BK BH 1989/428
BK BH 1989/428
1989.11.01.
Közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés tartamának megállapításánál irányadó szempontok [Btk. 59. §].
A városi bíróság ítéletével a terheltet ittas járművezetés vétsége miatt 15 %-os bércsökkentés mellett letöltendő 1 évi javító-nevelő munkára és 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az ítéleti tényállás szerint a terhelt magánlaksértés, lopás és közlekedési bűncselekmények miatt korábban öt alkalommal volt elítélve. Ebből közlekedési vétség, illetve ittas járművezetés vétsége miatt két esetben volt pénzfőbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélve, utoljára a városi bíróság 1986. május 19. napján jogerős ítéletével ittas járművezetés vétsége miatt – a végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – 6 hónapi szabadságvesztésre, 3000 forint pénzmellékbüntetésre, és 4 évre a járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A terhelt a vádbeli napon a délelőtti óráktól nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Déltájban személygépkocsival megkísérelt kiállni lakásának garázsából, azonban a ház előtti szilvafának ütközött. Mintegy 30-35 méter megtétele után a gépkocsi vezetését egy ismerősének adta át, és tovább közlekedtek a közeli bisztróig. A terhelt a jármű vezetésekor közepes fokú – vérében 1,09-2,1 ezrelékes – alkoholos befolyásoltság állapotában volt.
A megyei bíróság az ügyészi fellebbezésnek helyt adva az elsőfokú ítélet büntetést kiszabó rendelkezését megváltoztatta: a terheltet fogházban végrehajtandó 8 hónapi szabadságvesztésre, 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte a terheltre kiszabott 6 hónapi szabadságvesztés végrehajtását. Felhívta az elsőfokú bíróságot az összbüntetési eljárás lefolytatására.
A közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés tartamát meghatározó rendelkezés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A megyei bíróság az ügyésznek az elsőfokú ítéletben kiszabott közúti járművezetéstől eltiltás tartama súlyosítására irányuló fellebbezését azért nem találta alaposnak, mert a terhelt viszonylagosan rövid távolságon vezetett személygépkocsit.
A megyei bíróság szemlélete ebben a vonatkozásban téves.
A közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása és a kiszabásra kerülő büntetés tartamának meghatározása szempontjából döntően annak van jelentősége, hogy az elkövető a konkrét cselekményen túlmenően egész közlekedési előéletét is figyelembe véve, mint járművezető, jelent-e és ha igen, úgy milyen mértékben veszélyt a közúti forgalomban.
Megállapítható ebben a vonatkozásban, hogy a terhelt ittas járművezetés miatt ez esetben már negyedik alkalommal került bíróság elé. Az első két esetben pénzfőbüntetés alkalmazásával egyidejűleg, majd a harmadik alkalommal feltételesen alkalmazott szabadságvesztés mellett ítélték közúti járművezetéstől eltiltásra.
A törvényességi óvással érintett cselekményét feltételes elítélésének tartama alatt és a közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, érvényes járművezetői igazolvány nélkül követte el. Jelen esetben a járművel fának ütközése és a szomszédai reakciója is kényszerítette arra, hogy a gépkocsi további vezetését ismerősének adja át.
A terhelt esetében a közúti járművezetéstől eltiltás alkalmazása minden kétséget kizáróan szükséges; annak tartama meghatározása szempontjából a terhelt személyi veszélyessége a döntő. Ez utóbbit illetően a járművezetőkre vonatkozó alkoholos fogyasztással kapcsolatos tilalom rendszeres gátlástalan megszegése; a korábbi ítéletnek a járművezetéstől 4 évi eltiltását kimondó rendelkezésével szembehelyezkedése olyan nagy nyomatékú körülmény, melynek a kiemelten vizsgált mellékbüntetés tartama meghatározásánál jelentősége van. Az ügyben eljárt bíróságoknak a büntetési tartam tekintetében elfoglalt álláspontja egyben azt is eredményezte, hogy mivel a mellékbüntetések összbüntetésbe foglalására nincs lehetőség, a törvényességi óvással megtámadott 2 év tartamú mellékbüntetésnek nincs gyakorlati jelentősége: annak végrehajtása ugyanis beleolvad a közúti járművezetéstől a megelőző ítéletben alkalmazott 4 évi eltiltás végrehajtásába.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a terheltet 6 évre tiltotta el a közúti járművezetéstől. (B. törv. IV. 653/1988. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
