PK BH 1989/357
PK BH 1989/357
1989.09.01.
A különvagyonhoz tartozó volt közös lakás használatának megosztására csak kivételesen kerülhet sor [Csjt. 31/B. § (3) bek.].
A peres felek 1958-ban kötöttek házasságot, amelyből két – ez idő szerint már nagykorú – gyermekük született. Utolsó közös lakásuk a felperes különvagyonában álló házas-ingatlanban volt. A felek életközössége az alperes italozása és tettleges magatartása miatt megromlott, ezért az együttélést 1987. októberében megszüntették. Azóta a közös lakást egymástól elkülönülve használják.
A felperes keresete a házasság felbontására és a volt közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítására irányult azzal, hogy a bíróság az alperest a lakás elhagyására elhelyezési igény nélkül kötelezze.
Az alperes a házasság felbontását nem ellenezte, ezt meghaladóan azonban, a kereset elutasítását kérte. Viszontkeresettel élt a volt közös lakás használatának megosztása, annak elhagyására kötelezése esetén pedig 120 000 forint lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetése, továbbá a közös vagyoni ingóságok és állatállomány megosztása iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a házasságot felbontotta, a volt közös lakás használatát a melléképületekkel és a kerttel, illetőleg udvarral együtt megosztotta, a felperes tulajdonába 27 450 forint, az alperesekébe 40 000 forint értékű közös vagyoni ingóságot adott, és az alperest 627 forint értékkülönbözet, valamint 2500 forint részperköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének a lakáshasználatra vonatkozó indokolása szerint a feleknek kiskorú gyermeke nincs, és az alperes olyan felróható magatartást nem tanúsított, amely miatt a lakás megosztott használata lehetetlen lenne, ezért a bíróság a lakás használatát közöttük a Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése alapján megosztotta. A felperes munkaviszonya 1988. március 31. napjával megszűnt, előadása szerint jövedelemmel nem rendelkezik, számottevő vagyona nincs, így az alperes lakáshasználati jogának ellenértékét – az alperes távozása esetén – nem tudná megfizetni.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet lakáshasználatra vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. Ítéletének indokolásában – egyebek között – kifejtette, hogy a perbeli lakás a felperes különvagyona ugyan, az azonban nagyságánál és beosztásánál fogva megosztva használható. A felek két nagykorú gyermeke közül az egyik külföldön dolgozik, a másiknak önálló lakása van, idős édesanyjának a házastársi volt közös lakásban való esetenkénti tartózkodása „nem zárja ki azt, hogy az alperes is használja azt a lakrészt, amelyet az elsőfokú bíróság a használatába adott”. Az alperes a megyei bíróság megítélése szerint sem tanúsított olyan magatartást, hogy vele egy házban lakni nem lehet.
A jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a felperes különvagyonához tartozó volt közös lakás (házingatlan) használatának megosztására az 1986. évi IV. törvénnyel módosított 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 31/B. §-ának (3) bekezdése alapján jogi lehetőséget láttak. Az ebben foglalt rendelkezés szerint ugyanis, ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve.
A perbeli esetben nem kétséges, hogy az idézett rendelkezés második fordulata nem alkalmazható. De annak sincs helye, hogy a bíróság azokat a szempontokat, amelyeket a közös tulajdonú vagy közös bérletű lakásnak a házasság felbontása utáni használata elbírálásánál a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése alapján köteles figyelembe venni, a 31/B. §-ának (3) bekezdése rendelkezésével szemben értékelési körébe vonja. Jogszabályt sértett ezért a bíróság, amikor a Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének alkalmazása helyett a felperes különvagyonát képező házas-ingatlan használatát – a megoszthatóság tárgyi és személyi körülményeire figyelemmel – a felek között megosztotta.
Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában megalapozatlanul hivatkozott – a felperes jövedelmi és vagyoni viszonyaival összefüggésben – arra is, hogy a felperes az ingatlan kizárólagos használatra való feljogosítása esetén a lakáshasználati jog ellenértékének az alperesre eső részét nem tudná megfizetni. A fizetési képesség esetleges hiánya csakúgy, mint a fentebb hivatkozott szempontok, a Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének alkalmazását szintén nem zárhatják ki. Egyébként a felperes a fellebbezési tárgyaláson azt adta elő, hogy az alperesnek fizetendő térítés céljára mintegy 50 000 forintot a rokonaitól kölcsön tud kérni.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor – a felperesnek ezt a nyilatkozatát figyelmen kívül hagyva – az elsőfokú ítélet lakáshasználatra vonatkozó rendelkezését helybenhagyta.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság ítéletét a lakáshasználatra vonatkozó részében – a perköltségre is kiterjedően – a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a városi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárás során a városi bíróságnak a kifejtett szempontok alapulvételével kell döntenie a lakáshasználat kérdésében, és le kell folytatnia a szükséges bizonyítást annak elbírálásához, hogy az alperest a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső része fejében a Csjt. 31./C. §-ának (3) bekezdése alapján milyen összegű térítés illeti meg. Ezzel összefüggésben nem mellőzhető a szakértői vélemény kiegészítése az ingatlan lakott forgalmi értéke vonatkozásában, továbbá annak tisztázása, hogy az életközösség alatt elvégeztetett értéknövelő beruházások az ingatlan forgalmi értékében (és így a használati jog ellenértékében) mennyiben fejeződnek ki, végül fel kell deríteni a felek vagyoni és jövedelmi viszonyait is. (P. törv. II. 20 237/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás