PK BH 1989/441
PK BH 1989/441
1989.11.01.
I. A honvédelmi kötelezettséget teljesítő személy részére meg kell téríteni az életének, egészségének vagy testi épségének sérelméből eredő, e kötelezettségek teljesítésével összefüggő kárát. A honvédségi szerveknek az ilyen igényt elbíráló határozata bírósági úton felülvizsgálható. A bíróság az ilyen igény elbírálása során annak az eldöntésére is jogosult, hogy a kár szolgálati jogviszony keretében következett-e be. Kivételt képez a társadalombiztosítási jellegű szolgáltatások (baleseti járadék, rokkantsági nyugdíj stb.) iránti igények elbírálása, ebben a körben ugyanis kizárólag a honvédségi szervek hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy az igény honvédelmi kötelezettségek teljesítésével összefüggésben keletkezett-e. [1976. évi I. tv.1 49. § (3) bek.; 6/1976. (III. 31.) MT r. 112. és 131. §; 2/1976. (VI. 17.) HM r. 115. és 116. §; 16/1978. (III. 1.) MT r. 1. §, 5. (2) bek.].
II. Kármegosztás honvédségi szolgálati viszony keretében bekövetkező baleseti kár elbírálása során (16/1978. (III. 1.) MT r.2 1. és 2. §].
A felperes 1986. februárjában, a Magyar Néphadseregben teljesített szolgálatot, mint ht. hallgató. 1986. február 7-én délután a felperes és katonatársai az alakulat KISZ-klubjának büféjében kávéztak. Kávézás közben a felperes egyik barátját és katonatársát, A. F.-et a pulton talált fokhagymával ingerelte. A fokhagymát A. F. orra alá tartotta, azzal hadonászott, annak ellenére, hogy a nevezett többször kérte, hagyja abba ezt a játékot. Végül is A. F. a bejáratnál levő ruhafogast hátrálás közben, hirtelen mozdulattal maga elé kapta. A ruhafogas egyik ága belecsapott a folyton előre mozgó felperes jobb szemébe. A felperes jobb szemén súlyos sérülést szenvedett. A sérülés miatt kettős-látása és ezzel összefüggésben 30 %-os munkaképesség-csökkenése keletkezett.
A felperes az alakulatnál kárigényt jelentett be. A felperes balesetét a szolgálati felettes katonai kötelmekkel összefüggőnek minősítette.
A felperes kártérítési igényt terjesztett elő a Magyar Néphadsereg Pénzügyi Szolgálati Főnökségénél. A szolgálati főnökség megismételt eljárás után meghozott határozatával a kártérítési igényt elutasította. A határozat indokolásában nem tette vitássá, hogy a felperes balesete a szolgálati kötelmekkel összefüggően következett be, azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján az alperes mentesül a felelősség alól, mert bizonyította, hogy a kárt kizárólag a károsult felperes magatartása okozta. A Honvédelmi Minisztérium Jogi és Igazgatási Főosztálya az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolásában kifejtette, hogy a felperes cselekménye, „játéka” kívül esik a szolgálati viszony keretén, ebből pedig az következik, hogy az alperes kártérítési felelőssége a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet 1. §-a alapján nem állapítható meg. Álláspontja szerint az első fokon eljáró MN Pénzügyi Szolgálati Főnökség érdemi döntése helytálló, s azt az előbbiek szerinti megváltoztatott indokolással hagyta helyben.
A felperes keresetében az említett határozatok megváltoztatását és azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a keresetlevélben részletezett károk megtérítésére. Álláspontja szerint a baleset a szolgálati viszonnyal összefüggésben következett be, és ezért az alperest vétkességre tekintet nélküli kártérítési felelősség terheli.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, illetve elsődlegesen a másodfokú határozat megváltoztatását és az államigazgatási eljárás megszüntetését. Álláspontja szerint a felperes balesete nem szolgálati viszonnyal kapcsolatban keletkezett, így az alperes felelőssége nem állapítható meg, tehát a szolgálati viszony hiánya folytán az államigazgatási hatóság is akkor járt volna el helyesen, ha az eljárást megszünteti, s a felperest tájékoztatja arról, hogy igényét polgári perben érvényesítheti a Ptk. 339. 5-ának (1) bekezdése és 348. §-ának (1) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában a bíróság kifejtette, hogy a felek közötti jogvitában az 1976. évi I. tv 49. §-ának (3) bekezdése az irányadó. Ennek megfelelően azt kellett vizsgálni, hogy a felperes balesete a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggően keletkezett-e. E tárgyban irányadó a 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 127. §-ában, illetve a 2/1976. (VI. 17.) HM rendelet 115. és 116. §-ában foglalt rendelkezés. Az említett rendelkezésekből pedig az következik, hogy abban a tárgyban: a baleset honvédelmi kötelezettséggel összefüggően történt-e, a rendelet 127. §-ában említett szerv dönt. E döntés ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a honvédelmi miniszterhez van helye fellebbezésnek. Mindebből következik: egy balesettel kapcsolatban annak elbírálása, hogy az adott baleset a szolgálati viszony keretében történt-e vagy sem, az előbbi jogszabályokban említett honvédségi szervek jogosultak dönteni. Ez a döntés nemcsak a balesetet szenvedett személyre, hanem a határozatot hozó szervre, vagyis a Honvédelmi Minisztériumra is kötelező. Utóbb tehát ez a kérdés már nem tehető vitássá sem egy másik államigazgatási eljárásban, sem bírói úton. Ennek megfelelően a bíróság a szolgálati viszony keretét nem vizsgálhatja, csupán azt, hogy az alperes kártérítési felelőssége a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet 2. §-a alapján megállapítható-e. A bíróság a kihallgatott tanúk vallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes huzamos időn keresztül támadó jellegű magatartást tanúsított. Ezzel a magatartásával idézte elő azt a helyzetet, amelynek során A. F. a ruhafogast maga elé kapta. Ennek a helyzetnek a kialakulása és a baleset bekövetkezése tehát a felperes magatartására vezethető vissza, és ez az alperes részéről elháríthatatlan volt, ezért a felperes kártérítési követelése alaptalan.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és kártérítési igénye elismerését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a baleset bekövetkeztének körülményeit, mert A. F. nem védekezésként kapta maga elé a fogast, hanem azzal határozottan a felperes irányába szúrt. Ennek kiemelésére eddig azért nem került sor, mert A. F. a jó barátja volt, és a felperes nem akarta, hogy a balesettel kapcsolatban eljárást indítsanak ellene. Véleménye szerint a fokhagymával való „játszás” nem keletkeztetett olyan helyzetet, amely miatt A. F.-nek jogos védelmi helyzetként egy fogassal kellett védekeznie. A kihallgatott tanúk jelenleg is katonai szolgálatban állnak, mint tiszthelyettesek, így nem tekinthetők elfogulatlannak. Egyébként az esemény rendkívül gyorsan játszódott le, így a tanúk annak minden részletét nem rögzítették.
Az alperes fellebbezésében kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, egyrészt rendelkezzék úgy, hogy az államigazgatási eljárást megszünteti, másrészt módosítsa a tényállást és a jogi indokolást.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a fellebbezések elbírálására az ügyet a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
A fellebbezések az alábbi terjedelemben alaposak.
Az 1976. évi I. tv 49. §-ának (3) bekezdése szerint a honvédelmi kötelezettséget teljesítő személy (halála esetén hozzátartozója) részére meg kell téríteni az életének, egészségének vagy testi épségének sérelméből eredő kárát, ha az a kötelezettség teljesítésével összefügg.
A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a felperes kártérítési igénye alapjául szolgáló baleset a felperes katonai szolgálatának idején történt. Helytálló tehát az elsőfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a felperes kártérítési igényének elbírálása körében mindenekelőtt azt kellett vizsgálni és eldönteni, hogy a baleset a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggően következett-e be.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor vizsgálódása körében a többször módosított 6/1976. (III. 31.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 127. §-ában és az ugyancsak módosított 2/1976. (VI. 17.) HM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 115. és 116. §-ában foglaltakból indult ki.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság álláspontja azért téves, mert a Vhr. 115. és 116. §-ában foglalt rendelkezések az R. 112. §-a (1) bekezdése alkalmazásának végrehajtásául szolgálnak.
Az R. 112. §-ának (1) bekezdése pedig – egyebek között – kimondja, hogy a honvédelmi kötelezettségét teljesítő személy részére, e kötelezettsége teljesítésével összefüggésben bekövetkezett balesete vagy betegsége (a továbbiakban: honvédelmi kötelezettséggel összefüggő baleset) esetén baleseti ellátás jár.
A (2) bekezdés pedig úgy szól, hogy baleseti ellátásként a sérültet baleseti táppénz, baleseti járadék vagy baleseti rokkantsági nyugdíj, halála esetén eltemettetőjét temetési segély, hozzátartozóit pedig hozzátartozói baleseti nyugellátás illeti meg.
A jogszabály helyes értelméből tehát az következik, hogy az annak végrehajtására kiadott egyéb rendelkezések is csak a baleseti táppénz, baleseti járadék vagy baleseti rokkantsági nyugdíj, illetve halál esetén eltemettetési segély és a hozzátartozót megillető baleseti nyugellátás körére vonatkoznak. Tartalmilag tehát a társadalombiztosítási jellegű szolgáltatások elbírálása körében kell a Vhr. 115., illetve 116. §-ában foglalt rendelkezéseket alkalmazni. Így a Vhr. 116. §-ának (4) bekezdésében megnevezett honvédségi szervek állásfoglalása kizárólag az előbb már említett társadalombiztosítás jellegű szolgáltatások elbírálása körében irányadó, és csupán ebben a körben alkalmazandó a Vhr. 116. §-ának (5) bekezdésében foglalt az a rendelkezés is, hogy a minősítő döntés ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a honvédelmi miniszterhez van helye fellebbezésnek. Következik ebből még az is, hogy az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása: az ilyen módon meghozott másodfokú döntés, a honvédelmi miniszter döntése ellen bírói útnak nincs helye, kizárólag a már említett társadalombiztosítás jellegű szolgáltatások körére vonatkozik.
Az egyéb károk tekintetében az R. 131. §-a az irányadó, amely szerint a honvédelmi kötelezettséget teljesítők életének, testi épségének vagy egészségének sérelméből eredő vagy azzal összefüggő károk – az elmaradt jövedelem, a dolgokban okozott kár, a költség és kiadás, a hozzátartozók kára – megtérítésével kapcsolatos szabályokat külön rendelet állapítja meg. Ez a külön rendelet a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet és a végrehajtásról kiadott 4/1978. (III. 5.) HM rendelet.
Az elsőfokú bíróság által elfogadott értelmezés azt jelentené, hogy az említett rendeletek alapján indult eljárásokban az államigazgatási hatóságot, illetve a bíróságot a baleset szolgálati viszonyból eredő minősítésével kapcsolatban kötné a honvédségi szervek álláspontja, amiből az is következik, hogy a jogalap jelentős kérdéseiben az államigazgatási eljárás, illetve a bírósági eljárás formális lenne, s ez a rendeletben megengedett bírói hatáskör csorbítását eredményezné.
Mindez azt jelenti, hogy a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet alapján indult kártérítési igények elbírálása körében az államigazgatási szerveknek, nevezetesen az MN Pénzügyi Szolgálati Főnökségének és a másodfokon eljáró Honvédelmi Minisztérium Jogi és Igazgatási Főosztályának mindig érdemben kell vizsgálnia azt, hogy a kártérítési követelés olyan balesetből, illetve cselekményből ered-e, amelyre a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet 1. §-ában foglaltakból következően a rendelet hatálya kiterjed. Perindítás esetén ugyanezt érdemben kell vizsgálnia az eljáró bíróságnak is.
Az adott esetben tehát a korábbi honvédségi döntéstől függetlenül az első fokú bíróságnak is érdemben kellett volna vizsgálnia azt, hogy a baleset bekövetkeztének körülményeire tekintettel az abból eredő károkra a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet 1. §-ának a) pontja értelmében a rendelet hatálya kiterjed-e, nevezetesen hogy a felperes balesete a szolgálati viszonya keretében a szolgálati jog gyakorlása, kapcsán keletkezett-e.
A feltárt peradatok szerint a baleset a felperes katonai szolgálatának idején, a felperes és társainak pihenő idejében, az alakulatnál működő KISZ-klub büféjében következett be. Maga az alperes sem vitatta, hogy a szolgálati, illetve munkahelyen intézményesült szolgáltatások igénybevételét (pl. orvosi rendelő, könyvtár, büfé, ebédlő stb.) a szolgálati jog gyakorlásának tekinti (fellebbezési eljárásban csatolt 2. számú előkészítő irat 2. oldal utolsó bekezdés). Ezzel azonosan a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint is a szolgálati jog gyakorlása körébe tartozónak minősül a katonák pihenő idejében, oktatás alatt vagy oktatási szünetben tanúsított magatartás is. Az R. 115. §-ának (2) bekezdése szerint is szolgálati jog gyakorlása a jogszabályban, szabályzatban, parancsban vagy más rendelkezésben meghatározott vagy eszerint elvárható, a szolgálati helyen tanúsított magatartás. Tekintve, hogy a baleset a szolgálati helyen, a katonák részére megengedett pihenő időben, az alakulat büféjében, kávézás közben történt, az a szolgálati viszony keretében bekövetkezettnek minősül függetlenül attól, hogy a baleset bekövetkeztének oka volt a felperes gyermekesnek minősíthető játéka is. Önmagában azonban azért, mert a büfében kávézó katonák egymással tréfálnak, esetleg olyan kifogásolható játékot űznek, amely végül balesethez vezet, nem eredményezi azt, hogy a baleset a szolgálati viszony keretén kívülállónak minősülne. Az ilyen magatartások következménye legfeljebb az, hogy az alperes a 16/1973. (III. 1.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján mentesülhet a felelősség alól, vagy kármegosztásra kerülhet sor.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes balesete a szolgálati viszony keretében következett be, ezért az alperes kártérítési felelőssége a 16/1978. (III. 1.) MT rendelet 2. §-ának (1) bekezdése szerint vétkességére tekintet nélkül fennáll.
A továbbiakban azt kellett vizsgálni, hogy a felelősség alóli mentesülésnek, illetve a kármegosztásnak az említett rendelet 2. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételei fennállnak-e.
E vizsgálódás során mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy az alperes kártérítési felelőssége vétkességre tekintet nélküli. Figyelemmel kellett lenni arra, hogy a felelősség alóli mentesülés csak akkor következhet be, ha az alperes bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. A rendelkezésre álló adatokból a mentesülést eredményező következtetésre nem lehet jutni. A balesetet a felperes katonatársa okozta, tehát nem az alperes működési körén kívül eső elháríthatatlan ok. Nem állapítható meg az sem, hogy a kár kizárólag a felperes elháríthatatlan magatartásának következménye. A felperes volt ugyan a balesethez vezető „játék” kezdeményezője, a katonatárs többszöri felszólítására sem hagyta abba a magatartását, de az is megállapítható, hogy a fokhagymával történő „játék”, az azzal való hadonászás elleni védekezés megfelelő módjának sem minősíthető az, hogy a katonatárs, A. F. egy ruhafogast kapott maga elé. Az adott helyzetben – figyelemmel a felperes állandó mozgására is – a védekezésnek ez a módja indokolatlan és előreláthatóan balesetveszélyes volt. Ebből pedig az következik, hogy az alperes a felelősség alól nem mentesülhet, de mentesül a kár viselése alól annyiban, amennyiben azt a felperes vétkes magatartása idézte elő.
Miután a felperes vétkes magatartása megállapítható, a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy kármegosztás alkalmazására kerülhet sor. A kármegosztás mértékét pedig az összes körülmény mérlegelésével, az alperesre terhesebb 60-40 %-ban határozta meg.
Tekintettel arra, hogy a perben érvényesített kártérítési igény összegével az elsőfokú bíróság ez ideig nem foglalkozott, e kérdés tisztázására bizonyítást sem vett fel, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése alapján a keresettel érvényesített jog fennállása kérdésében közbenső ítéletet hozott, és megállapította, hogy a felperest 1986. február 7-én ért balesetért az alperes 60 %-os kártérítési felelősséggel tartozik.
A Pp. 254. §-ának (4) bekezdése szerint pedig a követelés összegére folytatandó tárgyalás végett az iratokat az elsőfokú bíróságnak küldte meg. (Pf. III. 21 192/1988. sz.)
1
Lásd az 1993: CX. törvényt ,s a 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendeletet.
2
Lásd az 1996: XLIV. törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás