• Tartalom
Oldalmenü

1990. évi C. törvény indokolása

a helyi adókról

1991.01.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A jogállam megteremtése folyamatának kiemelkedő szakasza a demokratikusan választott és megfelelő önállósággal rendelkező helyi önkormányzatok megalakítása. A valódi önállóság – a szervezeti-jogi garanciákon túl – igényli a közszolgáltatói szerepkör betöltéséhez nélkülözhetetlen gazdasági feltételek biztosítását is. Ezért meghatározó jelentősége miatt a helyi önkormányzatokról szóló törvény részletezi az önkormányzatok gazdasági alapját és az autonóm gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen bevételek körét. Utóbbiak közül azonban nemcsak társadalompolitikai jelentősége, hanem volumene miatt is fontos szerepe van/lesz a helyi adóztatásnak. Mint új intézmény a települési önkormányzatok (a továbbiakban: önkormányzatok) anyagi megalapozásának egyik eszköze, ugyanakkor a településgazdai szerepkört betöltő önkormányzatnak lehetőséget kínál a helyi adópolitika érvényesítésére.
A helyi adóknak e törvényjavaslatban (a továbbiakban: Javaslat) foglalt rendszere a mai tanácsi (önkormányzati) hatáskörbe tartozó 11 – különböző célt és szabályozási elvet követő – adó, adójellegű kötelezettség (pl. a házadó, telekadó, településfejlesztési hozzájárulás stb.) helyébe lép.
A központilag szabályozott és ennek megfelelően behatárolt módon tanácsi bevételt jelentő mai tanácsi adók és adójellegű kötelezettségek már nem biztosítanak megfelelő mozgásteret, önállóságot, ebből következően elégséges forrást a helyi érdekeket kifejező –, a településen élők (gazdálkodók) áldozatkészségére alapozó – önkormányzati gazdálkodás feltételeinek megteremtéséhez. Ezért a mai tanácsi (önkormányzati) adórendszer új alapokon nyugvó, teljeskörű tartalmi megújításának szükségességét felismerve az Országgyűlés egy olyan keretjellegű adótörvény megalkotását tartja indokoltnak, amely lehetőséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására.
A Javaslat lényege az, hogy – a mai helyzettől eltérően – törvény biztosítja az önkormányzat adómegállapítási jogát, amely szuverén módon dönt arról, hogy gazdálkodási feladatai és az ehhez szükséges forrásképzés érdekében él-e és milyen mértékben – törvényi keretek között – a helyi adóztatás eszközével.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban a helyi adóztatás törvényi feltételrendszerét a Javaslat úgy teremti meg, hogy általa:
– az önkormányzati gazdálkodás szabadságát és a saját bevétel növelése lehetőségét biztosító adóstruktúra alakuljon ki;
– e rendszerbe beépítésre kerüljenek az adóalanyok teherviselőképességét figyelembe vevő, az adótöbbszöröződést (túladóztatást) korlátozó garanciális szabályok;
– erősödjön az adóztatás szektorsemlegessége;
– a helyi adóztatás eszköze (alkalmazhatóságának lehetősége) a helyi sajátosságokhoz igazíthatóan és időtállóan legyen meghatározva.
Hangsúlyozni szükséges, hogy a helyi adó bevezetése az önkormányzat kezében csak lehetőség (nem kötelezettség), amely a helyi vagyoni érdekeltséghez, a kommunális fejlesztésekhez, valamint a helyi gazdasági tevékenységhez kapcsolódhat. A szabályozás lehetővé teszi azt, hogy a lakosság mellett, a vállalkozó (gazdálkodó) szféra egésze adóztatható legyen.
A Javaslatban foglalt adózási rendszer bár előzmény nélküli a hazai adóztatás történetében, ugyanakkor a nemzetközi gyakorlatnak megfelel, mivel a fejlett adókultúrával rendelkező országokban is általánosan elfogadott a helyi adómegállapítás joga. Az újszerű adóztatásra történő áttérésnél nélkülözhetetlen a társadalom fogadókészségének megnyerése, ezért a Javaslat azzal számol, hogy a helyi adók körültekintő előkészítéssel, a tanácsi adózási hagyományokkal számolva, fokozatosan vezethetők be.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Javaslat az általános rendelkezések között a bevezethető valamennyi adónemre irányadó szabályokat tartalmazza. E fejezetben nyertek elhelyezést – egyebek mellett – azok a garanciális rendelkezések (pl. az adómegállapítás joga és korlátai), amelyeknek normatív jellege egyaránt biztosítja az adózók és az önkormányzatok érdekeinek védelmét.
I. Fejezet
Az 1–5. §-hoz
Az általános szabályok között a Javaslat felhatalmazza az önkormányzatokat arra, hogy rendelettel – a Javaslatban meghatározott adóalanyokra és adótárgyak után – adókat állapítsanak meg. Ez az adóztatás gyakorlatában minőségileg jelent újszerű feladatot, mert az önkormányzat jogalkotó feladatot lát el, amelynek végrehajtásáról adóapparátusa gondoskodik.
Számol ugyanakkor a Javaslat a főváros más közigazgatási egységektől eltérő és helyzetéből is fakadó sajátosságokkal. Így az a célszerű megoldás, ha a fővárosi szintű önkormányzat dönthet az egyes adónemek egységes bevezetéséről, viszont a kerületi önkormányzat állapítja meg az így bevezetett adó (adók) részletes szabályait.
A szabályozás semlegességének elvéből következően a helyi adó hatókörébe tartozó adóalany lehet minden magánszemély, jogi személy és egyéb szervezet, az utóbbiakon belül azonban egy szűkebb kört (költségvetési szerv, alapítvány stb.) csak akkor indokolt helyi adóval terhelni, ha az adóévet megelőző évben elért jövedelem (nyereség) után vállalkozási nyereségadó kötelezettségük volt, ami megfelelő fedezetet teremthet a helyi adó viselésére.
A helyi adó hatóköre – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – azonos feltételek esetén indokolt, hogy kiterjedjen a külföldi magánszemélyekre és szervezetekre is.
A javasolt új adózási konstrukció három fő rendszerelemre épül, nevezetesen
– a vagyoni típusú adókra,
– a kommunális adókra és
– a helyi iparűzési adóra.
Az önkormányzat a törvényben biztosított adóztatási jogával élve – a Javaslat II–IV. fejezetében foglaltak szerinti – ötféle adó (építményadó, telekadó, kommunális adó, idegenforgalmi adó és helyi iparűzési adó) bevezetését rendelheti el.
A 6–8. §-hoz
A Javaslat előremutatóan és a valódi önkormányzatiság lényegi tartalmához igazodóan biztosítja az önkormányzat helyi adókat érintő döntési szabadsága gyakorlásának kereteit és feltételeit.
– Az önkormányzat kizárólagos – az önkormányzati törvény szabályozásával szinkronban másra át nem ruházható – joga, hogy a törvényben meghatározott adóalanyok és adótárgyak tekintetében a helyi adókat vagy azok valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót a következő évre módosítsa, avagy hatályon kívül helyezze. Figyelmet érdemel: a helyi adóztatási jog a Magyar Köztársaság Alkotmányában [44/A. § (1) bekezdés d) pontja], valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben [10. §, 82. § (1) bekezdés a) pontja] meghatározott lehetősége, de nem kötelezettsége a települési önkormányzatnak. Amennyiben az önkormányzat a feladatai ellátásához szükséges bevételt más forrásból meg tudja teremteni, akkor nem vezet be helyi adókat (vagy csak valamelyiket) avagy az általa bevezetett adót (adókat) hatályon kívül is helyezheti.
– A törvényi garanciákkal övezett döntési autonómiából eredően az önkormányzat határozza meg az adó bevezetésének időpontját és időtartamát.
– Az önkormányzat az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, a gazdálkodási követelményekhez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan állapítja meg – a törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel.
– Az egyes adókra vonatkozó szabályok csak a társadalmi és gazdasági szempontból kiemelt jelentőségű – s ezért az önkormányzat által nem mérlegelhető – mentességeket tartalmazzák. Ugyanakkor az önkormányzat a helyi viszonyok ismeretében, a saját rendeletében, korlátozás nélkül gazdagíthatja a mentességek, kedvezmények körét.
– Az önkormányzat széles körű jogalkotói lehetőségét biztosítja a Javaslat azzal, hogy a helyi adózás részletes, helyben érvényesülő szabályait – a vonatkozó törvényekre figyelemmel – megalkossa.
A Javaslat tekintettel van arra is, hogy az adómegállapítás szabadsága ne jelentsen parttalan jogosultságot, ezért garanciális okokból – az adóerő kímélésének, illetőleg az adóteher méltányos elosztásának elvére is tekintettel – megszabja ennek korlátait.
– Kizárja az adótöbbszörözés lehetőségét azzal, hogy a több címen bevezetett helyi adóból egy meghatározott adótárgy (pl. üdülőépület) csak egyfajta adóval – vagy építményadóval vagy kommunális adóval vagy idegenforgalmi adóval – terhelhető, azaz egyik adó kivetése kizárja a másik kettő alkalmazhatóságát.
– A szabályozás garanciális okokból rögzíti az egyes bevezethető helyi adónemek mértékének maximumát is. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat az általa bevezetett helyi adó(k) mértékeként nem állapíthat meg többet a törvényben rögzített adómaximumnál. Az adó bevezetése és az adómaximumra tekintettel történő adótétel megállapítás a helyi gazdasági lehetőségek alapos feltárását, a lakossági (vállalkozói) igények ismeretét, valamint a kiadási szükségletek pontos számbavételét igényli az önkormányzati képviselőtestülettől. Ez az eddigiektől merőben eltérő szemléletet, illetőleg munkastílust kíván az önkormányzatok napi gyakorlatában.
A széles körű jogosultságokon túl a Javaslat egyértelműen rendelkezik arról, hogy a bevezetésre kerülő helyi adóból származó bevétel kizárólag az önkormányzaté, az tőle semmilyen címen nem vonható el. A tilalom bármilyen enyhítése az önkormányzatiság gyengítését, a helyi adópolitika alakításának névlegessé válását eredményezné.
A 9–10. §-hoz
Az önkormányzat gazdálkodási önállóságának egyik garanciáját deklarálja a Javaslat annak kimondásával, hogy a települési önkormányzat szuverén döntésével bevezetett helyi adó(k) mértéke és összege nem befolyásolhatja az önkormányzat számára a költségvetési törvényben megállapítható állami támogatás jogcímét és mértékét.
A Javaslat kiemelten preferálja a magánszemélyeknek az önkormányzat illetékességi területén megvalósuló – más jogszabályokon nyugvó – kommunális tehervállalásait. Ennek figyelembevehetősége egy speciális beszámítási módhoz kapcsolódik. Így aki igazolja, hogy a közműfejlesztések támogatásáról szóló jogszabály szerinti vagy ettől független kommunális célú beruházást hajt végre (befizetést teljesített) annak összegét levonhatja a helyi adójából. Amennyiben a beruházás számlával igazolt ellenértéke eléri vagy meghaladja a helyi adó éves összegét, mindaddig mentesül a helyi adó alól, amíg erre a beruházás ellenértéke fedezetet nyújt. Ha viszont az említett befizetés ennél kevesebb, az adót csak a különbözet szerint kell megfizetni.
MÁSODIK RÉSZ
Az egyes adókra vonatkozó különös rendelkezések
Az általános rendelkezések kötelező (normatív) jellegével szemben az egyes adókra vonatkozó különös szabályokat az önkormányzati képviselőtestület – a törvény által behatárolt körben – a helyi sajátosságok figyelembevételével alkalmazhatja, illetőleg érvényesítheti a saját rendeletében meghatározott feltételekkel.
II. Fejezet
VAGYONI TÍPUSÚ ADÓK
1. Építményadó
A 11–16. §-hoz
A helyi vagyoni érdekeltséghez kapcsolódóan építményadót vezethet be az önkormányzat az illetékességi területén (kül- és belterületen) fekvő – lakás- és üdülőtulajdonra, gazdasági és más rendeltetésű – építmények után.
Az adó szempontjából az adóköteles építményhez tartozik az építményhez kapcsolódó – településrendezési tervben meghatározott, vagy helyben szokásos nagyságú – földrészlet.
Az adó alanyának meghatározásánál a Javaslat olyan megoldást követ, amely összhangban van az adóbevétel biztonságához fűződő érdeken túl azzal is, hogy a fizetésre kötelezett egyértelműen (dokumentálhatóan) követhető legyen.
Ennek megfelelően az adó alanya elsősorban az építmény tulajdonosa, több tulajdonos esetén az adókötelezettség a tulajdoni hányadok arányában terheli a tulajdonostársakat. Amennyiben az építményt a törvényben meghatározott vagyoni értékű jog is terheli, a tulajdonos és a vagyoni értékű jog jogosultja megállapodhat abban, hogy az utóbbi viseli az adót. Megállapodás hiányában azonban a vagyoni értékű jog gyakorlására jogosult az adó alanya.
A Javaslat hat adómentességi alakzatot tartalmaz, amelyek alapvetően lakás- és szociálpolitikai, településvédelmi, egyházpolitikai, illetőleg műemlékóvás célzatúak. Érvényesítésüktől a helyi adók bevezetése esetén az önkormányzat nem tekinthet el. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az ún. garanciális mentességi körön túl további mentességeket, illetőleg kedvezményeket állapítson meg, azaz a helyi sajátosságoknak megfelelően bővítheti a kedvezményezettek körét.
Alapvető szabály, hogy az adókötelezettség az építmény használatbavételi, illetőleg fennmaradási engedélyének kiadását követő év első napján keletkezik, az adókötelezettség az építmény megszűnése (lebontás stb.) évének utolsó napján szűnik meg. Amennyiben az építmény megszűnése az év első felében következik be, az a második félévre megszünteti az adókötelezettséget. A használat szünetelése az adókötelezettség fennállását nem befolyásolja.
Az adó alapjának meghatározásával kapcsolatos megoldást a Javaslat az önkormányzat döntésére kívánja bízni. Ennek megfelelően az adó alapja lehet
– vagy az építmény m2–ben megállapított ún. hasznos alapterülete,
– vagy az építmény korrigált forgalmi értéke, amely az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték – nevezetesen az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén árként általában elérhető – 50 %-ának felel meg. A forgalmi érték korrekció nélküli meghatározása a statikus állapotú ingatlanra (amely például lakott és elidegenítés tárgyát nem képezi) méltánytalan lenne. Ezt oldja fel az ún. korrigált forgalmi érték alkalmazása az adóalap meghatározásakor.
Az alapterület nagysága (m2-e) szerinti tételes összeg esetében – az időtállóság követelményére is tekintettel – az adó maximuma 300 Ft/m2, míg a korrigált forgalmi érték alapján történő adómegállapítás esetén annak 3 %-a lehet. E mértékek felső határt jelentenek, tehát ennél többet nem, de kevesebbet az önkormányzat megállapíthat.
Mindkét adómegállapítási mód egyaránt rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal, éppen ezért ezek együttes mérlegelésével döntheti el az önkormányzat azt, hogy a törvényben meghatározott lehetőségek közül melyiket választja. A választás lehetőségét különösen felértékeli az új típusú adóztatásra történő átállás időszaka, amikor már nem alkalmazhatók a régi eszközök, de a végrehajtásuk során szerzett tapasztalatok hasznosíthatóak. A közvetett értékmeghatározó naturáliához (m2) kapcsolódó tételes összegben történő adómegállapítás egyszerűbb, a hagyományoknak jobban megfelelő, ugyanakkor az ingatlan valós értékének követésére és ennek megfelelő értékarányos adóztatására korlátozott lehetőséget kínál. A forgalmi érték figyelembevételével történő adóztatás körültekintőbb szakmai előkészítést és rendszeres karbantartást igényel, de a piaci követelményeknek megfelelő, s egyben időtálló adóztatási módszert jelent.
A Javaslatban foglalt lehetőségek azt is jelentik, hogy ahol a korszerűbb adóztatás szakmai feltételei biztosítottak, ott már 1991-től alkalmazhatók az ún. korrigált forgalmi értékre épülő vagyonadók (építményadó, telekadó).
Az építményadó mértékét a Javaslat település kategóriáktól függetlenül tartalmazza egységes felső határértékek megjelölésével. Az önkormányzat joga, s egyben felelőssége, hogy saját településének sajátosságaira, valamint az adóalanyok (magánszemélyek, gazdálkodók) teherviselő képességére figyelemmel szabályozza az adó mértékét, a kedvezményekkel és mentességekkel együtt.
2. Telekadó
A 17–22. §-hoz
A jelenlegi – tartalmában diszkriminatív – lakossági telekadó és a gazdálkodók által fizetett állami telekhasználati díj helyett az önkormányzat telekadót vezethet be az illetékességi területén levő valamennyi beépítetlen belterületi földrészlet után. Minthogy a telekadó kizárólag a belterületi beépítetlen földrészletre vezethető be, így ez megfelelő elhatárolást biztosít a külterületi földeket (ideértve a zártkerteket is) terhelő földadótól.
A helyi adó rendszerében bevezethető építményadó és a telekadó szabályai közötti összhangot az teremti meg, hogy a beépített belterületi földrészletek az építményadó hatálya alá tartoznak, az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges területtel (mértékben). A telekadó hatálya az ezt meghaladó területre terjed ki csakúgy, mint a belterületi beépítetlen földrészletre.
Az adó alanya – az építményadónál már bemutatott rendező elveket követve – a telek tulajdonosa, illetőleg az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog jogosultja.
Az adómentesség – azzal a célzattal, hogy minél teljesebb mértékben biztosíthassa az önkormányzat döntési szabadságát – ennél az adónemnél is relatív szűk terjedelmű. A Javaslat mentességet biztosít a beépítési tilalom idejére, a műemléképítményhez kapcsolódó, továbbá az építményadó hatókörébe tartozó földrészlet, végül a közhasználatú közlekedési tevékenységet végző adóalany – e célból használt – telke után. Az önkormányzat a helyi telekgazdálkodás, valamint az egyéb területi sajátosságokra figyelemmel e kört céljai és a helyi adópolitika formálása jegyében bővítheti.
Az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére vonatkozó szabályok – a telekadó sajátosságainak megfelelően – megegyeznek az építményadóra vonatkozó hasonló rendelkezésekkel.
Az adó alapja – ugyancsak az építményadónál részletesen ismertetett konstrukcióval egyezően – kétféle számítási módszerrel állapítható meg. Az önkormányzati döntés alapján az alap- és mértékszámítás történhet a telek m2-e, illetőleg korrigált forgalmi értéke figyelembevételével.
Az első esetben az adó évi mértékének felső határa – a stabilitás és az időtállóság igényeire is tekintettel – 100 Ft/m2, míg a másik adószámítási módszernél a korrigált forgalmi érték 1 %-a az adó mértéke. A telekadó és építményadó közötti szoros összefüggés miatt azonban az önkormányzat csak azonos adóalap (vagy az alapterület m2-e, vagy az ingatlan korrigált forgalmi értéke) alkalmazását állapíthatja meg.
III. Fejezet
Kommunális jellegű adók
1. Kommunális adó
Az önkormányzat a pénzeszközeiből, illetőleg részben azok felhasználásával megvalósuló infrastrukturális fejlesztések, környezetvédelmi feladatok érdekében a magánszemélyek meghatározott körére, valamint a vállalkozókra kommunális adót állapíthat meg. Minthogy a kommunális adó szempontjából két alanyi kör helyzete alapvetően eltérő, ezért a Javaslat két külön alrendszerként tartalmazza a rájuk vonatkozó adózási szabályokat.
1.1. Magánszemélyek kommunális adója
A 24–26. §-hoz
A magánszemélyek kommunális adója részben az építményadó, illetőleg a telekadó kötelezettséghez kapcsolódik, ugyanis az kötelezhető e jogcímen adófizetésre, aki egyébként az építményadó, vagy a telekadó alanya lehet. Az adótöbbszörözés tilalma következtében azonban egy adott adótárgy után csak egyféle adó állapítható meg, tehát egy lakás után vagy építményadó, vagy kommunális adó, illetőleg egy telek után vagy telekadó vagy kommunális adó.
A Javaslat szerint az építmény, a telek tulajdonosa, vagyoni értékű jog jogosultja mellett adóalany az a magánszemély is, aki az önkormányzat illetékességi területén nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik. Pusztán a lakással kapcsolatos terhek okozta feszültség miatt nem volna méltányos az adóalanyi kört csak a tulajdonnal rendelkezőkre szorítani, hiszen a helyi infrastruktúrát a tulajdoni formától függetlenül mindenki egyformán használja.
Az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére általában az építményadónál, illetőleg a telekadónál szabályozottak az irányadók. Ha a lakásbérleti jog az év első felében megszűnik, ez a második félévre vonatkozóan feloldja az adókötelezettséget.
Az évi adó mértékének maximuma tételes összegben meghatározott: adóköteles építményenként (bérleményenként) 3000 Ft.
1.2. Vállalkozók kommunális adója
A 27–29. §-hoz
A Javaslat lehetőséget kínál – a kommunális adó révén – arra, hogy a vállalkozók is közvetlenül bevonásra kerüljenek – az érdekükben is álló – helyi kommunális feladatok finanszírozásába.
A vállalkozók kommunális adója – elsősorban adóigazgatási okok miatt – más módszert kíván, mint a magánszemélyeket terhelő kommunális kötelezettség. Az adókötelezettség az önkormányzat illetékességi területén a vállalkozók által foglalkoztatott munkaerő éves átlagos statisztikai létszámához kapcsolódik. Az adó alanya az a vállalkozó, akinek (aminek) székhelye vagy telephelye (részlege) az önkormányzat illetékességi területén működik. E megoldás végrehajtása valamelyest ugyan növeli az érintettek adminisztrációs terheit, de arányosabb adórészesedést tesz lehetővé – jellemzően a kisebb, főleg falusi – települések részére.
Az adó alapja a vállalkozó adóalany éves statisztikai állományi létszáma. Az említett létszám a munkáltatóval munkaviszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban, bedolgozói jogviszonyban, illetve tagsági viszonyban levő magánszemélyek számát jelenti. Számításának módjára a törvény értelmező rendelkezése, illetőleg az annak megfelelő KSH közlemények adnak részletes útmutatót.
Az adó évi mértékének felső határa az említett létszámra vetítve 2000 Ft/fő.
2. Idegenforgalmi adó
A 30–34. §-hoz
A Javaslat az idegenforgalom növekedésével együttjáró igények kielégítéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítását azzal kívánja elősegíteni, hogy lehetőséget teremt idegenforgalmi adó bevezetésére. Az idegenforgalom ma már nem korlátozódik az ország egyes pontjaira, hanem területileg szinte minden települést érint (pl. falusi turizmus). Ezért az idegenforgalmi adó bevezetésének lehetőségét valamennyi települési önkormányzat számára kívánatos biztosítani. (Az idegenforgalmi adó lényegében az ismert és bevált gyógy- és üdülőhelyi díjátalány korszerűsített változata.)
E fizetési kötelezettség sajátossága, hogy alanyai kizárólag magánszemélyek lehetnek adótechnikai és költségvetési összefüggések miatt. (A mai szabályok szerint ugyanis az adó hatókörének és volumenének bővítése arányosan növeli a költségvetés terhét, ugyanakkor a gazdálkodó szervezetek megfelelő terhelése enélkül is biztosítható.)
Idegenforgalmi adó alapítható meg annak a magánszemélynek a terhére, aki egyfelől az önkormányzat illetékességi területén 48 órát meghaladóan nem állandó lakosként tartózkodik, másfelől aki az említett területen üdülővel – nem állandó lakás céljára használt épülettel – rendelkezik. Ez utóbbi esetben az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére az építményadóra vonatkozó hasonló rendelkezéseket kell alkalmazni.
A tartózkodás alapján fennálló adókötelezettség alóli mentesség életkorhoz (kiskorúság), speciális egészségügyi, oktatási, munkavégzési, vállalkozási jogviszonyhoz, illetőleg meghatározott rokonsági kapcsolathoz kötődik. Ez lényegében azt eredményezi, hogy a településen jellemzően csak idegenforgalmi célzattal tartózkodó magánszemélyt terhelheti az idegenforgalmi adó.
Az adó alapja – a településen való tartózkodásra épülő adókötelezettség esetén – a 48 órát meghaladóan megkezdett napok száma; mértéke naponként és személyenként legfeljebb 100 Ft. Ugyanakkor az üdülőépület utáni adókötelezettség esetén az adó alapja az épület hasznos alapterülete, mértéke pedig legfeljebb 300 Ft/m2.
A tulajdonos adóalanyok érdekeinek védelmét szolgálja ez esetben is az adótöbbszörözés lehetőségének a kizárása, valamint az a rendelkezés, hogy csak egy címen (vagy a tartózkodás vagy a tulajdon alapján) állapítható meg az adó. A helyi adók rendszere összefüggésében ez azt jelenti, hogy ha az ingatlan alapján fizetik az idegenforgalmi adót, akkor az építményt nem terhelheti építményadó, sőt az ilyen adóval terhelt építmény tulajdonosa (az építmény alapján!) kommunális adóval sem terhelhető.
IV. Fejezet
Helyi iparűzési adó
A 35–40. §-hoz
Helyi iparűzési adót vezethet be az önkormányzat az illetékességi területén – a Javaslat által meghatározott – gazdasági tevékenység végzése után. Eszerint valamennyi a vállalkozási nyereségadó hatálya alá tartozó gazdálkodó, továbbá a személyi jövedelemadó alkalmazásában egyéni vállalkozónak minősülő adóalany iparűzési adó fizetésére kötelezhető.
Minthogy a Javaslat az adóköteles tevékenységi kör meghatározását az önkormányzat mérlegelési jogkörében hagyja, így természetszerűleg kötelező adómentességet csak igen szűk körben állapít meg. A kistelepülés (a tanya, illetőleg az 500 főt meg nem haladó település) alapellátásának megkülönböztetett érdekeit mérlegelve a bolti kiskereskedelmi tevékenység, továbbá piaci és egyéb kicsinybeni értékesítés meghatározott köre adómentes.
Az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére az adóköteles gazdasági tevékenység (termékelőállítás és/vagy szolgáltatás) gyakorlásának tényleges időbeni terjedelme az irányadó. Ideiglenes (alkalmi) jellegű tevékenység esetén az önkormányzat illetékességi területén való tartózkodás időtartamát kell az adókötelezettség szempontjából figyelembe venni.
Az adminisztrációs terhek kölcsönös mérséklése egyaránt érdeke az önkormányzatnak és az adóalanynak. Ezért a Javaslat lehetőséget teremt arra, hogy az önkormányzat – meghatározott körben – az adót napi átalányban is megállapíthassa. Ezzel a lehetőséggel a gazdasági tevékenységet alkalmi (ideiglenes) jelleggel végzők esetében élhet az önkormányzat.
Az adó alapja az adóköteles gazdasági tevékenység gyakorlásával elért – ÁFA-val és fogyasztási adóval csökkentett, valamint a termelői, fogyasztói árkiegészítéssel növelt – éves árbevétel.
Az adó mértéke az adóalap 3 ezrelékéig terjedhet. Az ún. napi átalány felső határa 5000 Ft. A konkrét mérték meghatározása – mindkét esetben – az önkormányzat mérlegelési – s ez esetben is a helyi adópolitikát meghatározó – jogkörébe tartozik.
V. Fejezet
Az adóelőleg megállapítása és az adó megfizetése
A Javaslat a helyi adóztatás anyagi szabályait (az adó alanya, a kötelezettség keletkezése, az adó alapja, mértéke, adómentesség, adókedvezmény stb.) tartalmazza. A gyakorlati hatályosuláshoz nélkülözhetetlen eljárási rendelkezések (bevallás, bejelentés, esedékesség stb.) nem a Javaslatban, hanem – a mai lakossági adóigazgatási eljárás szabályainak egyidejű hatályon kívül helyezésével – az adózás rendjéről szóló külön törvényben nyertek elhelyezést. Az egyszintű szabályozás – kiküszöbölve a párhuzamosságot – azt is jelenti, hogy a helyi adókkal kapcsolatos ügyekben az adózás rendjéről szóló törvényt, illetőleg az általa nem szabályozott kérdésekben az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezek átfogóan meghatározzák a helyi adók tekintetében irányadó eljárási szabályokat. Ugyanakkor a helyi adóztatás sajátosságainak megfelelően a Javaslat lehetővé teszi azt is, hogy – meghatározott körben – az önkormányzat az általános szabályoktól eltérően rendelkezzék, illetőleg az adózás rendjéről szóló törvényben nem szabályozott eljárási kérdésben rendeletet alkosson.
Minthogy az eljárás szabályait általában más törvények állapítják meg, ezért e fejezet elsősorban az eljárással szorosan összefüggő anyagi jellegű rendelkezéseket (pl. adóelőleg megállapításának, az adó megfizetésének szabályait) állapítja meg.
A 41–42. §-hoz
Az önálló új típusú gazdálkodás szempontjából meghatározó jelentősége van annak, hogy a bevezetett helyi adókból származó bevételekhez mikor jut az önkormányzat, ugyanakkor a szabályozásnak érvényre kell juttatnia az adókötelezettek érdekeit, teherviselő képességét is. Mindezekre figyelemmel a helyi adó rendszere olyan megoldást követ, amelyben az adóteher viselése, s így az önkormányzat bevétele az év során arányosan elosztott. Ennek megfelelően részletezi a Javaslat az adóelőleg számítás és az adómegfizetés legfontosabb szabályait.
Míg a vállalkozók a kommunális és a helyi iparűzési adó esetében év közben két részletben adóelőleget kötelesek fizetni (és az éves adóbevallás alapján az adóelőleg és a végleges adó különbözetét elszámolni), addig az egyéb adókat, illetőleg a magánszemélyek valamennyi adójukat – megőrizve a mai lakossági adóigazgatási eljárásban jól bevált, ma is működő szabályt – évi két egyenlő részletben (március 15-ig, illetőleg szeptember 15-ig) fizethetik meg jogkövetkezmények nélkül.
A Javaslat számol a kialakult adómegállapítási gyakorlattal. Ennek megfelelően a vállalkozók az adófizetési kötelezettségüket az adózás rendjéről szóló külön törvény előírásai szerint – valamennyi helyi adó esetén – önadózással teljesítik, a magánszemély adózók fizetési kötelezettségét pedig – építve a hazai adózási hagyományokra is – az adóhatóság minden esetben határozattal állapítja meg.
A Javaslat a vállalkozókat segítve rendelkezik arról, hogy az év második felében kezdő vállalkozókat adóelőleg fizetési kötelezettség nem terheli.
E fejezet további rendelkezései a helyi adóztatás sajátosságainak megfelelő lehetőségeket, illetőleg eseteket szabályoz (pl. az adóteljesítés készpénzfizetési formái).
HARMADIK RÉSZ
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
VI. Fejezet
Átmeneti és hatálybaléptető rendelkezések
A 43–44. §-hoz
A Javaslat e rendelkezései a helyi adók bevezetésével kapcsolatban – eljárási szempontból részben deklaratív tartalmú, részben az önkormányzatnak további szabályozási – felhatalmazást adó szabályokat állapítanak meg.
Rögzíti a Javaslat, hogy a helyi adót, továbbá az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adót érintő eljárásban az adózás egységes rendjéről szóló külön törvényben megállapított szabályok az irányadók. A Javaslat azért rendelkezik a más jogszabályokban megállapított, de az önkormányzat költségvetését megillető adókról, mert a helyi adók 1991-es bevezetésének elmaradása vagy tényleges bevezetése esetén a mai tanácsi adók és adójellegű kötelezettségek vagy azok egy része tovább él, legfeljebb azonban 1991. év végéig.
Mindez azonban nem érinti az ennek hatálybalépéséig határozattal már megállapított adókötelezettségeket, mert ezekre még a megállapítás időpontjában hatályban volt rendelkezéseket (pl. késedelmi pótlék mértéke) kell alkalmazni. Ezzel elérhető, hogy a már megállapított adóügyek a megállapítás idején hatályban volt rendelkezések alapján záruljanak le.
A helyi adók rendszere a hazai adózási gyakorlatban előzmény nélküli, ezért a gyakorlati végrehajtás során számos előre nem látható és szabályozható körülmény merülhet fel. Ez alapvetően az eljárási rendelkezésekre vonatkozik. Ezt is mérlegelve a rendszer működőképessé tétele érdekében – az előre nem szabályozható esetekre is felkészülve – szükséges a helyi adókról, illetőleg az adózás rendjéről szóló külön törvénytől eltérő szabályok megalkotásának lehetővé tétele. Ezt a kört a törvény garanciális okokból is taxatíve rögzíti. Ennek megfelelően az önkormányzat – a törvényben meghatározott körben – akkor alkothat az adózás rendjétől, illetőleg a helyi adókról szóló törvény egyes rendelkezéseitől eltérő szabályokat, ha
– ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése (pl. a Javaslatban szabályozottnál kedvezőbb ütemezéssel rendezheti az adózó, az adó, illetőleg az adóelőleg megfizetését vagy adóbevallását),
– olyan kérdést szabályoz, amelyet az adózás rendjéről szóló törvény nem rendez (pl. a helyi adók alkalmazása számos olyan helyi jelentőségű problémát hozhat felszínre, amely ugyan nem igényel törvényi szintű szabályozást, de rendezése elengedhetetlen az adott településen a helyi adó végrehajtásához).
Az adóigazgatást is érintő szervezeti változással összefüggő hatásköri kérdésekben való eligazodás elősegítése érdekében a Javaslat további rendelkezései – összhangban a helyi önkormányzatokról szóló törvény előírásaival – meghatározzák, hogy az adózás tekintetében az eddig hatáskörrel rendelkező szervek alatt a továbbiakban mely szervet kell érteni.
A 45. §-hoz
Az adózási – ide értve az önkormányzatokat érintő illetékezési – munka hatékonyságát segítő, sok vitát kiváltott központi szabályozású – a tanácsi adóügyi dolgozókat érintő – érdekeltségi rendszer megszűnik a Javaslat hatályba lépésével egyidejűleg. Az új adózási rendszerben a Javaslat megteremti annak lehetőségét, hogy az önkormányzat, mint a helyi adóztatásban és az illetékek meghatározott körének megállapításában kizárólagos érdekeltségű szervezet a végrehajtás hatékonyságának elősegítésére, ha szükségesnek tartja saját rendeletében szabályozza az anyagi érdekeltség feltételeit és működtesse azt.
A 46. §-hoz
A költségvetési feladatok ellátása, továbbá az államháztartási mérlegek összeállítása azt igényli, hogy a helyi adó bevételekről időben kellő részletezettségű információk álljanak rendelkezésre. Ennek érdekében az szükséges, hogy a helyi adók feldolgozása, kezelése, nyilvántartása – alapvonásaiban – országosan egységes mód szerint történjen. Ezért a Javaslat felhatalmazást ad a pénzügyminiszternek, hogy az önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásának, kezelésének, elszámolásának szabályait rendeletben állapíthassa meg.
A 47–51. §-hoz
A Javaslat záró rendelkezései mondják ki, hogy e törvény 1991. január 1. napján lép hatályba, s ezzel egyidejűleg egyes adók (lakosság borforgalmi adója, a településfejlesztési hozzájárulás) hatályukat vesztik.
Más, ma hatályos tanácsi adók, adójellegű kötelezettségek (pl. a házadó, út- és közműfejlesztési hozzájárulás) esetében a Javaslat azzal számol, hogy felváltásuk az új helyi adókkal csak fokozatosan valósul meg. A fokozatos átállás az új típusú adóztatásra korlátozott bevételi lehetőséget jelent, de a gazdálkodás szempontjából – az átmenet időszakában – nagyobb biztonságot is jelent. Ez azt jelenti, hogy egyes tanácsi adók hatályban maradnak addig, amíg azonos vagy hasonló típusú helyi adó bevezetéséről az önkormányzat nem rendelkezik. A továbbiakban a korábbi tanácsi adók és adójellegű kötelezettségek kiváltásának feltételeire állapít meg szabályokat a Javaslat, azzal a megszorítással, hogy a törvényben felsorolt tanácsi adók és adójellegű kötelezettségek legkésőbb 1992. január 1. napjával hatályukat vesztik.
A fejezet további rendelkezései a helyi adók bevezetésével egyidejűleg hatályukat vesztett jogszabályok alapján korábban engedélyezett mentességek és kedvezmények megszűnésére állapítanak meg szabályokat. A Javaslat szerint valamennyi, a hatályon kívül helyezett jogszabályok alapján adott mentesség és kedvezmény megszűnik, az új építésű lakásokra megállapított házadómentesség kivételével. E mentesség lejáratáig érvényben marad.
VII. Fejezet
Értelmező rendelkezések
Az 52. §-hoz
Az értelmező rendelkezések beiktatása a Javaslatba szükségszerű, hiszen a megfogalmazások pontosságához, az azonos fogalomhasználathoz elemi érdeke fűződik mind a leendő adóalanyoknak, mind a helyi adó bevezetéséről döntő önkormányzatoknak. Erre tekintettel a Javaslat az eligazodást könnyítő megoldásként a fogalmakat nem az egyes §-oknál – elszórtan – értelmezi, hanem az értelmező rendelkezéseket a törvény végén egy §-ban foglalja össze.
_