• Tartalom

8/1989. (V. 23.) MÉM rendelet

8/1989. (V. 23.) MÉM rendelet

az egyes növényegészségügyi és növényvédelmi ellenőrzésekért, vizsgálatokért, valamint a növényegészségügyi bizonyítványok kiadásáért fizetendő díjakról

1989.05.23.

Az 1988. évi 2. tvr. 24. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel, országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben a következőket rendelem:

1. § (1) A gazdálkodó szervezetek, intézmények és a lakosság részére végzett egyes növényegészségügyi és növényvédelmi ellenőrzésekért, vizsgálatokért, valamint növényegészségügyi bizonyítványok kiadásáért a növényegészségügyi és talajvédelmi állomások az 1. számú mellékletben meghatározott mértékű díjakat alkalmazzák.

(2) A díjak alkalmazásánál és a díjtételek befizetésénél a 2. számú mellékletben foglaltaknak megfelelően kell eljárni.

2. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba; egyidejűleg a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium III/3/1987. (ÁT. 2.) hatósági irányár megállapítása érvényét veszti.

Dr. Szabó Ferenc s. k.,
mezőgazdasági és élelmezésügyi
minisztériumi államtitkár

1. számú melléklet a 8/1989. (V. 23.) MÉM rendelethez

I.
A belső növényegészségügyi ellenőrzésekért, növényegészségügyi bizonyítványok kiállításáért fizetendő díjak:
1. A faiskolai szaporító- és ültetvényanyag előállítás ellenőrzése:
–    Árutermelő szőlő-, gyümölcs-, bogyósgyümölcsű-, dísz- és egyéb (fa) iskolák létesítését, területváltoztatás engedélyezését megelőző szemle, (laboratóriumi vizsgálat nélkül)    300    Ft/ha
–    Központi-, üzemi törzsültetvények, vírusmentes (fa) iskolák létesítését, területmódosítás engedélyezését megelőző szemle (laboratóriumi vizsgálat nélkül)    300    Ft/ha
–    Erdészeti csemetekertek létesítését megelőző növényegészségügyi szemle (laboratóriumi vizsgálat nélkül)    300    Ft/ha
–    Árutermelő szőlő-, gyümölcs-, bogyósgyümölcsű-, dísznövény-, rózsa-, karácsonyfa- (fa) iskolák, alanytelepítés, magvetés évenkénti szemléje    400    Ft/ha
–    Árutermelő vírusmentes szőlő-, gyümölcs-, bogyósgyümölcsű-, dísznövény-, rózsa-, karácsonyfa (fa) iskolák évenkénti szemléje    400    Ft/ha
–    Házi faiskolák vizsgálata évente    400    Ft/ha
–    Erdőgazdasági csemetekertek, törzsültetvények, plantázsok, anyatelepek termőhelyi vizsgálata, csemetekertenként és évente
a) 1 ha alatt    400    Ft
b) 1–5 ha terület esetén    600    Ft
c) 5 ha feletti terület esetén    1000    Ft
–    Központi-, üzemi törzsültetvények évenkénti termőhelyi vizuális vizsgálata
a) törzses gyümölcsfajok    6    Ft/db
b) díszfák-, bokrok (egyéb törzskönyvezett növények)    3    Ft/db
c) szőlő-, bogyósgyümölcsű ültetvények és vegetatív alany anyatelepek (Elrendelt, kötelező víruskontroll tesztelések esetén csak a vírusvizsgálat díjtételei)    8    Ft/db
–    Szaporításra engedélyezett (kijelölt)
a) szemzőhajtás-, oltóvessző-, magtermőfák, bokrok (gyümölcs-, dísz-, erdészeti növények)    30    Ft/db
de legalább    300    Ft
b) szőlő-, bogyósgyümölcsű ültetvények, vegetatív alany anyatelepek (Elrendelt kötelező víruskontroll tesztelések esetén csak a vírusvizsgálat díjtételei)    300    Ft/ha
–    Virológiai vizsgálatok (a mintavétellel együtt)
a) Szaporítás engedélyezését megelőző tesztelések
Előtesztelések:
= szerológiai teszt (ELISA) vírusonként    60    Ft/db
= csonthéjasok üvegházi GF 305 tesztje    300    Ft/db
= üvegházi almateszt    500    Ft/db
= csonthéjasok 1 éves szabadföldi gyors tesztje    800    Ft/db
= Shirofugen teszt    300    Ft/db
Három éves szabadföldi teljes bioteszt    2400    Ft/db
Vetőmag vizsgálat mintánként, vírusonként (ELISA-val)    60    Ft
b) Vírusmentes növények ellenőrző vizsgálata
= szerológiai teszt (ELISA) vírusonként    60    Ft/db
= csonthéjasok üvegházi GF 305 tesztje    300    Ft/db
= csonthéjasok 1 éves szabadföldi gyorstesztje    800    Ft/db
= hároméves szabadföldi teljes bioteszt    2400    Ft/db
= vetőmag vizsgálat mintánként, vírusonként (ELISA-val)    60    Ft/db
= vegetatív szaporítóanyagok szerológiai tesztje (ELISA) vírusonként    60    Ft/db
–    Importból származó szaporítóanyagok ellenőrzése (laboratóriumi vizsgálat nélkül)
a) Elhelyezésre alkalmas terület (tábla, kert, helyiség, izolátor stb.) előzetes szemléje (laboratóriumi vizsgálat nélkül)    300    Ft/ha, db
b) A vegetációs (megfigyelési) időszakban végzett ellenőrző szemlék:
= szőlő-, gyümölcs-, erdészeti-, díszfaiskolai gyökeres szaporítóanyagok, oltványok, cserepes és tenyészedényes növények    100    Ft/1000 db
de legalább    600    Ft
= szőlő-, gyümölcs-, díszfaiskolai-, erdészeti szemzőhajtás, oltóvessző (simavessző, dugvány)    200    Ft/1000 db
de legalább    600    Ft
c) Végleges helyre telepített import gyökeres szaporítóanyagok ellenőrző szemléje a vegetációs (megfigyelési) időszakban évente (gyümölcs-, szőlő-, bogyósgyümölcsű-, díszfa-, erdészeti-, egyéb szaporítóanyagok)    300    Ft/1000 db
de legalább    600    Ft
d) Magvetés (magcsemete-ágy)    300    Ft
–    Faiskolai lerakatok létesítése érdekében végzett előzetes növényegészségügyi vizsgálat esetenként    300    Ft
–    Faiskolai lerakat ellenőrzése évente    600    Ft
2. Növényegészségügyi laboratóriumi vizsgálatok
a) vizsgált tétel 5 ha-ig    250    Ft
5 ha felett ha-onként további    50    Ft
b) vizsgált tétel 1000 db-ig    250    Ft
1000 db felett 1000 db-onként további    50    Ft
3. Termő szőlő és gyümölcs ültetvények, valamint erdészeti és dísznövény kultúrák export előzetes termőhelyi szemléje (laboratóriumi vizsgálat nélkül) évente    50    Ft/ha
de legalább    200    Ft
4. Szántóföldi- és zöldségnövények, valamint egyéb növénykultúrák export előzetes termőhelyi szemléje és az import utóellenőrzés (laboratóriumi vizsgálat nélkül)    70    Ft/ha
de legalább    300    Ft
5. Terménytároló helyek és tárolt termények helyszíni vizsgálata minden megkezdett 1000 t tárolókapacitás után    30    Ft
de legalább    250    Ft
6. Az elrendelt megsemmisítés vagy fertőtlenítés, hűtőházi kezelés, gyökérlemosás végrehajtásának, valamint a szelektálás eredményességének ismételt ellenőrzése esetén    250    Ft/ha
    ill.    tétel
7. Vetőmagvak fémzárolást megelőző növényegészségügyi szemléje    50    Ft/1000 kg
de legalább    250    Ft
8. Belföldi növényegészségügyi bizonyítvány (gyűjtőhelyre szállított kiviteli küldemény esetén), valamint behozatali küldemény ideiglenes növényegészségügyi bizonyítványának kiállítása
azonos a kiviteli növényegészségügyi bizonyítvány díjtételével.
9. Növényegészségügyi zárlattal és korlátozással kapcsolatos vizsgálatok
a) Növényegészségügyi zárlat feloldása céljából kért felülvizsgálat esetén    900    Ft
b) Növényegészségügyi korlátozás feloldása céljából kért felülvizsgálat esetenként    400    Ft
10. A vizsgálóközeg megállapításának sérelmezése esetén a felülvizsgálat díja esetenként    1100    Ft
II.
A külső növényegészségügyi ellenőrzésekért fizetendő díjak:

Megnevezés

Export

Import

Tranzit

 

esetén, Ft

 

 

 

 

 

1. Postaküldemények, útipoggyász

 

 

 

a) 1000 Ft értékhatárig

 

díjmentes

 

b) 1001–5000 Ft érték között

40

70

70

c) 5000 Ft feletti értéknél

80

170

170

 

 

 

 

2. Darabáru küldemény (fuvarokmánnyal rendelkező, vagy 2 t össz-súlyt meg nem haladó küldemény)

100

200

250

 

 

 

 

3. Vasúti kocsi, gép- és egyéb jármű, repülőgép és hajó-küldemények

 

 

 

a) Élőnövény, vetőmag, vetőgumó, vegetatív szaporítóanyag minden megkezdett 10 tonnánként

300

550

650

b) Étkezési vagy takarmányozási célt szolgáló zöldség, gyümölcs, gabona minden megkezdett 10 tonnánként

220

450

550

c) Bármilyen egyéb növényi termék

170

360

460

 

 

 

 

4. Növényegészségügyi laboratóriumi vizsgálatok

 

 

 

a) Vizsgált terület 5 ha-ig

400

500

5 ha felett ha-onként további

50

60

b) Vizsgált tétel 1000 db-ig

400

500

600

1000 db felett 1000 db-onként további

40

50

60

c) Minden megkezdett 10 tonnánként (kivéve az étkezési és takarmányozási célt szolgáló gabona, valamint olajosmag export)

350

450

550

d) Étkezési és takarmányozási célt szolgáló gabona, valamint olajosmag tételek exportot megelőző vizsgálata megkezdett 1000 tonnánként

350

 

 

 

 

 

 

5. Ártalmas anyagtartalom vizsgálatáért fizetendő díjak:

 

 

 

a) Mintavétel termőhelyen végezve

egységesen

550

 

b) Mintavétel tárolóhelyen vagy szállítóeszközből véve

egységesen

600

 

c) Analitikai vizsgálat egy hatóanyagcsoportra gázkromatográfiás értékeléssel (a szükséges előkészítés és tisztítási eljárástól függően)

 

 

3100–6000

d) Analitikai vizsgálat egy hatóanyagcsoportra vékonyréteg-kromatográfiás értékeléssel (a szükséges előkészítés és tisztítási eljárástól függően)

 

 

1800–3500

e) Analitikai vizsgálat egy hatóanyagcsoportra speciális műszerrel (HPLC; GC/MS a szükséges előkészítés és tisztítási eljárástól függően)

 

 

4100–9600

f) Analitikai vizsgálat egyéb műszeres értékeléssel (polarográfiás, spektro-fotometriás, atomabszorpciós stb.)

 

 

1800–2600

g) Egyéb ártalmas anyagok vizsgálata

 

 

 

– nitrit, nitrát vizsgálat ionszelektív elektródával vagy fotometrikusan

 

 

80–250

– toxikus elem vizsgálat

 

 

110–2600

 

 

 

 

6. Vizsgálóközeg megállapításának sérelmezése esetén a felülvizsgálati díj esetenként

1100

1700

2200

III.
A külső és belső növényegészségügyi vizsgálatokkal kapcsolatos egyéb díjtételek:

1. Külső zárszolgálati vizsgálatnál a berakás elhúzódása miatt felmerülő várakozás minden órája után

2.

Amennyiben a külső zárszolgálati vizsgálat elmarad, úgy felesleges kiszállásért

700 Ft

3.

A küldemény feladójának mulasztása miatt a berakóhelyen meghiúsult és közvetlenül a határállomásra irányított fuvar növényegészségügyi vizsgálata

alapdíj háromszorosa

4.

Belföldi növényegészségügyi bizonyítvánnyal gyűjtőhelyre szállított küldemény kivitele esetén kiállított kiviteli növényegészségügyi bizonyítvány díjtétele

azonos a kiviteli bizonyítványokra vonatkozó díjtételekkel

5.

Ideiglenes növényegészségügyi bizonyítvánnyal beléptetett küldemények véglegesítése

díjmentes

6.

A reexport küldemények növényegészségügyi vizsgálatának díjtétele

azonos a tranzit díjtétellel

7.

A határkirendeltségek nyitvatartási idejének meghosszabbításáért minden megkezdett túlmunkaóra után

350 Ft

8.

Ideiglenes határkirendeltségek működtetéséért

 

– megkezdett óránként

350 Ft

– de naponta legalább

3000 Ft

9.

Bármely célból kért növényegészségügyi bizonyítvány vagy növényegészségügyi állapotot igazoló más okmány másolatának kiállításáért esetenként

500 Ft

10.

A bértermeltető által – a termék piacosabb minősége érdekében – igényelt különleges növényegészségügyi vizsgálatok, illetve igazolások díjtételei károsítónként

megegyeznek a velük hasonló típusú, azonos vizsgálati igényű szemlék és laboratóriumi vizsgálatok díjtételével

de legalább

500 Ft

2. számú melléklet a 8/1989. (V. 23.) MÉM rendelethez

A díjak alkalmazásának és a díjtételek befizetésének feltételei
1. Magánszemély a kiviteli, behozatali vagy átmenő forgalomban elvégzett növényegészségügyi vizsgálat díját a helyszínen készpénzben köteles befizetni az eljáró növényegészségügyi felügyelőnek.
2. A belső növényegészségügyi vizsgálati díjat a termelő, vagy a termeltető köteles befizetni a területileg illetékes megyei (Fővárosi) Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás költségvetési számlájára az átutalást követő hónap 30. napjáig.
3. A külső növényegészségügyi vizsgálati díjat exportnál a szállítmányt kísérő fuvarokmányon feltüntetett feladó, importnál a címzett és tranzit szállítmánynál a fuvarozó köteles megtéríteni a 2. pontban megnevezett szakigazgatási szervnél.
4. Nem magyar vállalat által lebonyolított tranzit szállítás esetében a növényegészségügyi vizsgálat díját a szállítmányozó készpénzben köteles befizetni az eljáró növényegészségügyi felügyelőnek.
5. Amennyiben a növényegészségügyi felügyelő a kiviteli küldemények vizsgálatát a vizsgálatot bejelentő hibájából nem vagy csak késedelmesen végezheti el, az exportáló vállalat köteles a szükségtelen kiszállás, illetve a várakozás költségeit megtéríteni.
Késedelemnek kell tekinteni, ha a növényegészségügyi felügyelő a bejelentett időponttól kezdve egy óránál hosszabb ideig várakozott anélkül, hogy a vizsgálatot megkezdhette, vagy a megkezdett vizsgálatot folytathatta volna.
Amennyiben a bejelentett időpontban a vizsgálat a bejelentő vagy a szállítmányozó hibájából (áru vagy szállítóeszköz hiány stb.) nem végezhető el, az exportáló az eljáró hatóság szükségtelen kirendeléséért kiszállási átalányt köteles fizetni.
6. Abban az esetben, ha a feladó a kiviteli küldeményhez szükséges növényegészségügyi vizsgálatot nem kéri az illetékes megyei (Fővárosi) Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomástól, és azt közvetlenül a határállomásra irányítja, a kilépő határállomáson elvégzett vizsgálatért az exportáló vállalat háromszoros vizsgálati díjat köteles fizetni.
7. A kiviteli, behozatali, tranzit, illetve reexport rendeltetésű, belföldi fuvarlevéllel a gyűjtőhelyre szállított küldemények növényegészségügyi vizsgálatáért a díj minden esetben a vonatkozó tarifa alapján kerül megállapításra, függetlenül a szállítmánnyal kapcsolatban a vizsgálat alapján hozott hatósági intézkedéstől (beléptetés vagy visszautasítás).
8. A küldemény ideiglenes növényegészségügyi bizonyítvánnyal történő beengedése esetén a vizsgálat díját a bizonyítványt kiállító növényegészségügyi határkirendeltség számolja fel. Az ilyen küldemények végleges növényegészségügyi beengedésekor külön vizsgálati díj nem kerül felszámításra. Kivételt képeznek a végleges beengedés feltételeként elrendelt speciális laboratóriumi vizsgálatok díjai.
9. A belföldi növényegészségügyi bizonyítvánnyal a gyűjtőhelyre szállított küldemény a kiviteli növényegészségügyi bizonyítvány kiállításakor újabb növényegészségügyi vizsgálatban részesül, amelynek díját az exportáló köteles megtéríteni.
10. Kiviteli forgalomban a termék, illetve reláció esetében előírt speciális laboratóriumi, illetve előzetes termőhelyi vizsgálatokért a vonatkozó tarifa alapján külön díj kerül felszámításra.
11. Az átmenő, illetve a reexport küldemények növényegészségügyi vizsgálata tranzit díjtétellel kerül elszámolásra.
12. A növényegészségügyi határkirendeltségek MÉM. É. 1988. évi 15. számában kihirdetett nyitvatartási idejének indokolt meghosszabbítását az importáló kérésére a MÉM engedélyezi. A meghosszabbított nyitvatartásért a kérelmező az elvégzett növényegészségügyi vizsgálatok díján felül naponta minden megkezdett túlmunkaóra után átalányt köteles fizetni.
13. Növényegészségügyi vizsgálatokra meg nem nyitott határállomásokon ideiglenes növényegészségügyi határkirendeltség működtetését, a vizsgálatok végrehajtását indokolt esetben az importáló kérésére a MÉM engedélyezi. Az ideiglenes határkirendeltség működtetéséért a kérelmező átalányt köteles fizetni, a nyitvatartási idő alatt megvizsgált küldemények vizsgálati díján felül.
14. A vizsgálati díj kiszabásánál megkezdett mennyiségi egységet (hektárt, 1000 db-ot, 10 t-t, 1000 t-t, órát stb.) egy teljes egységként kell elszámolni.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére