PK BH 1990/13
PK BH 1990/13
1990.12.31.
Szabadalomhasznosítási szerződés felmondása esetén a felmondási idő elteltéig a felek mindazokat a jogokat gyakorolhatják, amelyek őket a szerződés alapján megilletik [Szt1. 17. § (1) bek., 20. § (2) bek.; Ptk. 321. § (2) bek.].
A felperesek a feltalálói és szabadalmasai a 192 591 lajstromszámmal szabadalmazott „Eljárás ... szennyezett mosóvizek és iszapok ... megsemmisítésére” nevű találmánynak. A felek között 1985. január 25-én „licencia–előszerződés” címmel írásba foglalt megállapodás jött létre, amelyben a feltalálók az 1984. szeptember 28-án oltalmazásra bejelentett találmányuk „kizárólagos hasznosítási jogát” az alperes részére engedélyezik, a szabadalmi oltalom teljes időtartamára, területi korlátozás nélkül. A jog kiterjed a „hasznosítás harmadik személy részére történő engedélyezésére (allicencia)” is. A felperesek „kísérleti programot és, technológiát” is szolgáltatnak, az alperes pedig a fejlesztő jellegű kísérleteket – költségén – harmadik személlyel elvégezteti. Ellenszolgáltatásként az alperes egyösszegű díjat és a hozzá befolyó „allicencia díjak”-nak meghatározott hányadában való kifizetését vállalta.
1986. április 2-án „licencia-szerződés” címmel írásba foglalt újabb megállapodás jött létre a felek között. Ennek – a per szempontjából lényeges – feltételei részben megegyeznek a korábbi szerződés feltételeivel: az alperes a szabadalmat a saját tevékenységi körében is hasznosíthatja, és hasznosítási engedélyt adhat harmadik személy részére is. Az egy összegben fizetendő 100 000 Ft díjon felül a saját tevékenységi körében való hasznosítás után a hasznos eredmény 40%-tól 30%-ig csökkenő hányadát köteles fizetni; a harmadik személlyel kötött „allicencia szerződésekből” befolyó díjnak pedig a 45%-át. A szerződés határozatlan időre szól, kikötötték azonban az egyoldalú felmondási jogot, három hónapos felmondási idővel.
A harmadik személyekkel kötendő „allicencia” szerződések tartalmi feltételeit nem határozták meg.
Az alperes a találmányt saját tevékenységi körében is hasznosította, és számos más gazdálkodó szervezettel kötött szerződésben ezek részére hasznosítási engedélyt adott.
1988. februárban az alperes a szerződés feltételeinek módosítására tett javaslatot. A felperesek 1988. február 26-án kelt és március 4-én részletesen meg is indokolt nyilatkozatukban a szerződést 1988. május 31-re felmondták. Az alperes a felmondást elfogadta; a szerződés megszűnt. Mindkét fél által elfogadott végelszámolás nem jött létre.
A felperesek a szerződéses kötelezettségek teljesítése címén 1 765 561 Ft megfizetése iránt indítottak pert. Előadásuk szerint ekkora hátralék terheli az alperest a szerződésben kikötött díjból. Keresetüket megállapítási igényre is kiterjesztették. Annak megállapítását kérték, hogy az alperessel kötött hasznosítási szerződés felmondás következtében 1988. május 31-ével megszűnt; az alaperes nem köteles és nem is jogosult az allicencia szerződésekben kikötött szolgáltatás elvégzésére; a megszűnést követő időre engedélyezett allicencia után az alperes díjazásra nem tarthat igényt; a felmondás kézhezvételét követően rosszhiszeműen és jogellenesen kötött az alperes további allicencia szerződéseket.
Az alperes a felperesekkel kötött szerződés érvényét és megszűnését elismerte; elszámolási hátralékának összegét azonban 299 000 Ft-ban ismerte csak el, ezt az összeget meghaladóan a marasztalási igény elutasítását kérte. Állítása szerint a harmadik személyektől beszedett ellenérték csak részben lehet alapja a felpereseknek teljesítendő díjnak, mert az nemcsak az „allicencia” ellenértékét, hanem az alperes által teljesített más szolgáltatás ellenértékét is magában foglalja. A megállapításra irányuló kereset elutasítását azért kérte, mert álláspontja szerint jogszerűen kötött harmadik személyekkel hasznosítási szerződéseket a felperesekkel fennálló szerződéses viszonya alatt, és ezek teljesítésére, az ellenérték beszedésére is ő jogosult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével helyt adott a felperesek mind a marasztalásra, mind a megállapításra irányuló keresetének.
Az ítélet ellen – a 299 000 Ft erejéig marasztaló előzetesen végrehajthatóvá nyilvánított rendelkezést nem támadva – az alperes fellebbezett.
A felperesek az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozták.
Az alperes fellebbezése az alábbiak szerint helytálló.
A perben érvényesített jog tekintetében a felek jogviszonyát az érvényében nem vitatott licencia szerződés határozza meg. A pert megelőzően sem volt vitás a felek között a szerződés megszűnésének oka és időpontja. Az ennek megállapítására irányuló keresetnek azért nem volt helye, mert a megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett nem volt szükséges (Pp. 123. §).
A felek bármelyike az érvényesen létrejött szerződésben kikötött jog alapján a szerződést egyoldalúan felmondhatta. Mivel a felmondás nem volt azonnali hatályú, a felmondási idő elteltéig a szerződés fennmaradt [Ptk. 321. § (2) bekezdése]. Ez azt jelenti, hogy a szerződés megszűnéséig az alperes gyakorolhatta mindazokat a jogokat, amelyek a szerződés alapján őt megillették. Ezek közé tartozott az a jog is, hogy az alperes a felperesektől kapott felhatalmazás alapján harmadik személyeknek saját nevében hasznosítást engedélyezhetett.
Megalapozatlan az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a harmadik személyek által teljesítendő díjak nem az alperest illetik meg. Nincs adat ugyanis annak megállapítására, hogy a felperesek az alperes által a harmadik személlyel kötött szerződésből folyó további teljesítéseket kizárólag a maguk számára követelhetnék, a jogutódlás vagy más címen.
A felpereseket nem illeti meg az a jog, hogy a bíróságtól annak megállapítását kérjék, hogy az alperes és a perben nem álló harmadik személyek által létrejött szerződések folytán e személyekkel szemben az alperesnek milyen jogai és kötelezettségei vannak. Hiányzik ugyanis a perbe vitt igény és a felperesek közötti anyagi jogi kapcsolat, a felperesek kereseti joga (ügylegitimáció). Ebben a részben a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján – figyelemmel a Pp. 213. §-ának (2) bekezdésére – részítélettel megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A marasztaló döntésnek a fellebbezéssel megtámadott része érdemben nem volt elbírálható.
A perben feltárt adatok alapján nem állapítható meg megalapozottan az, hogy a szerződés megszűnésének időpontjában, illetőleg az igényelt elszámolási időpontban milyen mérvű és összegű kötelezettség terheli az alperest a felperesekkel szemben. A per eldöntésénél irányadó szerződés szerint a beszedett (allicencia) díj meghatározott hányadában terheli az alperest a felperesekkel szemben fizetési kötelezettség. Az irányadó szerződés tartalma nem részletezi azt, hogy az „allicencia díjakból” az alperes részére járó 55%-os részesedés az alperes milyen szolgáltatásával függ össze. Nincs felderítve az, hogy az alperes által beszedett összegek mennyiben tartoznak ahhoz a díjalaphoz, amelynek meghatározott hányadában az alperes teljesíteni köteles. Annak megállapítására sincs elegendő alap, hogy az alperes a harmadik személyekkel való szerződéskötéssel (pl. jogainak túllépésével) a felperesekkel fennálló szerződéses kötelezettségeit megszegte.
Mindezeknek a tényeknek a felderítése, értékelése nagyobb terjedelmű bizonyítással jár, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságot a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján ebben a keretben – az ítélet hatályon kívül helyezésével – a per újabb tárgyalására és határozat hozatalára utasította. A Pp. 252. §-ának (4) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban felmerülő perköltség összegét csupán megállapította.
(Legf. Bír. Pf. IV. 20 059/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás