PK BH 1989/482
PK BH 1989/482
1989.12.01.
I. A felek lakáshelyzetének végleges és megnyugtató rendezése érdekében a bontóperben elrendelt osztott használatot követően is helye van újabb bírói rendezésnek [Csjt. 31/B. § (6) bek.].
II. A bérlőtársi jogviszony megszűnése [Csjt. 31/B. § (5) bek., 31/C. § (5) bek., 31/D. §; 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 131. §].
III. A lakáshasználati jog ellenértékének méltányosságból való mérséklése [Csjt. 31/C. § (3) bek.].
A peres felek 1977-ben kötött házasságát a bíróság 1988. január 22-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. A bontóperben kötött egyezség szerint két kiskorú gyermekük anyjuknál, az alperesnél nyert elhelyezést, és a felperes havi 4000 Ft gyermektartásdíj megfizetését vállalta. Megállapodtak a felek abban is, hogy a perbeli két és félszobás, összkomfortos, 63 m2-es tanácsi bérlakásuk használatát megosztják: a két szoba az alperes, a félszoba a felperes kizárólagos használatába kerül, a többi helyiség közös használata mellett; a lakás fenntartási költségeit pedig egyenlő arányban viselik. Az egyezségben rögzítették, hogy a házastársi vagyonközösséghez tartozó ingóságokat egymás között megosztották.
A felperes a volt házastársi közös lakásból 1988. február 19-én személyes ingóságaival együtt elköltözött, 1988. március 4-én újabb házasságot kötött, és azóta jelenlegi házastársa szolgálati lakásában lakik, ahova ideiglenes jelleggel bejelentkezett.
A felperes a keresetében azt adta elő, hogy az ismételt házasságkötéssel „a volt közös lakásban való együttélés feltételei megszűntek”, az újabb családalapításhoz pénzre van szüksége, ezért a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső része fejében 110 000 Ft megfizetésére kérte az alperest kötelezni azzal, hogy havi 1000 Ft-os részletekben való teljesítést is elfogad.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert arra hivatkozott, hogy kereseti és jövedelmi viszonyai folytán fizetni nem tud.
A perben a Pp. 2/a. §-a alapján fellépett városi ügyészség indítványa szintén a kereset elutasítására irányult. Az ügyészség álláspontja szerint a házasság felbontását és a volt házastársi közös lakás használatának egyezséggel történő megosztását követően már nincs lehetőség a Csjt. lakáshasználattal kapcsolatos rendelkezéseinek az alkalmazására, így a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó igény érvényesítésére sem.
A városi bíróság az ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 60 nap alatt 110 000 Ft-ot lakáshasználati jog ellenértéke címén. Az ítélet indokolása szerint a volt házastársak lakáshelyzetének a végleges rendezése azáltal következett be, hogy a felperes a lakásból elköltözött. Ez pedig a törvény helyes értelmezése szerint azt jelenti, hogy a jogvita elbírálásánál a Csjt. rendelkezéseit kell alkalmazni, a felperes tehát a lakáshasználati jog ellenértékének a ráeső részére igényt tarthat, és ez felel meg annak a jogalkotói szándéknak is, hogy az elvált házastársak a házasság felbontásával járó terheket lehetőleg arányosan viseljék. A bíróság a felperesnek járó térítés összegét a Csjt. 31/C. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján a hasonló tanácsi bérlakásnál a lakásügyi hatóság javára történő lemondás esetén a megyei tanács rendelete alapján járó összeg 1/3-ában állapította meg, és rámutatott arra, hogy az alperesnek módjában áll annak fedezetét a lakás kisebbre cserélésével vagy pénzintézeti kölcsön felvételével a bíróság által biztosított teljesítési határidő alatt előteremteni.
Az ítélet ellen a kereset elutasítása érdekében az alperes és a városi ügyészség fellebbezett.
A fellebbezések elbírálását a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Pp. 23/A. §-a alapján a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
A fellebbezési tárgyaláson a legfőbb ügyész képviselője a városi ügyészség fellebbezését visszavonta, és az első fokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
Az alperes fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság részben találta alaposnak.
I. Nem vitás tény, hogy a peres felek a perbeli tanácsi bérlakásra házasságuk fennállása alatt, mint bérlőtársak szereztek jogot. Bérlőtársi jogviszonyuk a házasság felbontását követően is fennmaradt azzal, hogy az egyezségükben rögzítetteknek megfelelően megosztva használhatták a lakást.
Az így kialakult bérlőtársi jogviszony már valóban nem házastársak között áll fenn. A jogviszony tartalmának elbírálásánál azonban nem maradhat figyelmen kívül az a körülmény, hogy a házas felek a közöttük fennálló házastársi kapcsolat alapján szereztek közös jogokat a lakásra, és ily módon az egymás közötti jogviszonyukra a volt családi kapcsolat kihatással van. (Éppen emiatt pl. a Csjt. 31/B. §-ának (6) bekezdése akkor is lehetővé teszi bármelyik fél kérelmére a lakáscserének per útján történő kikényszerítését, ha a bíróság a lakás használatáról már egyéb módon döntött.)
A Csjt.-nek a lakás használatával kapcsolatos rendelkezései alkalmazásának a lehetősége tehát nem zárul le feltétlenül a házassági bontóperben. A felek lakáshelyzetének végleges és megnyugtató rendezése érdekében a bontóperben elrendelt osztott használatot követően is helye van újabb bírói rendezésnek.
A lakáshasználati jog ellenértékének fizetése Szorosan kapcsolódik a lakáshasználat rendezéséhez, illetőleg a lakás elhagyásához. A lakás használati jogának ellenértékére való igény törvényi elismerése ugyanis a lakást elhagyó házastárs hátrányának csökkentését, a házastársak között a lakáshelyzetüket illetően bekövetkező vagyoni aránytalanság mérséklését célozza. Ezért a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részére igényt tarthat az a volt házastárs is, aki azt követően távozott el a lakásból, hogy a bíróság a bontóperben a lakás használatát megosztotta vagy a felek kötöttek a bíróság előtt ilyen tartalmú egyezséget.
Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a felperes részéről a lakáshasználati jog ellenértékére irányuló igénynek a jogalapját fennállónak tekintette.
II. A lakásból távozó házastársat csak akkor illeti meg a lakáshasználati jog ellenértéke fejében térítés, ha lakás használatára vonatkozó jogát elveszti, azaz – bérlakás esetén – bérlőtársi jogviszonya megszűnik. Ez történhet oly módon, hogy a bíróság a Csjt. 31/B. §-ának (5) bekezdése alapján a lakás elhagyására való kötelezésével egyidejűleg rendelkezik bérlőtársi jogviszonya megszüntetéséről, de – abban az esetben, ha a volt házastárs a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta – a Csjt. 31/D. §-a ilyen kötelezés nélkül is lehetőséget ad a visszamaradt házastárs kérelmére a bérlőtársi jogviszony megszüntetésére. Az előbbi esetben a használati jog ellenértéke a Csjt. 31/C. §-ának (5) bekezdése értelmében a lakás elhagyásakor válik esedékessé, az utóbbi esetben annak megfizetésére a bíróság állapít meg ítéletben teljesítési határidőt.
A visszamaradt házastárs kérelmére a bérlőtársi jogviszony megszüntetéséről a bíróságnak csak akkor kell rendelkeznie, ha az valamilyen jogi ténynél fogva korábban már nem szűnt meg, vagy kétséges, hogy fennáll-e vagy sem. Az adott esetben azonban a felperes azzal, hogy a lakásból saját elhatározása alapján elköltözött, személyes ingóságait elvitte, újabb házasságot kötött, és házastársa lakásába beköltözött, továbbá a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részét igényli, és semmilyen formában nem tart igényt a lakás használatára, egyértelműen kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy bérlőtársi jogát a továbbiakban nem kívánja gyakorolni, és elismeri, hogy a lakással kapcsolatos jogok és kötelezettségek egyedül az alperest illetik, illetőleg terhelik. Ilyen körülmények között pedig az 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 131. §-a értelmében a felperes bérlőtársi jogviszonyát megszűntnek, az alperest pedig – minden külön intézkedés nélkül – a lakás önálló bérlőjének kell tekinteni.
A felperes bérlőtársi jogviszonyának a megszűnésére tekintettel alaptalanul hivatkozik az alperes a fellebbezésében arra, hogy a felperes a lakás megosztott használatára változatlanul jogosult, és emiatt nem tarthat igényt lakáshasználati jogának ellenértékére.
III. A lakáshasználati jog ellenértékének ráeső része fejében a felperest megillető térítés összegszerűsége és megfizetésének módja tekintetében a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság álláspontjával.
A Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése különös méltánylást érdemlő esetekben lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a lakáshasználati jogának ellenértéke fejében a jogosultnak járó összeget a használati jog ellenértékének egyharmadánál alacsonyabb összegben állapítsa meg. Ennek a rendelkezésnek az alkalmazására sor kerülhet akkor is, ha a bent maradó házastárs szűkös anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a gondozásában levő kiskorú gyermekek anyagi szükségleteire is tekintettel az egyharmadnak megfelelő összegű térítést fizesse, és nincs lehetőség annak más módon történő elszámolására sem.
A Csjt. 31/C. §-ának (4) bekezdése lehetőséget ad ugyan arra, hogy ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg arra a célra felhasználható különvagyona nincsen vagy egyébként ha kéri, a bíróság – pénzbeli marasztalás helyett – a házastársi közös vagyon ráeső részét az ellenérték összegével csökkentse, de a jelen esetben a felek a vagyonközösséghez tartozó ingóságokat egymás között egyezségben már megosztották, így ennek a rendelkezésnek az alkalmazása sem jöhet szóba, csupán az alperesnek a lakáshasználati ellenértékét pénzbeli megtérítésére való kötelezése lehetséges.
Az alperes a fellebbezéshez csatolta munkáltatójának az igazolását arról, hogy havi keresete mindössze 3863 Ft. A felperestől kapott 4000 Ft tartásdíj és a 2700 Ft családi pótlék a gyermekek szükségleteit felemészti. Az alperes egyéb jövedelemmel, vagyonnal a peradatok szerint nem rendelkezik. Ezzel szemben a felperes keresete – a korábbi per adatai szerint – kb. 10 500 Ft.
Ilyen jövedelmi és vagyoni viszonyok mellett az elsőfokú bíróság által a lakáshasználati jog ellenértékének 1/3-ában megállapított 110 000 Ft összeg mindenképpen túlzott.
Ugyanakkor a térítés összegszerűségénél azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a felek a felperes korábbi szolgálati lakására is tekintettel jutottak a közös tanácsi bérlakáshoz, és a túlzottan alacsony összeg ellentétben állna a lakáshasználati ellenérték jogintézményének a céljával és rendeltetésével.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a felperesnek járó térítés összegét – valamennyi felsorolt körülmény mérlegelése alapján – 60 000 Ft-ra leszállította.
A városi bíróság az ítéletében nem vette figyelembe a felperesnek azt a keresetlevélben rögzített nyilatkozatát, hogy – az alperes anyagi helyzete miatt – havi 1000 Ft-os részletekben kéri a neki járó összeg megtérítését. Kétségtelen, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke címén járó térítés – rendeltetésénél fogva – általában egy összegben esedékes. Ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy a bíróság – kivételes esetben – különösen akkor, ha azt a jogosult maga is elfogadja – nem rendelhetné el a részletekben való teljesítést.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 217. §-ának (3) bekezdése alapján az alperes részére havi 1000 Ft részletfizetést engedélyezett a rendelkező részben foglaltak szerint. (Legf. Bír. Pf. II. 20 072/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás