BK BH 1989/426
KK BH 1989/426
1989.10.01.
Lefokozás alkalmazása rendfokozatban visszavetés helyett hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt [Btk. 131., 133. §].
A katonai bíróság a rendőr főtörzsőrmester vádlottat 9 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 8 hónapi – végrehajtását tekintve 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 1 évre a rendőr törzsőrmesteri rendfokozatban visszavetésre és 8000 Ft pénzmellékbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen a katonai ügyész súlyosításért, a lefokozás mellékbüntetés alkalmazása végett fellebbezett.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott, mint körzeti megbízott, 1988. augusztusában, szeptemberében és októberében nyomozást folytatott ismeretlen tettesek ellen kisebb tárgyi súlyú tulajdon elleni bűncselekmények miatt. Ennek során kilenc ügyben a vétségi eljárás lefolytatásáról szóló jelentést meghamisította. Több tanút meg sem hallgatott, más esetekben pedig az általuk elmondottak tartalmától eltérően foglalta nyilatkozatukat a jelentésbe.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította: tévedett a katonai bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott a rendfokozat viselésére nem vált méltatlanná. A vádlottat ugyanis korábban már kétszer hivatali működése során megvalósított bűncselekmények miatt a bíróságok felelősségre vonták. Emellett a jelenleg elbírálttal azonos magatartás miatt elöljárói is megfenyítették. Mindezek ellenére tovább folytatta az ilyen jellegű cselekmények megvalósítását. Tevékenységének eredményeként kilenc ügyben szereplő ismeretlen elkövetők felkutatása érdekében semmit nem tettek, az eljárást megszüntették. A bűncselekménye jelentős súlyára, valamint a felsorolt körülményekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott méltatlan a további rendőri szolgálatra és az ezzel összefüggő rendfokozatra, ezért a Btk. 131. §-a alapján őt mellékbüntetésül lefokozta. (Katf. I. 92/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
