PK BH 1989/361
PK BH 1989/361
1989.09.01.
Az 1947. június 1. napja előtt nagykorúvá vált személyek esetén apaság bírói megállapításának nincs helye [Csjt. 56. §; 1946: XXIX. tv.; Pp. 295. §].
Az I. r. felperes apja: G. Menyhért 1925. szeptember 20-án született Algyőn G. E. anyától és 1968. november 19-én halt meg.
G. Mihály II. r. felperes 1923. szeptember 8-án Felsőgallán született, anyja ugyancsak G. E.
Mind az I. r. felperes apja, mind a II. r. felperes házasságon kívül született, az akkori jogszabályok értelmében törvénytelen gyermek, akiknek apját a születési anyakönyv nem tünteti fel. Születésük idején édesanyjuk együtt élt az 1888. december 8-án Algyőn született V. M.-al, aki 1957. július 6-án halt meg.
V. M. és G. E. az I. r. felperes apjának és a II. r. felperesnek a születését követően házasságot kötöttek. Ebből a házasságból 1936. augusztus 4-én V. S. nevű gyermekük született.
A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az I. r. felperes apjának: G. M.-nek, valamint a II. r. felperesnek V. M. az apja.
Az ügygondnok a bizonyítás lefolytatását követően a kereset teljesítését nem ellenezte.
A kerületi bíróság a kijavított ítéletével a keresetnek helyt adott: V. M.-et az I. r. felperes apjának, valamint a II. r. felperesnek az apjává nyilvánította. Ítéletének indokolása szerint az egybehangzó tanúvallomások alapján bizonyított az a tény, hogy néhai V. M. és G. E. az 1920-as évek elejétől kezdődően élettársakként együtt éltek, és V. M. a Mihály és Menyhért nevű gyermekeket kezdettől fogva magáénak ismerte el.
A tanúvallomásokat az a tény is alátámasztja, hogy a II. r. felperes személyi igazolványában, illetőleg iskolai értesítőjében egyaránt V. M. van feltüntetve apaként. A bizonyítékok értékelése alapján ezért az a következtetés vonható le, hogy az I. r. felperes apja és a II. r. felperes V. M. és G. E. élettársi kapcsolatából születtek, a Csjt. 38. §-ának (2) bekezdése értelmében tehát az apjuk.
A kerületi bíróság ítélete fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A jogerős ítélet ellen emelt óvás alapos.
A Csjt. 38. §-ának (4) bekezdése szerint az apaság bírósági megállapítását maga az apa, a gyermek, a gyermek halála után leszármazója kérheti.
A gyermek és a leszármazó perlési jogosultságát az 1952. évi 23. számú törvényerejű rendelet (Csjt.) 56. §-ának (2) bekezdése akként korlátozza, hogy a Csjt. hatálybalépése után családi jogállás megállapítása iránt indított perre akkor is a Csjt. rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a gyermek a Csjt. hatálybalépése előtt született; az azonban, aki az 1946. évi XXIX. törvény hatálybalépésének napján (1947. június 1.) nagykorúságát már elérte, az apaság megállapítása iránt a Csjt. alapján sem indíthat keresetet. A Csjt. hatálybalépését megelőzően pedig az 1946. évi XXIX. törvény 38. §-ának (3) bekezdése zárta ki az atyaság bírói megállapítását olyan gyermek tekintetében, aki a törvény hatálybalépésekor már elérte a nagykorúságot.
Az utóbb említett törvény hatálybalépésekor a nagykorúság korhatárát a 10 470/1945. (XI. 16.) ME rendelet 1. §-ának (1) bekezdése a huszadik életévben állapította meg. Tekintettel arra, hogy az I. r. felperes apja 1925-ben a II. r. felperes pedig 1923-ban született, 1947. június 1-jén 20. életévüket már mindketten betöltötték, így nagykorúak voltak, annak megállapítása érdekében tehát, hogy ki az apjuk, sem a korábbi, sem a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem volt helye perindításnak.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a kerületi bíróság eljárási szabályt is sértett. A bíróságnak ugyanis az ügygondnok kirendeléséről a Pp. 295. §-ának (3) bekezdése értelmében a gyámhatóságot értesítenie kell, és tájékoztatnia kell a per adatai szerint ismert helyen lakó egyenes ági rokonokat a beavatkozás lehetőségéről. A kerületi bíróság a gyámhatóságot a törvény rendelkezésével ellentétben nem értesítette, V. S. egyenes ági rokont pedig tájékoztatta ugyan a beavatkozás lehetőségéről, de azzal, hogy a következő tárgyalás időpontjáról a bíróság polgári irodája 1988. január 1. napját követően ad felvilágosítást. A kerületi bíróság ezzel szemben már az 1987. december 30-i tárgyaláson kihirdette az ítéletet. V. S. így nem volt abban a helyzetben, hogy a Pp. 295. §-ának (3) bekezdésében biztosított beavatkozási jogát gyakorolhassa.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a kerületi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperesek keresetét elutasította, egyben a felpereseket a Pp. 78. §-a alapján a perköltség megfizetésére kötelezte. (P. törv. II. 21 165/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás