelő voltát biztosító bankgaranciának az import-bizományos részéről történt jogtalan igénybevétele folytán felmerült károk megtérítésére a belföldi megbízó nem kötelezhető [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek.; 32/1967. (IX. 23.) Korm. r.1 22. § (1) bek., 25. § (1) bek.].
A felek 1979. január 5-én külkereskedelmi célú bizományi szerződést kötöttek, amelyben az alperes megbízta a felperesi bizományost négy fajta réz és alumínium huzalgyártó gépsor gyártási és értékesítési licencének és know-how-jának megvásárlásával. A felperes 1979. június 1-jén a Külkereskedelmi Minisztériumtól az elvi tárgyalási engedélyt megkapta, amely megszabta a külkereskedelmi szerződés megkötésének főbb feltételeit. Az alperes a licenc- és az alkatrész-importra a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt-től 1 573 740 USD devizahitelt kapott, és vállalta, hogy a licenc alapján gyártott gépek tőkés exportjából az 1982-85. években összesen 4,5 millió USD devizát fog beszolgáltatni. A felperes a külkereskedelmi szerződést 750 000 USD vételáron 1979. szeptember 28-án megkötötte a megbízó által megjelölt olaszországi T. céggel, majd 1980. március 27-én a külföldi féllel újabb megállapodásokat írt alá. Az 1984. december 31-ig érvényes ún. együttműködési szerződésben a felek elvileg rögzítették, hogy a piaci igények közös kielégítése érdekében együtt fognak működni. A másik megállapodásban a felperes a külföldi fél kifogástalan teljesítésének biztosítékaként 75 000 USD bankgaranciát kötött ki. A kifogástalan teljesítést garantáló kezes levél szövege szerint a külföldi bank a kikötött garancia összegét kifizeti, ha a vevő bejelenti, hogy az eladó valamely szerződéses kötelezettségét nem teljesítette.
Az alperes – a megvásárolt licenc átvétele után – 1982. január 14-i levelében tájékoztatta a felperest a licencia honosításával kapcsolatos fejleményekről, és közölte, hogy bizonyos korrekciók történtek az adaptálás során. Az első gépek gyártására, amennyiben arra konkrét igény érkezik, a honosítási munkák befejezése után kerül majd sor.
Ezt követően a felperes anélkül, hogy az alperesnél folyó munkák állásáról tájékozódott volna, 1984. szeptember 13-án a 75 000 USD összegű bankgaranciát igénybe vette, amit a külföldi félhez írott levelében azzal indokolt, hogy az alperes évek óta képtelen a megvásárolt technológiát adaptálni, részéről sem termelés, sem export nem történt. A garancia lehívásáról utólag tájékoztatta az alperest, és közölte vele, hogy ha igazolja, hogy az exportkötelezettség teljesítésének elmaradásában vétlen, akkor a garancia 20 %-át a javára elszámolja.
Az alperes válasza szerint a külföldi fél a szerződéses kötelezettségét rendben teljesítette, a devizaszerződésben vállalt gyártási és exportkötelezettségének egyéb okból nem tudott eleget tenni.
A külföldi fél időközben 1986. augusztus 3-án a Párizsi Választott-bíróság előtt a felperes ellen keresetet indított a garancia jogtalan felhasználása miatt.
A felperes kérésére az alperes 1987. február 5-i levelében – segítségnyújtásképpen a garancia megtartásához – tájékoztatta a felperest arról, hogy milyen műszaki okok nehezítették a licenc adaptálását, de felhívta a figyelmét, hogy ezek a problémák nem jelentik azt, hogy a dokumentáció ne lett volna használható.
Ezek után a felperes a külföldi féllel peren kívül egyezséget kötött, és a garancia összegét visszafizette.
Ilyen előzmények után indított keresetet a felperes, amelyben a garancia összegének megfelelő 3 895 000 Ft megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Keresetét arra alapította, hogy az alperes az együttműködés teljes hiányával és egymásnak ellentmondó információkkal megakadályozta, hogy a 75 000 USD-t megtarthassa.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy a felperest kár érte; csupán a jogtalanul felvett bankgaranciát kellett visszafizetnie. A felperes csak a garancia lehívása után vette fel vele a kapcsolatot annak tisztázása érdekében, hogy teljesítette-e a devizaszerződésben vállalt exportkötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperest kár nem érte, csupán önkényes eljárásával keletkezett jogalap nélküli gazdagodást kellett visszafizetnie. A felperes megbízója tudomása és felhatalmazása nélkül járt el, nem tisztázta, hogy adottak-e a garancia igénybevételének feltételei. Tarthatatlannak minősítette azt a felperesi álláspontot, amely szerint az alperes együttműködési készségének hiányában és kizárólag a népgazdasági érdekek védelmében kényszerült a felperes jogszerűtlen eljárásra, mely álláspont azért sem tartható, mert a felperes a garanciát magának kívánta megtartani, illetve abból a későbbiekben egyoldalúan meghatározott összeget kívánt megbízójának juttatni.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és annak megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Fellebbezésének indokolása szerint az elsőfokú bíróság nem ismerte fel a jogviszonynak a bizományosi szerződés keretein túlmutató speciális jellegét, azt hogy a megbízó és a megbízott kapcsolatát alapvetően a devizahatósági engedély szabályozza. Az elsőfokú bíróság a tényállást helytelenül állapította meg, figyelmen kívül hagyta, hogy a felperesnek a deviza beszolgáltatási kötelezettségét kizárólag a perbeli licenc alapján gyártott termék exportjából kellett teljesítenie. Az alperes a gyártást illetően megtévesztő adatokat szolgáltatott a felettes hatóságoknak. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a garanciát a felperes vállalta, és annak kikötéséről az alperes nem tudott. Vitatta, hogy a garancia lehívásával szabálytalanul járt el, és hogy azt a külföldi fél jogosan követelte vissza. Kifogásolta azt az ítéleti ténymegállapítást is, hogy az alperes elzárkózott attól, hogy a garanciában részesedjék. További bizonyítás felvételét kérte arra nézve, hogy a megvásárolt licenc alapján az alperes mikor, milyen típusú berendezést gyártott és értékesített.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a felek között bizományi szerződés volt érvényben, melyet a felperes teljesített, és ezért a kikötött díjat megkapta. A berendezés a vásárolt dokumentáció alapján jó minőségben előállítható, tehát a garancia lehívása jogtalan volt. Annak kikötéséről és igénybevételéről csak a lehívás után szerzett tudomást. A jogalap nélkül felvett összeg visszafizetésével a felperest kár nem érte.
A fellebbezés érdemben alaptalan. A tényállás támadása is csak annyiban helytálló, hogy a jó teljesítési garanciát nem a felperes, hanem a külföldi fél vállalta. Egyebekben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és arra alapított döntése megfelel a jogszabályoknak.
A felperes a keresetét a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére alapította. A szerződéses kapcsolatra tekintettel indokolt a Ptk. 318. §-a (1) bekezdésének felhívása is. E jogszabályhely alapján a károsultnak bizonyítania kell, hogy kár érte, és az az alperes szerződésszegő, illetve jogellenes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett. Amennyiben a felperest valóban kár érte, az a bankgarancia összegével nem azonos.
A felek között külkereskedelmi célú bizományi szerződéses kapcsolat volt. A bizományos saját nevében, de az alperes javára szerződött a külföldi féllel és a bankgaranciát is megbízója javára kötötte ki, melynek célja a nem szerződésszerű teljesítésből eredő hátrány kompenzálása volt.
A bankgaranciából a felperes csak erre irányuló szerződéses kikötése esetén részesülhetett volna. Ilyen megállapodás a felek között nem volt. A garancia kikötése nem minősül az 54/1978. (XII. 7.) MT, valamint a 21/1981. (VII. 17.) MT rendelettel módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet (R.) 22. §-ában megjelölt, az eredeti szerződési feltételeknél kedvezőbb feltételnek, mivel az a már megkötött szerződés mikénti teljesítéséhez kapcsolódik, ezért a 10 %-os részesedés sem illetné meg a felperest. Az pedig, hogy az alperes az igénybe vett bankgarancia megtartásáról, illetve a felajánlott 20%-áról lemondott – mivel azt nem tartotta jogszerűnek -, nem járhat olyan következménnyel, hogy azt kártérítésként kelljen viselnie. A bankgarancia elvesztése – annak jogszerű igénybevétele esetén – tehát nem a felperesnek, hanem az alperesnek, illetve a népgazdaságnak okozhatna kárt. A felperes azonban az alperessel szemben csak a polgári jogviszony keretein belül léphet fel, az esetleges népgazdasági kár megtérítését pedig a polgári perben nem igényelheti.
Feltehető, hogy a felperesnek a garancia igénybevételével, illetve annak elvesztésével kapcsolatos tevékenysége során keletkezhettek a rezsijét meghaladó kiadásai, esetleg további kára is. A felperes kiadásai megtérítésére csak azok indokoltsága, kára megfizetésére pedig csak annyiban tarthatna igényt [R. 25. § (1) bek.], amennyiben azt az alperes szerződésszegő, tehát jogellenes magatartásával okozta. A felperes az alperes 1982. évi tájékoztatásából a licencia alkalmatlanságára nem következtethetett. Ezt követően pedig a felperestől semmiféle információt nem kért. Mindebből következik, hogy az alperes terhére olyan felróható magatartás, amellyel a felperest a garancia igénybevételére indíthatta volna, nem állapítható meg.
Az alperes azt követően sem tanúsított jogellenes magatartást, amikor a garancia lehívásáról értesült. Azt állította, hogy az adaptálás során szokásosan felmerülő problémáktól eltekintve a licenc alapján megfelelő berendezést lehet gyártani. A licenccel kapcsolatban minőségi kifogással nem élt, az annak alapján gyártott terméket szocialista relációban értékesítette. A jogvita eldöntése szempontjából minden további bizonyítás felesleges és szükségtelen, ami arra irányul, hogy a licenc alapján gyártott terméket tőkés relációba exportálta-e az alperes, vagy sem. Ugyancsak irreleváns az a kérdés is, hogy deviza-beszolgáltatási kötelezettségének mennyiben tett eleget. A felperesnek a garanciát azért kellett visszafizetnie, mert nem tudta bizonyítani, hogy a lehívásának megvoltak a feltételei. A szerződésből kitűnően ugyanis a garancia igénybevételének feltétele nem az volt, hogy az alperes gyártja-e, illetve exportálja-e a licenc alapján a terméket, hanem az, hogy a megvásárolt dokumentáció alkalmas-e a gyártásra. Az alperes terhére nem állapítható meg olyan felróható magatartás, amely a felperest a garancia igénybevételére indította, és olyan mulasztás sem bizonyított, amely a garancia elvesztésére vezetett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf. I. 30 441/1988. sz.)
1
Utóbb a rendeletet a 88/1990. (IV. 30.) MT rendelet hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás