GK BH 1989/414
GK BH 1989/414
1989.10.01.
I. Jogosulatlanul végzett kereskedelmi tevékenység keretében alkalmazott – szükségtelen közvetítői díjat tartalmazó – ár tisztességtelen úralkalmazásnak minősül és gazdasági bírságfizetési kötelezettséget keletkeztet [1984. évi IV. tv 17. §; 31/1984. (X. 31.) MT r. 3. § a) pont, 5. §**; 32/1984. (X. 31.) MT r.1 11. §, c) pont; 38/1984. (XI. 5.) MT sz. r. 5. § (1) bek. b) pont].
II. Az árhatóság, által a tisztességtelen árat érvényesítő terhére előírt visszatérítési, illetőleg a Piaci Intervenciós Alapba történő befizetési kötelezettség a gazdasági bírságalap és illetékalap számításánál csökkentő tényezőként nem vehető figyelembe [42/1987. (X. 13.) MT r. 8. § (1)–(2) bek.; GKT 3/1976. sz.].
Az elsőfokú bíróság a legfőbb ügyész indítványának helyt adva az I. r. eljárás alá vont vállalatot 375 000 Ft, a II. r. eljárás alá vont vállalatot pedig 403 000 Ft gazdasági bírsággal sújtotta. Az ítélet indokolása szerint az I. r. eljárás alá vont fél árucsere-forgalom keretében francia gyártmányú színes televízió képcsöveket, beszerzési áron értékesített az egyik rádió és villamossági vállalatnak, amely, ennek – fejében a képcsövekkel gyártott színes televíziókat termelői áron eladta az I. r. eljárás alá vont félnek, aki azokat boltjaiban, illetve szervizhálózatán keresztül értékesítette. A gyártómű a televízió készülékek termelői árát 29 331 Ft-ban, nagykereskedelmi árát 35 062 Ft-ban, fogyasztói árát pedig 37 500 Ft-ban tüntette fel a készülékek dobozán. Az I. r. eljárás alá vont vállalat 148 db készüléket a miskolci üzemegységén keresztül – amely kiskereskedelmi tevékenység folytatására nem volt jogosult 37 000 Ft egységáron értékesítette a II. r. eljárás alá vont félnek. Az I. r. eljárás alá vont vállalat nagykereskedelmi tevékenységet végzett, ezért a kiskereskedelmi árrést jogtalanul számította fel. A II. r. eljárás alá vont vállalat pedig – bár ismerte a már kialakult fogyasztói árakat – a számára hátrányos üzlet következményeit a fogyasztókra hárítva, a készülékeket 39 600 Ft-os egységáron értékesítette. Az így kialakított árak nem illenek bele a hazai árviszonyokba, mert az I. r. eljárás alá vont az azonos típusú TV készülékeket – más fogyasztóknak adott árengedmény folytán – lényegében nagykereskedelmi áron 35 062 Ft-ért értékesítette, a készülékek fogyasztói ára pedig országosan 37 500 Ft volt. Az eljárás alá vont vállalatok magatartása a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló 1984. IV. tv. (tov.: tv.) 17. §-ába ütközött, ezért velük szemben a 32/1984. (X. 31.) MT rendelet (tov.: R) 5. §-ának (1) bekezdése alapján gazdasági bírságot kellett kiszabni.
Az ítélet ellen mindkét eljárás alá vont vállalat fellebbezett.
Az I. r. eljárás alá vont az ítélet megváltoztatását, a bírságindítvány elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a gyártómű által feltüntetett kereskedelmi eladási ár csupán ajánlott árnak tekinthető, mert a gyártómű csak irányhaszonkulccsal képes a kereskedelmi árat kalkulálni. A termék szabad árformába tartozik, a jogszabály az irányhaszonkulcstól való eltérést nem korlátozza, az Országos Árhivatal pedig 1987. június 16-i állásfoglalásában megállapította, hogy az általa alkalmazott eladási ár nem volt tisztességtelen. Előadta továbbá, hogy a televízió készülékek értékesítésével nem folytatott kiskereskedelmi tevékenységet, hanem az alapító okiratban engedélyezett ún. demigrosz kereskedelmi tevékenységet végzett.
A II. r. eljárás alá vont fellebbezése elsődlegesen a sérelmezett ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítására, másodlagosan az ítélet megváltoztatására és az indítvány elutasítására irányult. Fellebbezését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság nem kellően értékelte azt a tényt, hogy a perbeli időben a kereslet jelentősen meghaladta a kínálatot, ami az áreltérítést indokolttá tette, és amelynek mértéke a nagykereskedelmi árra vetítve nem haladta meg a 6,5 %-os kiskereskedelmi árrést. Az elsőfokú bíróság a 37 500 Ft-os árat lényegében maximált árként kezelte, és nem folytatott le bizonyítást arra nézve, hogy ehhez az árhoz viszonyítva a 39 600 Ft-os ár valóban aránytalanul magas-e. Tagadta, hogy jelentős anyagi előnyre tett szert, illetve, hogy a fogyasztóknak jelentős kárt okozott. Végül sérelmezte, hogy a gazdasági bírság összegének, valamint az eljárási illetéknek a kiszámításánál az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe azt, hogy a helyi árhatóság által jogtalannak minősített árbevételből a fogyasztókat kártalanította, illetve annak fennmaradó részét a Piaci Intervenciós Alapba befizette.
A legfőbb ügyész képviselőjének indítványa az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és okszerűen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a gazdasági bírság kiszabásának törvényi előfeltételei megvalósultak. A fellebbezésekre tekintettel azonban az indokolást a következőkkel kellett kiegészíteni.
A tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló tv. 17. §-ának (1) bekezdése szerint tilos a tisztességtelen ár érvényesítése. A 31/1984. (X. 31.) MT rendelet 3. §-ának a) pontja értelmében szabad árforma esetében tisztességtelen az ár, ha aránytalanul magas. A rendelet 5. §-ának rendelkezése szerint az ár akkor aránytalanul magas, ha hasonló, illetve helyettesítő termék árával nincs összhangban, és ezáltal nem illik bele a belföldön kialakult árarányokba.
E jogszabályi rendelkezések összevetéséből következik, hogy amennyiben az ár eltér a belföldön kialakult piaci árarányoktól, illetve azt meghaladja, akkor is tisztességtelen lehet, ha az árba csak a ténylegesen felmerült költségeket és nyereséget építették be. Az I. r. eljárás alá vont vállalat a perbeli készülékeket kereskedelmi eladási áron értékesítette. Ez az ár a 43/1987. (X. 13.) MT rendelettel módosított 38/1984. (XI. 5.) MT rendelet 5. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint – a piaci viszonyoktól függően – az áru beszerzési költségén felül a forgalmi költségeket és a kereskedelmi nyereséget magába foglaló kereskedelmi árrésre nyújt fedezetet. Az iratokhoz csatolt dr. F. A. árszakértő véleményéből kitűnően, a perbeli időszakban érvényben lévő 11,5 %-os hatósági irányhaszonkulccsal történő fogyasztói árképzés esetén készülékenként 33 142 Ft-os árat kapnánk.
Az I. r. eljárás alá vont vállalat tevékenységi körébe – alapító okirata szerint – különféle, főleg híradástechnikai és villamossági gépek javítása tartozik, termelőeszköz és készletező nagykereskedelmet az alaptevékenységéhez tartozó termékekre folytathat, demigrosz kereskedelmet pedig a vegyesipari cikkek körében, melyeket a felhasználók, illetve fogyasztók részére közvetlenül értékesíthet. Az I. r. eljárás alá vont miskolci üzemegysége, mint ahogyan azt maga is előadta, szervizként funkcionál, nem pedig üzletként, tehát kiskereskedelmi tevékenységet csak külön engedéllyel folytathatna, ilyen engedéllyel azonban nem rendelkezett. Az I. r. eljárás alá vont a perbeli készülékeket az iratok között elfekvő bizonylatok szerint több száz kiskereskedelmi vállalatnak ténylegesen 35 062 Ft/db kereskedelmi eladási áron értékesítette, amely megfelelt a gyártómű által feltüntetett nagykereskedelmi árnak és ugyanilyen áron szállított saját kiskereskedelmi hálózatának is. Ténylegesen kialakult és állandósult tehát a piacon ez a kereskedelmi ár, amelyhez az 5,6 %-os kiskereskedelmi árréssel növelt fogyasztói ár is igazodott. Ilyen körülmények között értékesített az I. r. eljárás alá vont vállalat miskolci üzemegysége 148 db készüléket a II. r. eljárás alá vont vállalatnak 37 000 Ft/db kereskedelmi eladási áron, amely azzal a következménnyel járt, hogy az országos 1875 Ft nagykereskedelmi árréssel szemben az I. r. eljárás alá vont vállalat központja termékenként 2320 Ft-ot, miskolci szervize pedig 1502 Ft árrést realizált (M. Városi Tanács VB Ipari Osztálya 1174/1986. sz. irata).
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az Országos Árhivatal azon álláspontjával, amely szerint az I. r. eljárás alá vont ára azért nem volt tisztességtelen, mert a francia gyártmányú képcsövek beszerzésével termelői többletköltségeit a nagykereskedelmi árba beépíthette. Az I. r. eljárás alá vont vállalat ugyanis az említett 37 000 Ft-os egységárat csak az adott ügylet kapcsán alkalmazta, és semmi adat nincs arra, hogy ezzel a gyártóval szemben fel nem számított kiadásai megtérülését kívánta elérni, erre ez az ügylet nyilván nem is lett volna alkalmas. A kiskereskedelmi árrés megosztásával kapcsolatos árhivatali álláspont azért nem fogadható el, mert a miskolci üzemegység kiskereskedelmi tevékenység folytatására nem volt jogosult [32/1984. (X. 31.) MT r. 11. § c) pont]. Tény, hogy az I. r. eljárás alá vont árai a perbeli ügylet esetében meghaladták a belföldi piaci árarányokat, és olyan jelentős mértékben lépték túl a hatósági irány-haszonkulcsot is, hogy mindezek az alkalmazott árat aránytalanul magassá és tisztességtelenné tették.
Az egészséges piacgazdálkodásban az indokolatlanul magasabb áron kereskedő gazdálkodó szervezeteket, illetve magánszemélyeket a piaci mechanizmus kiszűri azzal, hogy termékeiket nem tudják értékesíteni. A hiánygazdálkodással terhes piaci körülmények között azonban az áremelések tovább gyűrűznek.
A II. r. eljárás alá vont a drágábban vásárolt termék árát valóban csak a kiskereskedelmi árréssel növelte, így azonban televíziónként 2100 Ft-tal túllépte a termék piaci árszintjét, és ezen túlmenően más kereskedelmi egységektől 35 062 Ft egységáron beszerzett készülékek árát is ehhez a magasabb fogyasztói árhoz igazította. Az így kialakított ár a már ismertetettek szerint, minthogy a forgalmazók egységesen alacsonyabb árat alkalmaztak, eltért a belföldön kialakult árarányoktól, és megfelelő választék hiányában az alkalmazott áremelés nem oldotta fel a kereslet-kínálat feszültségét, hanem az áremelést éppen a hiány tette lehetővé.
Az I. r. eljárás alá vont vállalat a tisztességtelen áralkalmazásával 286 750 Ft, a II. r. eljárás alá vont 310 000 Ft árbevételt ért el. Ez a vagyoni előny abszolút számban akkor is jelentős, ha a vállalatok forgalmához viszonyítva csekély, a fogyasztói kár pedig mindenképpen jelentős, ezért a tv. 22. §-ában írt feltételek megvalósultak.
Az elsőfokú bíróság a gazdasági bírság összegét a felhívott jogszabályok szerint helyesen határozta meg. A II. r. eljárás alá vont által hivatkozott GKT 3/1976. sz. állásfoglalás csak arra az esetre irányadó, ha a vállalat a jogosulatlanul elért anyagi előnyt a PM Bevételi Főigazgatóságnak arra a számlájára fizeti be, amelyre a bírságot is át kell utalni. Ez esetben ugyanis a bírság egy része már elvonásra kerül. A perbeli ügyben a II. r. eljárás alá vont a fogyasztókat a 42/1987. (X. 13.) MT r. 8. §-ának (1) és (2) bekezdései alapján hozott jogerős államigazgatási határozat alapján kártalanította, ezért ennek összegét a bírság alapjából nem lehet levonni, és ugyanezen okból az az illetékfizetési kötelezettség körében sem értékelhető.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31 623/1988. sz.)
** a 31/1984. (X. 31.) MT r-t a 42/1987. (X. 13.) MT r. hatályon kívül helyezte, a tétel azonban az új jogszabály 4. §-ának a) és e) pontjai figyelembevételével továbbra is helytálló.
1
A gazdasági bírságról szóló MT rendeletet az 1990: LXXXVI. törvény, az utóbbit az 1996: LVII. törvény, a tisztességtelen ár megállapításáról szóló rendeletet az 1990: LXXXVI. törvény hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás