Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

GK BH 1989/450

GK BH 1989/450

1989.11.01.
Ha egy adott termék belföldön csak egy forgalmazótól szerezhető be, vagyis ha a termék ára nem a keresleti-kínálati (piaci) érték-ítélet alapján alakul ki, a bíróság a szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságának vizsgálatánál a külföldi beszerzési ár és a forgalmazó ráfordításainak összegét, veszi figyelembe. A szerződés megtámadása esetén annak érvénytelenségét az értékkülönbség feltűnő aránytalanságának kiküszöbölésével a bíróság megszüntetheti, és a szerződést hatályában fenntarthatja [Ptk. 201. § (2) bek., 237. § (2) bek.1; 31/1984. (X. 31.) MT r.2 3.; PK 267. sz.].
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben helyt adva 716 133 Ft és évi 20 % kamata, valamint 3603 Ft késedelmi kamat megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítéleti tényállás szerint a felek között létrejött szállítási szerződés teljesítéseként a felperes 1986. december 23-án átadott az alperesnek 75 fm 800 mm-es és 34,5 fm 600 mm-es SANDVIK szalagot. A kikötött 2 547 435 Ft vételárat leszámlázta, melyből az alperes 5 napos késedelemmel csak 1 310 249 Ft-ot fizetett meg. A vételár-különbözet kiegyenlítését azzal az indokkal tagadta meg, hogy a felperesi számlán a termék részegységként került megjelölésre, holott ő csak szalagot rendelt, és a felperes azt is szolgáltatott. Kétségbe vonta, hogy a felperes a szalagon munkát végzett, illetve vitatta annak szükségességét. Az elsőfokú bíróság széles körű tanú- és szakértői bizonyítás lefolytatása alapján azt vizsgálta, hogy a felperes anyagot, esetleg kész- vagy félkész-terméket szállított-e az alperesnek, illetve, hogy az áru ellenértéke az árképzési szabályoknak megfelel-e. A bizonyítékok mérlegelésével tényként állapította meg, hogy a felperes kereskedelmi ügyletet kötött, az ellenérték valótlan tények alapján került kiszámításra, melynek következtében túlszámlázás történt. Az alperesnek szállított SANDVIK szalag részegységgé való tényleges feldolgozását a felperes nem tudta bizonyítani, azt sem a tanú-, sem a könyvszakértői bizonyítás nem igazolta. A szalag méretre vágása, szállítás előtti átvizsgálása, illetve annak szállításra előkészítése és csomagolása nem minősül feldolgozásnak. A felperes tehát az árat olyan tételekkel növelte, amelyeket ténylegesen nem végzett el. Ilyen körülmények között csak a ténylegesen felmerült anyagbeszerzési költségeit, valamint az anyagigazgatási költségeket számíthatja fel: összesen 2 026 382 Ft-ot, melyből az alperes már megfizetett 1 310 249 Ft-ot, így 716 133 Ft-tal tartozik. Az ezt meghaladó felperesi követelés alaptalan.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és annak megváltoztatásával az alperest további 524 656 Ft és évi 20 % kamata megfizetésére kérte kötelezni. A fellebbezés indokolása szerint a tényállás hiányos, iratellenes, az arra alapított döntés pedig téves. A fellebbezés több tekintetben kifogásolta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást. A felperes jogi érvelésének az volt a lényege, hogy a felek az árban megállapodtak, az alperes a külkereskedelmi árak ismeretében fogadta el az árajánlatot, mely az Árhivatal véleménye szerint is beleillik az országos árarányokba. A szalagon végzett munka ipari gyártásnak minősül. A kérdéses munkaműveleteket dolgozói elvégezték, részükre a munkaidő elszámolása és a munkabér kifizetése megtörtént. Az elsőfokú bíróság ítélete nem adta jogszabályi indokát annak, hogy a szerződésben kikötött ellenértéket miért nem tartozik megfizetni a megrendelő.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A Legfőbb Ügyészség indítványt nem terjesztett elő. A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a következő – az ügy eldöntése szempontjából releváns – tényekkel kellett kiegészíteni.
A bizonyítás anyagából megállapíthatóan a felperes többfajta tevékenységet végez, többek között a hiánycikknek számító SANDVIK szalagot importálja tőkés piacról, és a vásárolt terméket feldolgozott áruként adja el. A szalagot az F. Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével szerzi be, és a húsipari vállalatok részére belföldön annak kizárólagos, forgalmazója. Az országosan kialakított egységára a 800 mm-es szalagnak 26 201 Ft/fm, a 600 mm-esnek 16 880 Ft/fm. A F. Külkereskedelmi Vállalattól 20 750 Ft/fm, illetve 11 916 Ft/fm árakon vásárol. A belföldi húsipari vállalatok a N. Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével azonos terméket 17 337 Ft, illetve 9918 Ft egységáron is beszereztek. A szalagok végtelenítéséhez, vágásához, javításához a felperes megfelelő gépparkkal rendelkezik.
Az így kiegészített tényállás alapján a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja a következő.
A jogvita eldöntésénél abból kellett kiindulni, hogy a perbeli termék szabadáras. A becsatolt telexváltásból megállapíthatóan a szerződéses árat a felek szabályos áralku keretében alakították ki. A szállítószalag már a felperes raktárában volt, és az alperes megrendelését azonnal hajlandó volt kielégíteni. A felek között létrejött szerződés a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 22. §-ában szabályozott raktári beszerzésnek minősül, melyre az adásvétel szabályait kell megfelelően alkalmazni. A felperes a szerződést teljesítette, tehát a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdése alapján az alperes is köteles a vételárat megfizetni. Az ellenszolgáltatás mértékét, mint a szerződés lényeges feltételét csak akkor teheti vitássá, ha a szerződés megkötésekor az ár tekintetében megtévesztették, vagy tévedésben volt, és tévedését az alperes okozta, vagy felismerhette, illetve ha az ár feltűnően aránytalan vagy pedig tisztességtelen.
Az áralkuban az alperes alacsonyabb árat akart elérni, amit a felperes nem fogadott el, és végül is a szerződés a felperes által közölt áron jött létre. Az alperes SANDVIK szalagot rendelt, és vállalta, hogy ezért a szerződéses árat megfizeti. Az alperes tehát a feldolgozatlan anyagért is hajlandó volt kifizetni a kikötött vételárat, ismerte a termék külkereskedelmi beszerzési árát is, így sem tévedésre, sem megtévesztésre sikerrel nem hivatkozhat.
Más kérdés, hogy a kikötött ellenszolgáltatás egyenértékű volt-e azzal a szolgáltatással, amelyet a felperes nyújtott. A szerződéses ár természetesen soha sem felel meg pontosan a termék közgazdasági értékének, az eltérés csak akkor tilos, ha az a szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára vezet, illetve ha az ár tisztességtelen. A jogvita elbírálásánál irányadó 31/1984. (X. 31.) MT számú rendelet 3. §-a értelmében szabad árforma esetén akkor tisztességtelen az ár, ha aránytalanul magas.
Az áru értékét a forgalmi érték jelzi, tehát az az ár, amennyiért a piacon beszerezhető. Az árszakértői vélemény szerint az országos árak egységesek voltak, és azokat a piac értékítélete nem kifogásolta. A piaci értékítélet azonban csak akkor fogadható el objektívnek, ha a termékek piacán nemcsak kereslet, hanem megfelelő kínálat is van. A perbeli esetben ezt a terméket kizárólag a felperes forgalmazta, ezért az általa diktált árak önmagukban nem vehetők figyelembe a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének vizsgálatánál.
Árubőség és piaci egyensúly esetén elegendő lenne azt vizsgálni, hogy az alkalmazott szabad ár arányos-e a piaci árakkal. A polgári jogviszonyokban ugyanis nem járható az az út, hogy a vevő által elfogadott szabad ár arányossága tekintetében a bíróság azt vizsgálja, hogy a forgalmazó dolgozói valóban elvégezhették-e azokat a munkákat, amelyekért részükre munkabér kifizetés történt. A perbeli termék, amelyet a felperes eladott, az ő tulajdonában volt, beszerzésével és kezelésével bizonyos költségei merültek fel, s hogy ezek a költségek mennyiben voltak indokoltak, a jogvitában jelentőséggel nem bír, amennyiben a szerződéses ár a piaci árakkal arányos.
A Ptk. 201. §-ának rendelkezése azonban olyan piaci egyensúly esetére épül, amelyben az árak aránytalansága feltűnik, és így a polgári jog eszközeivel az értékarányosság az adott jogvitában megteremthető. A perbeli esetben azonban a kínálati oldalon – a piaci szereplők hiánya miatt – a szerződéses árat nem lehetett a termék forgalmi értékéhez viszonyítani. A tényállásból kitűnően belföldön csak a felperes foglalkozik a termék forgalmazásával, illetve a felhasználók azt külföldről maguk is beszerezhetik. Ilyen körülmények között a Legfelsőbb Bíróság azt a kérdést, hogy az ár feltűnően aránytalan-e, csak a beszerzési ár és a felperes ráfordításainak vizsgálatával tudta eldönteni. A felperes által felszámított élőmunka ráfordítás nem volt jelentős, az árat ténylegesen az önköltségre vetített 24 % nyereség növelte meg. A Ptk. nem határozza meg sem százalékosan, sem abszolút számokban hogy a szolgáltatás-ellenszolgáltatás értékkülönbségét mikor kell feltűnően aránytalannak tekinteni. A bíróságnak az eset összes körülményei alapján kell ezt a kérdést eldöntenie.
A Legfelsőbb Bíróság kiindulva a két külkereskedelmi cég áraiból, valamint a felperes ráfordításaiból, melyek új értéket nem teremtettek, úgy találta, hogy a perbeli esetben, amikor is a felperes részéről feldolgozás nem történt, a F. Külkereskedelmi Vállalat egységáraitól 30-40 % közötti, míg a N. Külkereskedelmi Vállalat áraitól kb. 40-45 %-os eltérés feltűnő aránytalanságot teremt a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között.
A szerződés megtámadása a Ptk. 235. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződést érvénytelenné teszi. A bíróságnak azonban lehetősége van arra, hogy a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a feltűnő aránytalanságot – az érvénytelenséget – kiküszöbölje. Ez azt jelenti, hogy a bíróságnak az értékkülönbség feltűnő aránytalanságát kell megszüntetnie (PK 267. sz. állásfoglalás). Olyan ellenértéket kell tehát megállapítania, amely a felek ügyleti érdekeihez legközelebb áll. A Legfelsőbb Bíróság ebben a körben az egységárakon kívül mérlegelte azt is, hogy a felperes saját devizakeretét használta fel a termék beszerzéséhez, és az alperes várakozás nélkül azonnal hozzá tudott jutni egy kurrens árucikkhez. Ilyen körülmények között a 800 mm-es szalag esetében 24 500 Ft/m, a 600 mm-es szalagnál pedig 13 000 Ft/fm-ben találta megállapíthatónak azt az árat, amellyel a feltűnő aránytalanság kiküszöbölhető. Ehhez képest a termék ára összesen 2 286 000 Ft, melyből az alperes már kifizetett 1 310 249 Ft-ot, így 975 751 Ft-ot tartozik még a felperesnek megfizetni.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében részben megváltoztatta, és az alperes marasztalását megfelelően felemelte. (Legf. Bír. Gf. I. 31 158/1988. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére