PK BH 1989/442
PK BH 1989/442
1989.11.01.
A károsult kárelhárítási kötelezettsége megállapításának feltétele, ha a kárt honvédelmi szolgálati viszony keretében a szolgálati felettes okozta [16/1978. (III. 1.) MT r.1 1-4. §].
A felperes, mint hivatásos tiszt 1979. június 1. napjától – az egészségügyi okból nyugállományba helyezéséig – 1985. március 1. napjáig teljesített szolgálatot a Magyar Néphadsereg egyik alakulatánál.
1983. június 7. napjától kezdődően alegységével néhány napos szakharcászati feladaton vett részt. Az alegység vezetője T. B. mérnök-főhadnagy volt. 1983. június 8-án a szakfeladatok végrehajtása és ellenőrzése során T. B. főhadnagy vezette a GAZ-469 típusú szolgálati gépkocsit. A gépkocsi szervezetszerű vezetője B. L. honvéd volt. T. B. az adott időpontban csak tehergépjármű vezetésére szóló gépjárművezetői engedéllyel rendelkezett, akkor készült a személygépkocsi vezetői vizsgát letenni.
A feladat végrehajtását követően T. B. főhadnagy a felperessel együtt egy italboltban 2-2 korsó sört fogyasztott el, és a gépkocsit, ezt követően is ő vezette. A gépkocsi a táborhelyhez közeledve a földúton felborult. A baleset következtében T. B. főhadnagy könnyebb sérülést, a gépkocsiban tartózkodó felperes és két honvéd nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
A felperest a balesetből eredő sérülései következtében 1985. március 1. napjától kezdődően rokkantsági nyugállományba helyezték. Az Országos Orvosszakértői Intézet megállapítása szerint munkaképesség-csökkenésének mértéke 67 %. A felperes kárigény-bejelentése kapcsán az MN Pénzügyi Szolgálat Főnökség a teljes kár megfizetésére kötelezte az alperest. A Honvédelmi Minisztérium Jogi- és Igazgatási Főosztálya az alperes kárfelelősségét, reá terhesebben 80-20 %-os kármegosztással állapította meg.
A felperes a keresetében az alperes kizárólagos kártérítési felelősségének megállapítását kérte, továbbá azt, hogy a bíróság az alperest a keresetlevélben részletezett kárai megfizetésére kötelezze.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú határozatban alkalmazott kármegosztás helyes, mert a felperes a baleset bekövetkezésében vétkesen közrehatott [16/1978. (III. 1.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság a Pp. 213. §-a (3) bekezdésének alkalmazásával közbenső ítéletet hozott. Ebben megállapította, hogy a felperes 1983. július (helyesen június) 8-án katonai kötelmekkel összefüggésben bekövetkezett balesetéért az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik. A közbenső ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy a felperes vétkes magatartása nem állapítható meg, így az alperes a kártérítési felelősség alól részben sem mentesülhet.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperesnek az 1983. június 8-i balesetével összefüggésben felmerült káraiért az alperes 80 %-os kártérítési felelősségét állapította meg. Az ítélet indokolásában hivatkozottak szerint a körülmények (folyamatos hosszú szolgálat, fáradtság, gépjárművezetői engedély és gyakorlat hiánya, szeszesital fogyasztása) ismeretében a felperestől elvárható lett volna, hogy T. B. főhadnagyot igyekezzék „lebeszélni” a vezetésről, s megkísérhette volna „rávenni” a gépjármű vezetésének a szervezetszerűen kirendelt honvéd részére való átadására. E téren azonban a felperest mulasztás terheli, amely közrehatott a baleset bekövetkeztében.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 16/1978. (III. 1.) MT rendelet (R.) 1. §-ának a) pontja szerint a rendelet hatálya kiterjed: a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tényleges állományának tagjaira a szolgálati viszonyuk keretében.
Az R. 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a fegyveres erő, a fegyveres testület és a rendészeti szerv (a továbbiakban: testület) az 1. §-ban meghatározott személynek, illetőleg hozzátartozójának (a továbbiakban: károsult) az ott meghatározott körben felmerült kárért – a 3. és 4. §-ban foglaltak figyelembevételével – vétkességre tekintet nélkül, teljes mértékben felel.
Az R. 2. §-ának (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy mentesül a testület a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kár a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Ennek hiányában is mentesül a kár azon része alól, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elő.
A peradatok szerint a felek között nem volt vitás, hogy a felperes balesete a szolgálati viszony keretében következett be, tehát a balesettel kapcsolatos kártérítési igényre az említett rendelet szabályai az irányadók. Nem volt vitás az sem, hogy a bekövetkezett balesetért az alperes vétkességre tekintet nélkül felel.
Abban a kérdésben kellett ezután dönteni, hogy a felperes a kár bekövetkeztében vétkes magatartással közrehatott-e, és ennek megfelelően az alperes mentesülhet-e a kár viselésének egy része alól. A bíróságoknak tehát azt kellett vizsgálniuk, hogy a felperes vétkes közrehatása megállapítható-e.
Ebben a kérdésben az elsőfokú bíróság helyesen, a másodfokú bíróság azonban tévesen foglalt állást. Téves a másodfokú bíróságnak az az okfejtése, mely szerint a felperes terhére megállapított kárviselési kötelezettség abból ered, hogy a tőle elvárható kárelhárítást-nem teljesítette. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a károkozó és a károsult magatartásának megítélése nem lehet azonos. Amíg ugyanis mindenki és mindig köteles ügyelni arra, hogy másoknak ne okozzon kárt, addig a károsult részéről állandó és ilyen fokú készenlét nem várható el a kár elhárítását, illetve csökkentését illetően. A károsult számolhat azzal a következménnyel, hogy a károkozástól mindenkinek tartózkodnia kell, kivételes esetektől eltekintve tehát nem várható el tőle a szokásost meghaladó elhárítási készenlét, mint ahogy azt a hegfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma a PK 36. számú állásfoglalásában is kifejtette.
A perbeli esetben ennek a tételnek a szokásosnál is hangsúlyosabb jelentőséget kell kapnia, tekintettel arra, hogy a károkozó egy szigorú feltételek és szabályok között működő testület.
Mindezekre figyelemmel az adott helyzetben, a jogerős ítéletben felsorolt magatartásformák miatt sem állapítható meg a felperes vétkes magatartása. A fegyveres testületek maguk szabályozzák azokat az eseteket, amikor a beosztott lehetősége, illetve kötelezettsége a reá osztott parancs megtagadása, azzal való szembehelyezkedése. Az alperes a perben nem bizonyította, hogy a balesetet megelőző parancsnoki eljárás a szabályzat szerint ezek közé sorolható, illetve a felperes súlyos balesetének előidézésében ezek bármelyike oksági kapcsolatban lenne.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a felperes káraiért az alperest mindössze 80 %-os kártérítési felelősség terheli. Helyesen döntött viszont az elsőfokú bíróság, amikor közbenső ítéletében az alperes teljes kártérítési felelősségét állapította meg.
A kifejtettekre tekintettel, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. (P. törv. III. 21 161/1988. sz.)
1
Lásd az 1996: XLIV. törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás