BK BH 1989/342
BK BH 1989/342
1989.09.01.
Emberölés helyett erős felindulásban elkövetett emberölés megállapítása [Btk. 167. §, 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntette miatt 8 évi börtönbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A 21 éves, büntetlen előéletű vádlott egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, csendes, nyugodt magatartású. Rendezett családi körülmények között, apósa udvarán levő lakrészben lakik.
A vádlott szülei, apja italozó, agresszív viselkedése miatt 1975-ben elváltak. A vádlott apja 1986-ban visszaköltözött volt feleségéhez, néhány hónap múlva azonban folytatta az italozást, és a vádlott anyját rendszeresen megverte. A vádlott emiatt többször figyelmeztette apját, figyelmeztetései azonban nem jártak eredménnyel.
A vádlott hazament szülei lakására, ahol anyja elpanaszolta, hogy a vádlott apja megint bántalmazta, megmutatta arcán a sérüléseket is. A vádlott, aki erősen kötődik az anyjához, emiatt felelősségre vonta ittas állapotban levő apját, aki a szóváltás során a vádlottat is megütötte. Ekkor a vádlott kilökte apját az ajtón, úgy, hogy az elesve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlott apja a testvéreinek és az apjának is elpanaszolta, hogy őt a fia bántalmazta.
Másnap a vádlottat a sértettek – akik apjának testvérei – az eszpresszóban felelősségre vonták. A vádlott kitért a szóváltás elől és hazaindult. Útközben összetalálkozott nagyapjával, aki ugyancsak szemrehányást tett amiatt, hogy az apját bántalmazta. A vádlott javasolta, hogy menjenek a körzeti megbízotthoz, és ott tisztázzák az apjával történteket. Közben a vádlott lakása elé érve ismét összetalálkozott az apja két testvérével és az annak társaságában levő még egy személlyel. Itt ismét szóba hozták a vádlott előtt apja bántalmazását. Az ingerült állapotba kerülő vádlott igyekezett bizonygatni, hogy apja sem viselkedik megfelelően. A vita közben a két testvér ütni kezdte a vádlottat. Majd az egyikőjük – T. I. – lecsatolta a széles bőr derékszíjat, és a derékszíj csatjával többszörösen ütlegelte a vádlott fejét és felsőtestét. A vádlott az egyik fejét ért ütéstől a földre esett, majd a földről felállva, azzal a kijelentéssel: „Várjatok, adok én nektek mindjárt”, beszaladt a lakásba, és levette a falról a díszként odaakasztott 71 cm pengehosszúságú kardot, az utcára rohant, majd a vele szembeforduló, a derékszíjjal továbbra is felé csapkodó sértetett döfő mozdulattal mellbe szúrta.
A kard pengéje behatolt a mellüregbe, sértette a VI. bordát, a szívburkot, keresztül haladva a szív hátsó falán, érte a tüdőt is. A kb. 15-17 cm szúrt csatornájú sebzés következtében kialakuló heveny mellkasi vérzés miatt a sértett perceken belül meghalt.
A vádlott az őt ért ütésektől a jobb nyakszirt-tájon, a bal falcsonti tájon, a VI. háti csigolya mellett a jobb mellkas-félen elől és a bal alkar külső felszínén, 8 napon belül gyógyuló zúzódásos, horzsolásos sérüléseket szenvedett.
A felül-bírálat során is irányadó tényállásból okszerűen következik a vádlott bűnössége, téves azonban a cselekmény jogi minősítése.
Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a tekintetben, hogy a jogtalan támadás megszűnése után jogos védelmi helyzet nem áll fenn.
Tévedett azonban, amikor arra következtetett, hogy a vádlott méltányolható okból származó indulata nem volt olyan fokú, amely tudatának elhomályosulását, belső egyensúlyának megbomlását idézte volna elő.
Kétségtelen, hogy az emberölés privilegizált esetét egymagában az indulat alatti elkövetés nem alapozza meg. Az erős felindulás fennállósát és annak intenzitását az elkövetés konkrét körülményeit, azt megelőző eseményeket folyamatosságában elemezve, az elkövető pszichikai tulajdonságaival összefüggésben vizsgálva kell megítélni.
Az irányadó tényállás szerint a cselekmény közvetlen előzménye az volt, hogy az eszpresszóban külön társaságban szórakozó vádlottat apja testvérei durván felelősségre vonták, amiért néhány nappal korábban édesanyja védelmére kelt az ittas, rendszeresen agresszív magatartást tanúsító apjával szemben. A vádlott a szóváltás elől kitért és haza indult. Ezután rövid idő múlva az utcán nagyapja vonta ugyanezért felelősségre. A vádlott ekkor is a törvényes utat választotta. Amikor is útban a körzeti megbízotthoz, lakása közelében újra találkoztak a sértettel és testvérével, valamint a velük lévő K. J.-sal, akik ismét szemrehányást tettek apja bántalmazása miatt, a vádlott továbbra is anyja védelmében a maga igazát bizonygatva próbált kitérni a létszám- és erőfölényben levő provokálók elől. Ekkor a sértett és társa először puszta kézzel, majd széles bőr derékszíjuk csatos végével ütlegelték a vádlottat, elsősorban a sértett mért ütéseket a vádlott fejére, felső testére. A szinte nem is védekező vádlott bántalmazását mindaddig folytatták, amíg az a földre nem került. A vádlott a földről felállva szaladt be a lakásba, és kapta le a falról a kardot, és azzal az utcára futva szúrta mellbe a vele szembe forduló, a derékszíjjal még akkor is csapkodó sértettet.
A sértett kihívó, ismétlődő kötekedő magatartása, amely a vádlottat azért érte, mert apja durvaságával szemben anyját védte, már önmagában is alkalmas volt arra, hogy a vádlottban feszült idegállapotot eredményezzen. A vádlott indulatát tovább fokozta és tetézte a sértett és társának kitartó jogtalan támadása, tettlegességben megnyilvánuló, bűncselekményt is megvalósító magatartása. A sértett még akkor sem hagyott fel a vádlott további provokálásával, amikor őt karddal a kezében közeledni látta.
Mindezen körülmények hatására a 21 éves, alacsony értelmi szintű, a fején és testszerte is sérüléseket elszenvedő vádlottban keletkező ijedtség, félelem, fájdalomérzet, összességében objektíve is alkalmas volt az öntudatát elhomályosító, belső egyensúlyát megbontó, erős indulat kiváltására. A vádlott ebben a beszűkült tudati állapotban – amely rajta kívül álló, kizárólag a sértett durva magatartására visszavezethető okból eredt – hajtotta végre perceken belül a személyiségétől idegen, az első passzív viselkedésével is ellentétben álló cselekményét.
Az erős felindulás megállapítását nem zárja ki a valósághoz hű visszaemlékezés és a tudatosnak látszó cselekvés sem, mivel az elkövető az erős felindulás állapotában általában tudatában van annak, amit tesz, de hiányzik a magatartás következményeinek szokásos meggondolása. Éppen ennek bizonyítéka jelen esetben a cselekmény rögtönös, durva végrehajtása, a vádlott szúrást követő viselkedése.
Az erős felindulásból eredő tudatelborulás mulandó, nem tartós állapot. Ezért nincs jelentősége annak, hogy a vádlott a cselekmény befejezése után a sértettet megnézte, hogy él-e még, hogy a későbbiek során a rendőrségre várakozva szomszédja előtt olyan kijelentést tett, hogy vállalja tettéért a felelősséget. Az adott körülmények mellett az erős felindultság kialakulásában a vádlott ittasságának sem volt meghatározó szerepe.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményét a Btk. 167. §-ában ütköző erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
A bűnösségi tényezők a minősítés változással összefüggésben, annyiban módosulnak, hogy nem súlyosít az ilyen cselekmények gyakorisága, a kétszeres értékelés tilalma folytán pedig a sértetti közrehatásnak nem tulajdonítható büntetést csökkentő hatás. Továbbá a 21 éves vádlott esetében a büntetlen előélet helyett fiatal felnőtt kora értékelhető javára.
Az enyhébb minősítésű bűncselekményhez képest a bűnösségét beismerő, azt megbánó vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott főbüntetés eltúlzottan súlyos, ezért annak 5 év 6 hónapi időtartamra történő enyhítése volt indokolt. A vádlott eddigi életvitele kifogás alá nem esett, összeütközésbe a törvénnyel nem került. Erre és az indulatát kiváltó körülményekre is figyelemmel a megváltozott minősítés mellett a Legfelsőbb Bíróság a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását nem találta szükségesnek. (Legf. Bír. Bf. I. 1248/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás