• Tartalom

1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelet

1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelet

a Munka Törvénykönyvének az ipari és kereskedelmi ágazatban történő végrehajtásáról

2008.06.30.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet1 (Mt. V.) 100. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján — a munkaügyi miniszterrel, a pénzügyminiszterrel s az érdekelt miniszterekkel, és országos hatáskörű szervek vezetőivel, továbbá az érintett szakszervezetekkel egyetértésben — a következőket rendelem.

1. § A rendelet hatálya kiterjed a gazdasági miniszter2 által irányított ipari és kereskedelmi ágazatokhoz tartozó munkáltatókra, a velük munkaviszonyban álló dolgozókra, továbbá a 7. § tekintetében a nyugdíjas dolgozókra.

2–3. §3

4. §4

5. § (1) Természetbeni juttatás adható a dolgozóknak a bányászat (111) alágazatba tartozó vállalatoknál és azoknál a gazdálkodó szervezeteknél — a tanbányákat is ideértve — ahol e rendelet hatálybalépéséig, de már 1987. január 1-je előtt is, természetbeni juttatást (háztartási tüzelőanyagot) adtak.

(2) Ha az (1) bekezdésben említett vállalat valamely egysége — átszervezés következtében — bármely más gazdálkodó szervezethez kerül, a dolgozót a természetbeni juttatás továbbra is megilleti, feltéve, ha az átvevő gazdálkodó szervezet másként nem rendelkezik.

(3) Azoknál a vállalatoknál, amelyeknél a természetbeni juttatást a kollektív szerződésben 1989. július 1. előtt nem természetes mértékegységben (tonna stb.), hanem forintösszegben (Ft/fő/év) határozták meg, az 1989. évi XLV. törvény 7. § (2) bek. 11. pontja szerinti mértéknek az 1989. július 1. előtti összeg (Ft/fő/év) és a juttatás — 1989. június 1. előtti — fogyasztói ára (pl. Ft/tonna) hányadosát (egy tizedes kerekítéssel) kell tekinteni.

(4) A természetbeni juttatás pénzbeni megváltása esetén a fizethető összeget az adható tüzelőanyag mindenkori fogyasztói ára alapján — kerekített összegben — kell megállapítani.

6. § A szakmányos (bányász-darabbéres) dolgozónak a földalatti pótléka alapbérjellegű.

7. §5

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit az 1990. évi elszámolásoknál is alkalmazni kell.

(2)6

Melléklet az 1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelethez7

1

A hivatkozott jogszabályokat az 1992: XXII. törvény hatályon kívül helyezte.

2

Az időközi szervezeti változásoknak megfelelő szöveg.

3

A rendelet 2-3.§-át a 103/1992. (VI.26.) Korm. rendelet 1.§-ának III/19. pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 4. §-t az Alkotmánybíróság a 15/2008. (II. 28.) AB határozatával megsemmisítette 2008. június 30. napjával.

5

A 7.§-t a 145/1992. (XI.4.) Korm. rendelet 8.§-ának (3) bekezdése hatályon kivül helyezte.

6

A 8. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 17. §-ának 15. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A mellékletet az Alkotmánybíróság a 15/2008. (II. 28.) AB határozatával megsemmisítette 2008. június 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére