• Tartalom

BK BH 1989/503

KK BH 1989/503

1989.12.01.
I. Katonai bűncselekményt elkövető sorkatona előzetes mentesítése a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól [Btk. 136. § (1) bek.].
II. Katonai büntetés-végrehajtási mód alkalmazására vonatkozó rendelkezés megszövegezése [Btk. 45. § (1) bek., 127. § (1) bek. a) pont].
A katonai bíróság a honvéd vádlottat őr elleni erőszak bűntette miatt börtönbüntetésre ítélte, amelyet „börtön fokozatú fegyelmező zászlóaljban” rendelt végrehajtani.
A tényállás lényege szerint a vádlott kórházi szakrendelésről eltávozva leittasodott, és így tért vissza az alakulatához. Ezután további italozás céljából ismét el akarta hagyni az alakulatot. Ebben azonban az egyik őr megakadályozta. Emiatt a vádlott többször megrúgta az őrt, aminek következtében az nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, s a cselekményt is helyesen minősítette, törvényes az alkalmazott büntetés is.
Tévedett azonban a katonai bíróság, amikor nem mondotta ki a vádlottnak a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítését.
A vádlott az eddigi katonai szolgálatát kiválóan teljesítette és a magatartásával szemben sem merült fel kifogás. A cselekményét pedig alkalmi leittasodás motiválta. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság – a KK 9. számú állásfoglalásban adott iránymutatást is figyelembe véve – a vádlottat érdemesnek találta az előzetes bírósági mentesítésre. Ezért a Btk. 136. §-ának (1) bekezdése értelmében előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
A Legfelsőbb Bíróság rámutatott ugyanakkor, hogy az elsőfokú bíróság tévesen szövegezett, amikor az alkalmazott börtönbüntetést „börtön fokozatú fegyelmező zászlóaljban” rendelte végrehajtani. Abban az esetben ugyanis, ha a bíróság Btk. 45. §-ának (1) bekezdése értelmében szabadságvesztést alkalmaz, fegyházat, börtönt vagy fogházat szab ki. Ezért a végrehajtásának a Btk. 127. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott fegyelmező zászlóaljban történő elrendelése esetén a fokozatra való ismételt utalás már felesleges. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a speciális katonai végrehajtásra vonatkozó rendelkezését akként helyesbítette, hogy a börtönbüntetést fegyelmező zászlóaljban kell végrehajtani. (Katf. I. 56/1989. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére