BK BH 1990/135
BK BH 1990/135
1990.04.01.
Amikor az előzetes letartóztatás amiatt szakad meg, mivel a terheltre más ügyben kiszabott szabadságvesztést vesznek foganatba: az előzetes letartóztatás felülvizsgálata szempontjából irányadó 1 év számításánál annak az időtartamnak van jelentősége, amely alatt a terhelt ténylegesen az említett kényszerintézkedés folytán van fogva [Be. 380. § (3) bek., 95. § (3) bek., 92. § (1) bek.; 8/1979. (VI. 30.) IM r1. 141. §].
A kerületi bíróság az 1987 augusztus 19. napján kelt végzésével az 1987. április 22. napja óta fogvatartásban levő terhelt előzetes letartóztatását az ügyben hozandó elsőfokú érdemi határozat meghozataláig fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság az 1988. augusztus 8. napján kelt határozatával a terhelt előzetes letartóztatása indokoltságának felülbírálata során úgy határozott, hogy az előzetes letartóztatást továbbra is fenntartja.
A felülvizsgálat kérdésében való határozat meghozatala alkalmával a Legfelsőbb Bíróságnak nem volt tudomása arról, hogy a kerületi bíróság ítéletével a terhelttel szemben az összbüntetést 5 év 2 hó 20 nap szabadságvesztésben állapította meg, és ennek alapján a büntetés-végrehajtási intézet 1988. július 27. napján értesítette a bíróságot, hogy ezt a jogerős büntetést – az előzetes letartóztatást megszakítva – ezen a napon foganatba vette, és a terhelt szabadulása 1990. február 26. napján várható.
A kerületi bíróság az 1989. július 10. napján kelt jelentésével az ügy iratait felterjesztette a Legfelsőbb Bírósághoz a Be. 380. §-ának (3) bekezdésében foglalt előzetes letartóztatás indokoltságának a felülvizsgálata végett.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálat mellőzésére és az iratoknak a kerületi bírósághoz való visszaküldésére tett indítványt.
A legfőbb ügyészi indítvány alapos.
A terhelt előzetes letartóztatásban volt, melyet azonban a 8/1979. (VI. 30.) IM rendelet 141. §-a alapján megszakítottak, és a terheltre más ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztést vettek foganatba. Ekként jelenleg a terhelt nem előzetes letartóztatásban van, hanem jogerős büntetését tölti, és a szabadságvesztés kitöltése után vehetik foganatba továbbmenően az előzetes letartóztatást. Ez idő szerint tehát az előzetes letartóztatás indokoltsága felülvizsgálatának nincs helye. Ennek a jogintézménynek a lényege ugyanis, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 92. §-ának (1) bekezdésében foglalt okok meglétét, és ennek folytán az előzetes letartóztatás törvényességét vizsgálja.
Ezért minden olyan esetben, amikor az előzetes letartóztatásban levő terhelttel szemben egy más ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztést vesznek foganatba, és ez okból az előzetes letartóztatás megszakad: a Be. 95. §-ának (3) bekezdése, illetőleg a 380. §-ának (3) bekezdése szempontjából irányadó 1 évi időtartam számítása szempontjából kizárólag annak a tartamnak van jelentősége, amely alatt a terhelt az előzetes letartóztatás kényszerintézkedése folytán ténylegesen fogva van, az adott esetben ez pedig kizárólag a terheltre jogerősen kiszabott szabadságvesztés kitöltése után kerülhet szóba.
A Legfelsőbb Bíróság irányításként rámutat arra, hogy olyan esetben, amikor ilyen jelentős tartamú jogerős szabadságvesztés kitöltése folytán szakad meg az előzetes letartóztatás, – amennyiben az alapul fekvő büntető eljárás még nem fejeződött be – az elsőfokú bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, hogy az előzetes letartóztatásnak a Be. 92. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételei továbbra is fennállnak-e, és az időmúlásra is tekintettel a Be. 96. §-ában foglalt rendelkezés szem előtt tartásával kell vizsgálni, hogy ennek a kényszerintézkedésnek továbbra is fennáll-e az indokoltsága.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az ügy iratait – az előzetes letartóztatás indokoltsága felülvizsgálatának mellőzésével – az eljáró kerületi bírósághoz visszaküldte.
(Legf. Bír. Be.l. III. 839/1989. sz.)
1
A rendeletet a 16/1999. (XI. 10.) IM rendelet hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
