PK BH 1989/57
PK BH 1989/57
1989.02.01.
A munkaviszonyban alkotott szerzői művet a munkáltató a működési körén belül alkotott más műben is jogosult felhasználni. Ezt a jogát azonban csak társadalmi rendeltetésének megfelelő módon, gyakorolhatja [Szjt. (1969: III. tv.) 3. §, 14. § (1) bek., 10. § (1) bek.; Ptk. 2. § (2) bek., 5. § (1) és (2) bek.; Mt. 2. § (2) és (3) bek.].
A nemzetközi díjjal kitüntetett perbeli kisjátékfilm rendezője az I. r., operatőre pedig a II. r. felperes. A felperesek a filmet munkaviszonyuk alatt, munkaköri kötelességük teljesítése keretében készítették. A film sikere meghatározó jelentőségű volt a felperesek ismertté válásában, művészi tevékenységük megítélésében.
A munkáltató V. r. alperesi filmgyártó vállalat egy zenei együttes zenei szerzeményéhez – megrendelésre – videóklipet készített. A videóklip rendezője és gyártásvezetője – a II. r. és a III. r. alperes – a művet munkaviszonya keretében alkotta. Képi anyagának mennyiségi szempontból és a zeneszám mondanivalóját kifejező, a művészi megjelenítés szempontjából meghatározó részét a kisjátékfilmből vették át. A videóklip képi anyagából – annak ellenére, hogy abban a műfaji sajátosságoknak megfelelően a gyakori vágások érvényesülnek, és a képek villanásszerű megjelenése az eredeti film képeinek sorrendjétől eltér, a kisjátékfilmmel való nagymértékű azonosság felismerhető. A felperesek a kisjátékfilm képeinek a videóklipben való felhasználásához nem járultak hozzá, az I. r. felperes az ellen kifejezetten tiltakozott is. A videóklip televízióban való egyszeri bemutatásán kívül további felhasználásra nem került, a mű U-matic kazettája az V. r. alperes birtokában van.
A felperesek a módosított kereseti kérelmükben annak megállapítását kérték, hogy a kisjátékfilm képi anyagának a videóklipben való felhasználása jogosulatlanul történt, és ezáltal az V. r. alperes jogsértést követett el. Kérték a videóklip megsemmisítésének elrendelését és a II-III. r. alperesekkel szemben annak megállapítását, hogy őket a videóklip tekinttében szerzői jogok nem illetik meg. Személyhez fűződő jogaik megsértése miatt az V. r. alperessel szemben 200 000 F t kártérítési követelést érvényesítettek, és a jogszerű felhasználás esetén járó szerzői díjat igényelték.
A II., III. és az V. r. alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az V. r. alperest 35 560 Ft szerzői jogdíj és kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a kisjátékfilmet a felperesek munkaköri kötelezettségük teljesítése keretében alkották, ezért a mű felhasználásának joga átszállt a munkáltatóra. Az V. r. alperes a felhasználási joga alapján a felperesek hozzájárulása nélkül jogosult volt a film képi anyagát videoklippé átdolgozni. A felpereseket, mint a film szerzőit csak az a jog illette meg, hogy nevük feltüntetésének mellőzését kérjék. Miután a videóklip a felpereseket szerzőként nem tüntette fel, ezért a felperesek szerzői joga nem szenvedett sérelmet. A jogsértés megállapítására és az ezzel összefüggő jogkövetkezmények alkalmazására irányuló keresetet emiatt utasította el.
Megállapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy a videóklip önálló szerzői mű, és abban meghatározó jelentőségű a felperesek által készített film képi anyaga. Erre tekintettel a felpereseket a videóklip vonatkozásában a II. és III. r. alperesek szerzőtársainak minősítette, és részükre szerzői díjat ítélt meg.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek és az V. r. alperes fellebbeztek. A felperesek álláspontja szerint az V. r. alperes jogsértő módon dolgozta fel az általuk alkotott film képi anyagát videóklippé. A szerzői jogdíj iránti igényüktől eltekintve az alperesek kereset szerinti marasztalását kérték.
Az V. r. alperes a szerzői jogdíj megfizetése alóli mentesítését kérte. Másodlagosan felajánlott az I. r. felperes részére – az elsőfokú eljárásban is hivatkozott 18/1981. számú igazgatói utasítás alapján – 1815 Ft „újrafelhasználási díjat”.
A felperesek fellebbezése az alábbiak szerint alapos.
A szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv (Szjt.) 14. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a mű elkészítése a szerző munkaköri kötelezettsége, és a munkáltató a munkaviszony tartalma alapján a mű felhasználására jogosult, a mű átadása a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásnak minősül, és a felhasználás joga az átadással száll át a munkáltatóra. A munkáltató ezt a jogát a munkaviszony tartalma alapján meghatározott körben szerzi meg, és csak a működési körén belül gyakorolhatja.
Az Szjt. végrehajtásáról szóló 9/1969. (XII. 29.) MM számú rendelet (Szjt. V) 10. §-ának (1) bekezdése szerint a felhasználáson az Szjt. alkalmazásában azt a folyamatot kell érteni, amely a művet vagy annak részletét a nyilvánossághoz közvetíti. Ez vonatkozik az átdolgozásokra, feldolgozásokra és fordításokra is.
A kifejtettekből következik: a munkaviszonyban alkotott művel kapcsolatban a munkáltatót megillető felhasználási jog azt is jelenti, hogy a munkáltató a művet jogosult a működési körén belül alkotott más műben is megjeleníteni.
[Az V. r. alperes álláspontjával szemben a megfilmesítési szerződésekről szóló 12/1970. (VI. 30.) MM számú rendelet 4. §-ának (4) bekezdése alapján a film felhasználóját ugyanez a jogosultság egyébként – külön hozzájárulás hiányában – nem illeti meg. A megfilmesítési szerződés alapján ugyanis a felhasználó (gyártó) csak arra jogosult, hogy az általa készített filmről egy vagy több rövidebb filmet, továbbá diafilmet készítsen, és a film egyes részleteit más filmben felhasználja. A film részleteinek videó-műben (az audiovizuális műveknek a mozifilmek melletti egyik új válfajában) való felhasználása azonban csak a szerző hozzájárulása esetén illeti meg a gyártót.]
A felperesek fellebbezése alapján vizsgálandó kérdés, hogy az V. r. alperest a felperesek által munkaviszonyban alkotott kisjátékfilmmel kapcsolatban megillető felhasználói jog gyakorlása a társadalmi rendeltetésének megfelelően történt-e.
Az Szjt. 3. §-ának rendelkezése szerint azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit, a munkaviszonyt érintő kérdésekben pedig (14. §) a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Polgári Törvénykönyv bevezető rendelkezései [Ptk. 2. §-ának (2) bekezdése, 5. §-ának (1) és (2) bekezdése] és a Munka Törvénykönyvének az általános rendelkezései [Mt 2. §-ának (2) és (3) bekezdése] egyaránt előírják, hogy a törvényben megállapított jogokat társadalmi – rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni, és tiltják a joggal való visszaélést. A joggal való visszaélésnek minősül – egyebek közt – a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, és a személyek (dolgozók) jogainak és törvényes érdekeinek csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne.
A munkaviszonyban létrehozott művekkel kapcsolatban a munkáltatót széleskörű felhasználási jog illeti meg. A „szolgálati” művek alkotói, szerzői (mind a személyhez fűződő, mind pedig vagyoni) jogaikra vonatkozó szabályozásnak a jogokat módosító, illetőleg korlátozó jellege szükségessé teszi annak körültekintő vizsgálatát, hogy a munkáltató joggyakorlása nem ütközik-e az ismertetett – a szerzői jogban is irányadó – alapelvekbe.
A felperesek – különösen az I. r. felperes – számára a perbeli kisjátékfilm megalkotása hazai és nemzetközi vonatkozásban is hírnevet, szakmai elismerést eredményezett. A film jellegzetes képsorai megrázó erővel jelenítik meg az emberiséget fenyegető pusztulás lehetőségét.
A videóklipben a kisjátékfilmből átvett képsorok – a videóklip műfaji sajátosságaihoz igazodó gyakori vágások, a képek villanásszerű feltűnése következtében – az eredeti mű művészi és gondolati tartalmától különböző, elsősorban a „könnyű műfajt” képviselő zeneszám, illetőleg együttes reklámozását szolgáló eszközzé váltak.
A felperesek által alkotott művészi kisjátékfilmnek a reklámcélokat szolgáló vidóklipben mennyiségi szempontból és a zeneszám gondolati tartalmát kifejező képi megjelenítés szempontjából meghatározó, ugyanakkor a film alkotói eredetiséget képviselő snitt-sorozatát önkényesen megváltoztató átvétele a Legfelsőbb Bíróságnak (a két mű megtekintése nyomán is kialakult) meggyőződése szerint az V. r. alperes részéről a felhasználási jog olyan gyakorlása, amely a felperesek hozzájárulásának hiányában, e jog társadalmi rendeltetésével ellentétes. A felhasználási jog ily módon való gyakorlása a kisjátékfilm által ismertté vált felperesek számára különösen sérelmes. A videóklip képi anyaga alapján a kisjátékfilm és ezáltal a felperesek személye ugyanis – nevüknek a videóklipen való feltüntetése nélkül is – felismerhető. Ebben az esetben pedig a felperesek vonatkozásában tartalmatlanná vált s így szerzői jogaik védelmére alkalmatlan az elsőfokú bíróság döntésének alapjául szolgáló Szjt. V. 11. §-ának (3) bekezdése, amely a munkaviszonyban alkotó szerzők számára „névtelenséget” biztosít arra az esetre, ha nem értenek egyet az általuk alkotott mű átdolgozásával.
A kifejtettekből következik, hogy az V. r. alperes a kisjátékfilmmel kapcsolatos felhasználói jogával visszaélt, azt társadalmi rendeltetésével ellentétesen, a felperesek jogainak és törvényes érdekeinek csorbítására alkalmas módon gyakorolta. A felhasználói jog gyakorlásának egyébként a Szerzői Jogi Szakértői Testület által is – „etikai szempontból” – kifogásolt ezt a módját a Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek minősítette. A felperesek ezért megalapozottan kérték annak megállapítását, hogy az V. r. alperes jogelődje a szerzői jogaikat megsértette.
A jogsértés megállapítása mellett a Legfelsőbb Bíróság az V. r. alperest a további jogsértéstől, a videóklip felhasználástól eltiltotta [Szjt. 52. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja]. A felperesek által kért további jogkövetkezmények alkalmazása azonban szükségtelen. A videóklipet egy alkalommal mutatta be a televízió, a videóklip azóta – a megrendelő szerződéstől való elállása következtében – az V. r. alperes birtokában van, aki a további felhasználásra irányuló szándékot az eltelt évek alatt nem tanúsított. A mű megsemmisítésének elrendelése és a nyilvános elégtétel-adás elrendelése egyaránt indokolatlan.
A felperesek nem bizonyították, hogy a videóklip bemutatásával kárt szenvedtek, és mivel a személyhez fűződő jogaik tartós, súlyos sérelme sem nyert bizonyítást, ezért az Szjt. 52. §-a (2) bekezdésében írt feltételek hiányában, a fellebbezésükben alaptalanul kérték az V. r. alperes kártérítési felelősségének megállapítását és 200 000 Ft kártérítés megfizetésére kötelezését.
A felperesek részben eredményes fellebbezése alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, a felperesek leszállított kereseti kérelmének – és e vonatkozásban az V. r. alperes eredményes fellebbezésének – megfelelően pedig az V. r. alperes szerzői díj megfizetésére vonatkozó kötelezését mellőzte. Ezt meghaladóan azonban az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta.
A II. és a III. r. alperesekkel szemben a kereset elutasítása azért helytálló, mert a felperesek a videóklip tekintetében szerzői jogokat nem érvényesítettek, ezért nem rendelkeznek anyagi jogi jogosultsággal annak megállapítására, hogy a videóklip nem a II. és a III. r. alperes alkotása. A jogosulatlan felhasználásra tekintettel az elsőfokú bíróság az ítéletében tévesen minősítette – az ilyen kereseti kérelmet egyébként elő sem terjesztő – felpereseket a videóklip tekintetében a II. és III. r. alperes szerzőtársaink. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 195/1988. szám).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás