• Tartalom

BK BH 1989/390

BK BH 1989/390

1989.10.01.
Aki a jogtalan használat céljából elvett gépjárművön utasként utazik, nem valósít meg bűncselekményt [Btk. 327. §1 (1) bek., 21. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a II. r. vádlottat, mint bűnsegédet ittas járművezetés vétségében és jármű önkényes elvételének vétségében, és mint tettest lopás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.
A megállapított tényállás szerint az I. r. vádlott a vádbeli napon a N. I. tulajdonában levő erőgéppel a sértett tudta és beleegyezése nélkül az esti órákban az italboltba ment, ahol több ismerőse között összetalálkozott a II. r. vádlottal. Az este folyamán együtt italoztak kb. 9 óráig. Az I. r. vádlott ez ideig kb. 1 liter sört fogyasztott el. Mivel az italboltban záróra volt, a vádlottak közösen vettek még 5 üveg sört, és egy üveg vodkát, amit betettek a traktorba, és így együtt indultak tovább. A gépet továbbra is az I. r. vádlott vezette, utasként abban a II. r. vádlott foglalt helyet, aki már az italboltban értesült arról, hogy az I. r. vádlott a N. I. tulajdonában levő traktort engedély nélkül használja.
Egy másik italboltban tovább folytatták az italozást, de kb. 10 óra körül innen is tovább indultak. A késő éjjeli órákban leállt a gépük, és így nem tudtak tovább menni. Ekkor elhatározták, hogy valamilyen segítséget kérnek.
Útközben rátaláltak egy úthengerre. A II. r. vádlott megkísérelte az úthenger 2400-2600 forint értékű akkumulátorának az ellopását, ez azonban nem sikerült, mert megzavarták.
A megyei bíróság a II. r. vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett jármű önkényes elvételének vétsége és ittas járművezetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság részben tévesen vont következtetést II. r. vádlott bűnösségére.
A II. r. vádlott azon túl, hogy I. r. vádlottal – aki saját elhatározásából kereste fel az italboltot szeszes ital fogyasztása céljából – együtt italozott, nem gyakorolt semmilyen hatást I. r. vádlottra annak érdekében, hogy szeszes italtól befolyásolt állapotban gépjárművet vezessen. Önmagában az, hogy a gépjárműbe utasként maga is beült, a büntetőjogi felelősségét nem alapozza meg, legfeljebb erkölcsileg kifogásolható, hogy nem akadályozta meg a gépjármű további vezetését.
A fentiek miatt a II. r. vádlott a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédként sem valósította meg a Btk. 188. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ittas járművezetés vétségét.
A tényállásban írtak szerint az I. r. vádlott a gépjárművet jogtalan használati célzattal már elvette akkor, amikor erről tudva a II. r. vádlott abba utasként beült. A tudomásszerzéskor és az utaskénti utazáskor az I. r. vádlott a bűncselekményt már befejezte, az után már az utaskénti utazás nem hathat szándék-erősítőleg az elkövetőre, így felelősségének megállapítására a Btk. 327. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jármű önkényes elvételének vétségében még bűnsegédi bűnrészesként sem kerülhet sor. [Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2. Bf. 307/1988. sz.].
1

A Btk. 327. §-át újonnan megállapította az 1997: LXXIII. törvény 55. §-a.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére