BK BH 1989/430
BK BH 1989/430
1989.11.01.
A testi sértés nem minősül aljas indokból elkövetettként, ha a terhelt az apja életének a sértett által történt kioltása miatti indítékból fakadóan, emiatti megtorlásként bántalmazza a sértettet; ugyanakkor az emiatti indíték méltányolható motívumként nem értékelhető [Btk. 170. § (3) bek.].
A kerületi bíróság társtettesként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt az I. r. terheltet – a végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett, a végrehajtás elrendelése esetén börtönben végrehajtandó – 1 év 4 hónapi szabadságvesztésre és 3000 forint pénzmellékbüntetésre, míg a II. r. terheltet, mint különös visszaesőt börtönben végrehajtandó 1 év 7 hónapi szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A bíróság halált okozó testi sértés bűntette miatt több személy ellen indított büntető ügyben hirdetett ítéletet. A tárgyaláson az elhalt hozzátartozói – közöttük az I. r. és a II. r. terheltek – is jelen voltak. Az I. r. terhelt az elhalálozott fia, míg a II. r. terhelt a sógora volt. A hozzátartozók a kihirdetett ítélettel nem voltak elégedettek: nemtetszésüknek hangot adva fenyegető tartamú kijelentéseket tettek. Viselkedésük miatt a tanács elnöke a család tagjait visszahívta, és a leginkább hangoskodó I. r. terheltet figyelmeztetésben részesítette. A bíróság épületét elhagyva az említett személyek a parkoló gépkocsijuk felé haladtak.
Az I. r. terhelt közölte a vele levő személyekkel, hogy kérdőre vonja a sértettet, miért kellett az édesapjának meghalnia. A két terhelt visszafordult a sértetthez, és a vele együtt haladó más személyekhez mentek, és az I. r. terhelt az említett kérdést feltette.
A sértett azonban nem az I. r. terhelt által elvárt módon, bár nem fenyegetve reagált a kérdésre. Ekkor az I. r. terhelt hozzátartozói a sértett feleségét az úttestre lökték, az I. r. terhelt pedig megütötte a sértettet. Az I. r. terhelt hozzátartozói ugyancsak beavatkoztak a sértett bántalmazásába. A sértett a támadástól a földre került, ott megrugdosták, és amikor a földről sikerült felállnia; az őt bántalmazó személyek a ház falához szorították, az I. r. és a II. terheltek a kezeit lefogták, míg a bántalmazó csoportból egy ismeretlen személy valamilyen éles tárggyal a sértett arcát, fejét, nyakát összevagdosta. A sértett az arcán és a nyakán összességében is 8 napon belül gyógyuló, metszett sérüléseket szenvedett el, melyek maradandó esztétikai torzulást okoztak.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság mindkét terhelt javára enyhítő körülményként értékelte, hogy a cselekményüket társadalmilag méltányolható okból eredő elkeseredésükben követték el.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az I. r. terhelttel szemben a pénzmellékbüntetés kiszabását mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A fellebbezési eljárás során a másodfokú bíróság a két terhelt cselekményét emberileg méltányolható motivációjúnak ítélte meg.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy az elkövetés körülményeire, annak helyére és idejére figyelemmel indokolatlan volt az I. r. terheltre kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztése, az ügyészi fellebbezés hiányában érvényesülő súlyosítási tilalom okából azonban ezt a büntetéskiszabási hibát nem állt módjában kiküszöbölni.
A terheltek terhére emelt törvényességi óvás alapos.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a törvényességi óvásnak azzal az álláspontjával, hogy önmagában a bosszúállással motivált elkövetési magatartást társadalmilag méltányolható okú elkeseredésnek, illetve emberileg méltányolható motívumnak nem lehet minősíteni. Nem engedhető meg, hogy a bíróság által elbírált bűncselekmények sértettjei az elítélttel szemben tanúsított megtorlással fejezzék ki elégedetlenségüket, és ezt a bíróságok méltányolandó indítékként kezeljék.
Nem értett egyet ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság azzal, hogy a méltányolhatóság hiánya egyben aljassá és minősíti a terheltek bosszúját. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében kifejtettekre figyelemmel a terheltek elkövetési magatartása – mert azt az adott esetben az apa, illetőleg a sógor elvesztése miatti megtorlás motiválta – aljasnak nem minősíthető.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak a törvényességi óvást abban a részében, amely mindkét terhelt cselekményének aljas indokból elkövetettként való minősítésére vonatkozott. Egyetértett ugyan akkor a Legfelsőbb Bíróság azzal az állásponttal, hogy nincs alap az I. r. terheltre kiszabott szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre történő felfüggesztésének. Ezt az intézkedést a bűnösségi körülmények nem indokolják, másrészt az útonálló jellegű elkövetést is szem előtt tartva, nem volt megállapítható az I. r. terhelt javára olyan különös méltánylást érdemlő ok, amely az 1 évet meghaladó szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztését indokolttá tette volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az első- és másodfokon hozott bírósági ítéletnek az I. r. terhelt szabadságvesztés büntetése végrehajtását próbaidőre felfüggesztő rendelkezése törvénysértő, ezért e határozatok említett rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztését mellőzte. [B. törv. IV. 190/1988. sz.].
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás